Az Istenszeme villa hiteles története (2.)

Az Istenszeme villa történetének kezdetét 2018. október 30-i lapszámunkban írtuk meg. Most onnan folytatjuk, hogy 1884–85 között megépült az új Haggenmacher-villa, amely 1885-ben kapta meg a lakhatási engedélyt.
Haggenmacher Károly azonban azért is vette meg a zugligeti területet, mert kicsit vissza akart húzódni a világtól. 1873 óta sorozatosan beadott találmányaival, végül a világhírűvé vált síkszitával hatalmas vagyonra tett szert. Egyenes ági örökös hiányában a jótékonyságot és a mecénási tevékenységet tűzte ki élete céljául.
Legjelentősebb magyarországi adománya az 1880-as évek elején a Budapesti Német Református Leányegyház részére telekvásárlásra juttatott 20 000 korona volt, amit 1887-ben újabb 50 000 koronával toldott meg, hogy Bethánia néven árvaház létesülhessen. Mecénáskodása eredményeképpen felbecsülhetetlen értékű, 53 darabból álló, 18. századbeli, svájci, különleges kályhacsempéből álló gyűjteményt vásárolt 1885-ben Adolf Scheuchzer híres bázeli műgyűjtőtől az Iparművészeti Múzeum részére.
Sajnálatos módon Haggenmacher Károly időskorában már nem szemlélhette a maga teremtette gyönyörű környezetet, mert elvesztette látását. Ez lehetett az egyik kiváltó oka annak, hogy 1921-ben a villában véget vetett életének.
Egy másik legenda is tartja magát az Istenszeme villáról: Haggenmacher Károly halála után az épület Haggenmacher Bertha Lujzáé lett, aki a nyaralót a fővárosnak ajándékozta azzal a feltétellel, hogy a területen gyermekintézet jöjjön létre. Most nézzük, miről árulkodnak a fennmaradó források és iratok!
Budapest Főváros Levéltárában, a Budapesti Központi Királyi Járásbíróság ügyiratai között, Barcs Béla budapesti királyi közjegyző anyagaiban fellelhető az 1922. augusztus 11-én kelt Hagyatéki Tárgyalási Jegyzőkönyv „…a Budapesten 1921 évi augusztus hó 8. napján végrendelet hátrahagyása mellett elhalt Haggenmacher Károly magánzó, volt budapesti lakos hagyatéka ügyében”. Ennek 5. oldalán olvasható a következő: „…megállapíttatik, hogy örökhagyó a Budapesten 1916. december 3-án alkotott és későbbi végrendeleteiben is joghatályban fenntartott pótvégrendeletében akként intézkedett, hogy a Budapesten a Zugligetben fekvő ingatlana, a »Disznófői« épületek és »Isten Szeme« nevű villa Henrik fivérének, illetve leszármazóinak jusson olyképp, hogy a villa és villatelek holtiglani haszonélvezete feleségét, született Szalay Gizellát illesse, aki jogosult az ezen ingatlanon lévő erdőből évente hatvan-60-köbméter keményfát a hagyományosoktól igényelni, de a letarolás, felvágás és házhoz szállítás költsége is őt terheli.”
A jegyzőkönyvben megnevezett „hagyományosok” azaz „Henrik fivérének leszármazói” a következők:

„1/ néhai ifj. Haggenmacher Henrik gyermekei:

a/ Saxlehner Kálmánné sz. Haggenmacher Emma 2/70-ed

b/ Dr. Sztehlo Aladárné sz. Haggenmacher Márta 2/70-ed

c/ Dr. Frigyessi Józsefné sz. Haggenmacher Edith 2/70-ed

d/ Haggenmacher Henrik 2/70-ed

e/ kkoru Haggenmacher Marianna 2/70-ed

2/ néhai Haggenmacher Róbert jogán:

