Bosszantó thujabetegségek

A thuja – vagy pestiesen tuja – magyarul: életfa. A hangzatos név hátterében az örökzöld jelleg áll, nem pedig a betegségekkel szembeni rezisztencia. Vegyük hát sorra a leggyakoribb kórokat, amik megtámadhatják ezt a közterületeken és magánkertekben egyaránt gyakori, közismert növényt!
Első nekifutásra kétfelé kell osztani az okokat: vannak a gondozás hibáira visszavezethető károsodások, és vannak a valódi betegségek, amiknek a hátterében különféle kórokozók állnak. Amikor azt látjuk, hogy az épp csak elkészült, takaros ház körül a kert gyepből és az azt szegélyező thujasorból áll, elgondolkodhatunk, hogy az igényesnek semmiképpen sem nevezhető megoldás mögött – az egyszerűség keresése mellett – valószínűleg a növénytani ismeretek hiánya is állhat. A thuja ugyanis meglehetősen érzékeny növény, és ha megbetegszik, akkor az ilyen kertek állományának jelentős hányada veszélybe kerül.
A szép thujasövény valahol az ültetésnél kezdődik. A kertészetben megvásárolt kisebb-nagyobb növényeket értő kezek gondozzák egészen a kertészet kapujáig. Ahhoz, hogy megőrizzék smaragd színüket, és néhány év alatt zöld falként óvják a kertet, megfelelően kell elültetni. A kerítés vonalának kialakulása rendszerint nélkülözi a növénytani tényezők figyelembevételét, így a konkrét helyen nem lehet változtatni. Ez esetben viszont fontos a megfelelő talaj és az ültetési mélység betartása.A thuja tápanyagban gazdag földet igényel, különösen a felső rétegben, ahol gyökereinek nagy része található. Csábító kísértés, hogy a kis növényeknek ne ássunk mély ültetőgödröt, hiszen a beültetés után úgysem látszik, milyen mély volt. A lazítatlan, trágyázatlan altalaj nem szolgálja a thuja fejlődését.
Ültetés után a legfontosabb a rendszeres öntözés, amit manapság már leggyakrabban az automata öntözőrendszerekre bízunk. Ha ezek jól működnek, akkor minden rendben. Az esetleg eltömődő csepegtetőnyílást, vagy a hibás szórófejet a fiatal sövény – különösen a nyári melegben – hamar jelzi.
A szárazságra érzékenyen reagál a thuja, levelei barnulnak, és ha túl is éli a kiszáradást, olyan mértékben visszaesik fejlődése, hogy valószínűleg már nem nevezhető majd dísznövénynek. Hasonló lokális barnulásokat okozhat a kertbe tévedő kutya is, ebben az esetben ez térdmagasságtól lefelé jelentkezik…
Szintén a gondozással függ össze a téli hónyomás. A thuja különösen érzékeny az ágaira nehezedő hóra. Szinte hihetetlen, hogy akár egyetlen nap alatt a nedves hó derékszögig hajlíthatja még az öregebb ágakat is. A fűtött szobában könnyen megnyugtatja lelkiismeretét a kertbarát, hogy majd olvadás után szépen kiegyenesedik a növény. Sajnos ez nem így van, többnyire örök nyoma marad a történteknek, ezért nagyobb havazáskor le kell rázni a fehér paplant az ágakról.
A kórokozók által kiváltott betegségek listája igen bőséges – csak azért nem lehet színesnek nevezni, mert majdnem mindegyik barnára festi a zöld hajtásokat. A kártevők lehetnek a föld felett élő ízeltlábúak (például moly, szú stb.) és észrevétlen, föld alatt rágcsáló pajorok is. A leveleket megtámadhatják gombabetegségek és különféle baktériumos fertőzések. Ezek ellen – a növények jó kondíciójának gondos fenntartásán túl – nehéz védekezni.
Sok szakember ajánlja a rendszeres növényvédelmi permetezéseket, de ezektől a városi hobbikertészek, érthető módon, idegenkednek. Így nem marad más, mint a már kialakult betegségek elleni célzott védekezés. Ilyen esetben mindig vigyünk egy kis levélmintát a szakkereskedésbe, és kérjük ki az eladók véleményét, hogy a védekezés valóban célzott lehessen.
Jó hír a végére, hogy ha tavasszal tapasztaljuk a levelek egy részének barnulását, akkor nem kell aggódni, mert ez a jelenség a növény természetes élettani folyamataiból következik. Bár a thuja örökzöld, azért nem élnek örökké a levelei, egy részük évről évre elöregszik, és lehull.

(Barta)