Iszalag a kertekben

Az északi félteke mérsékelt éghajlatú területein élő iszalag nemzetség (Clematis) közel 300 fajt számlál. Többsége lágyszárú futónövény, nagy és színes virágokkal. A legszebb vad iszalagok a Távol-Keleten élnek, ahonnan már a 18. században eljutottak az első dísznövények Európába.
Azt az iszalagfajt azonban csak később fedezték fel Kínában, amelyikből a legtöbb mai nemesített változat származik. Mostanra a nemesített változatok száma több százra rúg, ráadásul évről évre érkeznek az újdonságok, nehogy a kertbarátok ráunjanak erre a különleges növényre.
A kerti iszalag alapesetben hatszirmú, akár tenyérnyi virágokat nevelő futónövény. Színe leggyakrabban a kék vagy lila valamelyik árnyalata, de a fehértől a vörösekig nagyon sok árnyalat elérhető.
A virág szerkezete az egyszerű mellett lehet telt, amikor a hat szirom mellé még egy csomó kisebb is társul a közepén, és vannak harangvirágszerűen zárt klematiszok is. Az egyszínűek mellett mintás változatokat is nemesítettek, amelyek közül a leggyakoribbak a szirmok közepén eltérő színű csíkot viselők. A virágok alaki és színbeli változatossága olyan nagy, hogy szinte lehetetlen felsorolni még a népesebb csoportokat is.
Ha sikerült kiválasztani a kívánatos klematisztövet a kertészeti katalógusból, vagy az árudából, akkor először megfelelő helyet kell keresni neki a kertben. A növény a megvilágítással szemben nem igényes, félárnyékos, sőt árnyékos helyen is szépen fejlődik. Szereti viszont a tápanyagban gazdag talajt.
Fontos, hogy a növekedéshez támasztékra lesz szüksége, amelyet érdemes már ültetéskor elhelyezni. Egy-egy tő akár három méter magasra is felkúszik, és egy méter széles bokrot is nevelhet. Az ültetés végén ne felejtsük el jól megöntözni! Mivel kedveli a meleget, szerencsés a déli házfal előtt, védett helyen nevelni, de ott is szükség lehet a téli takarásra. Ez készülhet avarból, szénából vagy akár laza komposztból is.
A közkedvelt nagy virágú dísznövények mellett hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Magyarországon is élnek őshonos iszalagok. Az erdei iszalag, vagy más nevén folyondár, minden bolygatott erdőszélen, az összes kicsit is elhanyagolt kertben megtalálható. Virágai kicsik, fehérek, laza bogernyőben nyílnak nyár elején. Termései gyapjúcsomószerűen érnek.
A növény kedveli a meleget és a meszes talajt, így tökéletes élőhelyre talál a Hegyvidék lejtőin. Fákra kapaszkodó hajtásai fásodnak, lombhullatók, és évről évre újra kihajtanak. Ennek a kitartó növekedésnek köszönhető, hogy akár a tíz méter magas fák lombkoronáját is eléri, és beszövi gyorsan nyúló hajtásaival.
A kertekben elsősorban a kerítésekre és a kisebb fákra szokott felfutni, de gyakran szinte láthatatlanul átszövi a sövényeket is. Meglehetősen nehéz kiirtani. A kertészek leggyakoribb módszere a tő föld felett történő elvágása. Ezzel a lomb elhal, de nem tűnik el.Az ujjnyi vastag, kötélszerű szárakat el is kell távolítani. Ez a munka nem könnyű, mert a szövedék könnyedén elbírja egy ember súlyát is, és ha nem vigyázunk, akkor az iszalaggal együtt a befutott növényből is nagy ágakat törhetünk le. Mindig használjunk kesztyűt, hogy a bozótharcban az iszalag foszló kérge ne tegyen kárt a kezünkben! Végleg csak akkor tűnik el, ha a föld alatt néhány centivel sikerül elvágnunk a gyökérnyakat – így a következő években nem hajt ki újra.
Ha már ilyen alaposan leromboltuk a hazai iszalagok nimbuszát, az igazság kedvéért mindenképpen szót kell ejtenünk a nemzetség kevesebb fejfájást okozó tagjáról is. A nedves rétek, árokpartok ritka vadvirága a havasi iszalag. Ez a gyönyörű, kék virág szinte tökéletes ellentéte az előbb leírt erdei iszalagnak. Vékony szára alig térdmagasságú, hajlékony, kecsesen ingadozó. Virágai szemérmesen lefelé néznek kék szirmaik közül. Bár nagyon szép, szinte észrevétlen marad a májusi réteken, ahol annyi virág nyílik, és annyi zöld levél nyúlik a nap felé. Mintha megbánóan bocsánatot kérne bárdolatlanul viselkedő erdei rokona tetteiért…

(Barta)