a/ Haggenmacher Ottó 5/70-ed

b/ Haggenmacher Sándor 5/70-ed

3/ Haggenmacher Oszkár 10/70-ed

4/ Özv. Oettler Wolframné sz. Haggenmacher Melania 10/70-ed

5/ Oettler Árminné sz. Haggenmacher Irma 10/70-ed

6/ Dréher Jenőné sz. Haggenmacher Lili (Haggenmacher Berta Luisa) 10/70-ed

7/ néhai Saxlehner Árpádné sz. Haggenmacher Frida gyermekei:

a/ Saxlehner Tibor 5/70-ed

b/ Oettler Frigyesné sz. Saxlehner Margit 5/70-ed”
Tehát Dréher Jenőné csak 10/70-ed részben lett tulajdonosa az örökölt ingatlannak, így ő egyedül nem rendelkezhetett vele. Holtig tartó haszonélvezet illette Haggenmacher Károly feleségét, Szalay Gizellát. Mint tudjuk, ő 1929-ben halt meg. Az örökösök azonnal árulni kezdték a villát, 1 170 000 pengőért ajánlották eladásra az ingatlanokat a székesfővárosnak, ám az üzlet sokáig nem valósult meg.
1937-ben még mindig probléma volt abból, hogy a nagy zugligeti és virányosi területeket – amiket nem igazán tudtak felhasználni a család tagjai – nem akarta megvenni a főváros. Így eshetett meg 1937 karácsonyán a lapunk 2018. december 14-i számában megírt történet, miszerint a család bekerítette a birtok területét, amit addig a magyar síelés szerelmeseinek szinte ingyen bocsátott a rendelkezésére. A szóban forgó részre esett a síugrósánc is, amiért a Magyar Sí Szövetség sokat zargatta a fővárost.Lehet, hogy ennek is köze volt ahhoz, hogy egy év múlva, 1938-ban 1 360 000 pengőért, azaz még drágábban árulták a telket és az ingatlanokat, mint 1929-ben. Végül az 1940-es Fővárosi Közlöny október 4-i számában olvashatjuk az előterjesztést „a Haggenmacher Ottó és társai tulajdonában lévő s az I. ker., Zugligetben lévő 10503., 10505. és 10524/1. hr. számú ingatlanoknak csereszerződés megkötése útján való megszerzése ügyében”.
Az ingatlanokat a rajta lévő felépítményekkel együtt beépítésre alkalmas székesfővárosi telkekért 942 500 pengő becsértékben akarták elcserélni. A legújabb ajánlat szerint tehát nem készpénzt, hanem csereingatlanokat kértek a tulajdonosok, így a pénzügyi fedezet előteremtésének nehézsége elhárult a főváros elől. A Haggenmacher családdal folytatott tárgyalások során a X. kerületben fekvő 32 darab és a II. kerületben fekvő egy ingatlanrésszel való kártalanítás módja került szóba. Ezek együttes értéke 942 500 pengő volt, megfelelt tehát a Haggenmacherek által átadandó ingatlanok becsértékének.
Az indokok között szerepelt a többi között: „…A közegészségügyi, szociális szempontokon kívül tehát telekpolitikai és erdőgazdasági szempontok is indokolják az ingatlanok megszerzését. Télen a Magyar Síszövetség és a nagyközönség ezt a területet — mint a székesfőváros közvetlen környékén erre legjobban alkalmas terepet — a sísport céljaira használja.” Ezután a pénzügyi bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és 55 igen, 1 nem szavazattal elfogadta. A döntés értelmében 1941. október 24-én kerültek az ingatlanok és a területek a fővárosi önkormányzat tulajdonába, csere jogcímen.
Ahogy tehát a dokumentumok alátámasztják, a család nem elajándékozta, hanem elcserélte a telket, és nem volt semmilyen feltétele, hogy mire használhatja a főváros az ingatlant. A villaépület 2001-ben műemléki védelem alá került, környéke pedig kiemelten védetté vált a Hegyvidék természetvédelmi övezetén belül. Sajnos a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő épület azóta kihasználatlanul áll, a ház állaga folyamatosan romlik. Remélhetőleg a közeljövőben megmenekül ez a történelmi műemlék, mielőtt a természet teljesen visszahódítja a területet.

Weiszmahr Zsuzsanna–Földváry Gergely