Pótolták a hiányzó pótlójáratokat
Karbantartási munkák miatt október közepén másfél hónapra leállt a fogaskerekű közlekedése. A Svábhegy megálló és a Széchenyi-hegyi végállomás között 60-as jelzéssel pótlóbusz indult, a fennmaradó szakasz pótlására ugyanakkor a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 21-es és a 212-es buszokat jelölte ki, amik nem érintik a fogas több megállóját. A vasútközlekedés szüneteltetése elsősorban az Orgonás és az Esze Tamás iskola megállók környezetében élőket érintette kedvezőtlenül, különösen az időseket, akik számára komoly nehézséget jelent gyalog megközelíteni a jelentős szintkülönbséggel elérhető, nem túl közeli buszmegállókat.
Az érintett térségben élők a BKK mellett a Hegyvidéki Önkormányzatot is megkeresték problémájukkal. Bár a közösségi közlekedés szervezése nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, a polgármesteri hivatal munkatársai a lakók bevonásával egyeztetéseket folytattak a BKK illetékeseivel. A megbeszélések eredményeképpen sikerült a többség számára elfogadható megoldást találni: 60A és 60B jelzéssel november 9-től újabb pótlójáratok indultak.
A Szent János Kórház és a 21-es busz Pethényi út megállója között közlekedő 60A jelzésű kisbusz felülről, a Sárospatak út felől érinti a fogaskerekű Orgonás megállóját, míg a 60B alulról, a Rőzse köz és a Rőzse utca irányából közelíti meg az Orgonás és az Esze Tamás iskola megállókat. Mindkét járat óránként közlekedik: hétköznap reggel és délután menetrend szerint, míg hétköznap délelőtt és kora este, valamint szombaton és munkaszüneti napokon úgynevezett Telebusz-rendszerben jár, azaz csak akkor indul el, ha erre az utasok részéről igény mutatkozik. Az utazási szándékot a 3-255-255-ös telefonszámon – az automata menüben a 3-as gombot választva – lehet jelezni, legkésőbb az indulási időpont előtt 30 perccel.
„Sok idős él a környéken, akinek nincs autója vagy segítsége, és egyedül közlekedik, számukra óriási könnyebbséget jelent a fogaspótló járatok elindítása” – mondta el lapunknak az Orgonástól nem messze lakó Blastik Ferencné, aki az egyik kezdeményezője volt az intézkedésnek. Hozzátette, csak az ő házukban négy-öt olyan idős ember lakik, aki a fogaskerekűt használja a mindennapi közlekedésre, a szomszédságában, közvetlenül a vasút megállója mellett pedig egy 92 éves néni él, az ő esetében nem igazán jöhet szóba más közlekedési lehetőség a fogaskerekűn vagy a fogaspótlón kívül. Blastikné köszönetet mondott az önkormányzat munkatársainak, hogy a közvetítésükkel – a 2014-es üzemszünet idején már alkalmazott pótláshoz hasonlóan – sikerült elindítani a környéküket kiszolgáló ideiglenes buszjáratokat.
K.