Édesburgonya a Hegyvidéken

Az édesburgonya minden kétséget kizáróan reneszánszát éli. Egy-két évtizeddel ezelőtt csak az általános iskolák Afrika gazdaságával foglalkozó földrajzóráin hangzott el sok furcsa csengésű kifejezés (jamsz, manióka, kasszava stb.) között a batáta szó. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy a feketék millióinak napi élelmet biztosító – és a mi burgonyánknál nagyobb mennyiségben termesztett – gumó nemsokára Európa legfelkapottabb éttermeinek keresett alapanyaga lesz. Mint ahogyan azt sem feltételezte senki, hogy a nagyáruházakban a közönséges krumpli kilóárának duplájáért bárki megvásárolhatja a halmokban álló, vöröses különlegességet.
A növényt ma már itthon többnyire nem nevezzük batátának, kapott helyette egy közérthető nevet: édesburgonya. Ebben tulajdonképpen minden benne is van, amit tudni érdemes róla – édes, és (a krumplihoz hasonlóan) elsősorban köretek készítésére szokás felhasználni.
Addig tehát elég könnyű eljutni, hogy megvásároljuk, és a konyhában sütve-főzve-grillezve kipróbáljuk a szokatlan gumókat. Ha sikerül ízletes köretté, vagy ropogtatnivalóvá alakítani, akkor viszont megfogalmazódhat a gondolat, hogy milyen jó lenne a kertben termelni az édesburgonyát.
Senkit ne rettentsen el a tény, hogy jellemzően krumplit sem termesztünk magunknak, illetve a batáta, trópusi(bb) származása miatt, valószínűleg több fejtörést és kertbaráthomlok-ráncolást okoz, már csak újszerűségénél fogva is. A jó hír, hogy – a gyomként terjedő hajnalka rokonaként – nevelése leginkább bátorságot igényel.
Aki pedig belevág, bizton reménykedhet a sikerben. Ha ugyanis az elültetett édesburgonyák nem növesztenek pocakos gumókat, akkor is kihajtanak, és a kúszó szárakon fejlődő, szív alakú leveleik már önmagukban is felhasználhatók. Saláta készülhet belőlük, és tökéletes kárpótlást nyújtanak, ha netán a gumótermés kisebb csalódást okoz a kezdeti időkben.
A gumók ültetését említettem, és ebből már sejthetjük, hogy a növény szaporítása nem okoz nehézséget. Nem kell édesburgonyamagok után kutatni a kertészetekben, csak néhány gumóra van szükség, amit el kell ásni tápanyagban gazdag, porhanyós és jó vízelvezető képességű földbe. A Hegyvidék talaja alapvetően nem ilyen, ezért érdemes homokkal, komposzttal lazítani az összetömörödésre hajlamos kerti földet. A gumókban annyi tartalék tápanyag van, hogy még hosszú szállítás után is bármikor képesek szárba szökkenni, hajtást nevelni. Ez a hobbikertészek szerencséje.é

Vannak, akik egy kicsit munkásabb, de sikeres módszert javasolnak. A gumókat félbe- vagy vastag szeletekre vágva állítsuk vízzel teli edénybe. A gyorsan kihajtó csírákat vágjuk le úgy 20-25 centiméter hosszban, és gyökereztessük meg, zölddugványok módjára, tőzeges talajban. Az így nyert palántanövényeket neveljük tovább egészen a kiültetésig, ami lehet akár a következő év tavasza is. Ennek a módszernek elvitathatatlan gazdasági előnye, hogy egyetlen gumóból akár több tucatnyi palánta is előállítható.
A melegigényes palántákat május közepén lehet kiültetni a szabad földbe. Keressünk nekik napsütötte helyet, és gondoljunk a jelentős növekedésre, hagyjunk akár félméteres távolságot is a tövek között. Ellenálló növény, így most már csak a gyomokat kell megfékezni. Persze, nem szabad megfeledkezni az öntözésről, különösen a nyári forróságban.

Ha mindent gondosan elvégeztünk, és kis szerencsénk is volt, akkor ősszel, a fagyok előtt a boltinál talán kisebb, de saját gumókat szedhetünk fel. Bőséges termés esetén a kiásott gumókat mosás nélkül, földesen tegyük száraz, hűvös helyre, ahol hosszabb ideig károsodás nélkül tárolhatók.
Miközben büszkeséggel eltöltve kínáljuk vendégeinknek az egzotikus csemegét, gondoljunk arra, hogy az édesburgonya kifejezetten értékes tápanyag, sok karotint, ásványi anyagot és vitamint tartalmaz! Ráadásul, édes íze dacára, cukorbetegek számára kifejezetten előnyös a fogyasztása.

(Barta)