„A hazáért 1914–1918” 2. - Emlékmű a Svábhegyen

A Hegyvidék második első világháborús emlékművére csak néhány napot kellett várni. A Tanítóképzőben lévő szobor felállítása után négy nappal, 1934. május 31-én a Svábhegyen, a Diana utcai Istenhegyi Szent László Plébániatemplom melletti parkban elkészült a Svábhegyről besorozott áldozatok tiszteletére létrehozott emlékmű.

Felállításáért a svábhegyiek már 1931-ben gyűjtést indítottak, ami annyira jól alakult, hogy 1932-ben zárt körű pályázatot hirdettek ki a szobortervre. Ezt B. Hadzsy Ducy (Belatinyné Hadzsi Flóra) nyerte meg. A bronzszobor 1933-ra készült el, majd novemberben kijelölték a helyét, ám a leleplezése előtt – 1933 telén – a Műcsarnokban még kiállították.

A szoboralak egy honvédet mintáz, aki éppen letérdelni készül, egyik kezében zászlót, a másikban tölgyfaágat tart. A talapzat előtt egy kereszten rohamsisak látható. Az emlékművet a Svábhegyi Polgári és Közművelődési Kör és a Svábhegyi Egyesület állíttatta. Kezdetben úgy volt, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök is jelen lesz az avatóünnepségen, de végül nélküle zajlott le a jeles esemény.

Az ünnepséget a templom előtti virágoskertben rendezték Úrnapján, amelyet megelőzően misét tartottak. Ott voltak József királyi herceg és Auguszta királyi hercegasszony, a kormány és Gömbös Gyula miniszterelnök képviseletében Barsy Aladár miniszteri tanácsos, a főváros részéről Huszár Aladár főpolgármester, Sipőcz Jenő polgármester, Schmaderer Oszkár elöljáró, felsőházi tagok, országgyűlési képviselők, egyházak elöljárói, frontharcosok, leventeegyesületek, társadalmi intézmények, dalárdák és sok iskola testületei is. Kürtjel köszöntötte Józsefet és Augusztát, akiket a Himnusz felcsendülése alatt kísértek a szoborral szemközti emelvényre.

Friedrich István volt miniszterelnök, a hősiemlék-bizottság elnöke nyitotta meg az eseményt: „Immár húsz éve, hogy kies hegyvidékünk fiai és apái hadbavonultak a királyért és hazáért és tűzben-vérben, szenvedésekben és poklokban szembenéztek a halál csontkezű kaszásával.” (Pesti Hírlap, 1934. június 2.) Szavai közben lehullt a lepel a bronzszoborról.

Ezután József királyi herceg a következő avatóbeszédet mondta: „Tisztelt ünneplő közönség, vitéz bajtársaim, kedves magyar testvéreim! Lehet-e fenségesebbet, magasztosabbat cselekedni, mint a hazáért, az otthon maradottakért szenvedni, síkraszállni és végül a legdrágábbat, amit ember odaadhat, az életét odaadni? A lelki nagyság legmagasabb fokán kell állnia az embernek, hogy képes legyen erre. Ezért kell, hogy azoknak a neve, akiket ma ünnepelünk, mindnyájunk szívébe legyen vésve, mindnyájunk szívében továbbéljen az ő lelkük, mert ők drága hazánknak dicsőséges mártírjai voltak.[…] Ezt a szobrot a kegyelet emelte, hogy időtlen időkig hirdesse a tündöklő magyar hősiességet, a magyar néplélek magasztos hazafiságát. […] Koszorúinkkal rakjuk le a legszebb virágokat, lelkünknek soha el nem fonnyadó virágait, örök hálánkat, múlhatatlan szeretetünket azok iránt, akik hazánkért meghaltak. Az ő hős lelkük pedig késő nemzedékekre is átszállva virrasszon édes hazánk boldogabb jövője felett.” (Pesti Hírlap, 1934. június 2.)

A királyi herceg szavai után a kormány, a főváros, az egyházak, katonai hatóságok, testületek és a hősi halottak hozzátartozói helyezték el koszorúikat a szobornál, majd a főváros nevében Sipőcz Jenő polgármester vette át szimbolikusan az emlékművet. Végül, de nem utolsósorban, Horváth Gyula nyugalmazott tábornok beszélt a frontharcosok nevében. A hercegi pár a zenekar által előadott Hiszekegy hangjaira távozott.

A hősök tiszteletére minden év májusában megemlékezéseket szerveztek a Diana utcai szobornál. A második világháború kitörésekor komoly harcok folytak ezen a területen, ami sok áldozatot kívánt a svábhegyiektől. Végig az ostrom idején halottak feküdtek az emlékmű mellett, sokukat máig nem tudták azonosítani.

Az 1960-as évek elején egy alkalommal a szobornál megjelent egy Volga személygépkocsi, és kötéllel megpróbálta elhúzni azt onnan, de a környékbeliek nagy felháborodásuknak hangot adva megvédték az emlékművet, amely azonban súlyosan megrongálódott. Az újraállítás reményében bálokat rendeztek a Normafán, és miután összejött a kívánt összeg, 1962-ben lecsiszolták az egészet, újra felállíttatták, majd kisebb betűkkel felkerültek rá a második világháborús áldozatok nevei is. Így vált a szobor mindkét világégés helyi áldozatainak emlékévé.

1962-től minden pünkösdhétfőn búcsút rendeztek a helyszínen, és megemlékeztek a hősökről. A szép szokás azonban az idő múlásával feledésbe merült, mindaddig, amíg a 90-es években a helyi lakosok és a Széchenyi István Önképző Kör tagjai új baráti kört alapítottak, és folytatták a hagyományt. Újra gyűjtésbe kezdtek, és a „Hőseink 1914+1918” felirat alá felvésették az 1941–1945-ös évszámot is.

A 2000. év pünkösdhétfőjén új emléktábla került a szoborra, a második világháború polgári áldozatainak neveivel. A talapzat két oldalán – egymástól el nem választva – 69 első és 26 második világháborús hősi halott neve szerepel rajta. A régi hagyományt azóta is őrzik a helyiek, és minden pünkösdhétfőn, a szentmise után a Diana parkban egy órára elcsöndesedik a svábhegyi búcsú forgataga, hogy az emberek a Hősök emlékműve köré gyűlve hajtsanak fejet azok előtt, akik életüket adták a hazáért. (Folytatjuk)

F. G.