Érzések, látomások, kis történetek

Székács Zoltán festőművész lírai absztraktnak nevezi stílusát. Minden kiállításra új képeket készít, sokszor új technikákat talál ki. Inspirálják őt az alkotás közben megmaradt papírdarabok, vázlatok – a Galéria 12 Kávézó és Borbárban most látható Papírtöredékek című tárlata ezekre épül.
Több szállal kötődik a Hegyvidékhez Székács Zoltán. Az Iparművészeti Egyetemre járt, régóta itt él a családja, műtermet nyitott a XII. kerületben, sok kiállítást rendezett – sorolta köszöntőjében a megnyitón Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke, aki szerint fontos kivinni a művészetet a múzeumokból, hogy a közönség közvetlenül találkozhasson a művekkel, a művészekkel. Székács Zoltánban van indíttatás, hogy minél közelebb hozza az itt élőkhöz a festészetet. Megnyitotta a műtermét, és a Kirakat-tárlat elnevezésű nagyszerű kezdeményezésnek is résztvevője volt, amelynek során a XII. kerület különböző boltablakaiban lehetett megtekinteni egy-egy műalkotást, ezzel meglepve a sétálókat.
Borza Teréz Ferenczy-díjas alkotóművész, a Galéria 12 Egyesület vezetője és Székács Zoltán évfolyamtársak voltak porcelán szakon. Nem véletlen, hogy közvetlen hangulatú beszélgetés alakult ki köztük. Először is megállapították, hogy az Iparművészeti Főiskolán remek tanáraik jóvoltából bármilyen anyaghoz, technikához hozzá mertek nyúlni. A képzés magas színvonalára utalva Borza Teréz egy nyomott vászonszatyrot mutatott fel, amelyen a következő felirat olvasható: „Az Iparművészeti Főis Cola volt az igazi” – ez a humoros szöveg Árendás József grafikus plakátkiállításán volt látható, rányomtatta szatyorra is.
Pályaalakító mesterek nevei hangoztak el: Schrammel Imre vezette a szakot, Litkei József festészet-, grafikatanár szitanyomást tanított, Józsa Bálint formatant. Székács Zoltán elmesélte, hogy a főiskolán a 70-es években megkezdődött az ipari formatervező képzés, ugyanakkor Schrammel a szobrászat felé indult el, ez hatott mindenkire. Utalt Lucio Fontanára, aki annak idején zsilettpengével vágott bele a vászonba, és az lett a mű. Ezek ma üveg alatt, bekeretezve, magasra értékelt műtárgyak – tette hozzá. Pár évvel később Olaszországban látta is Fontana kiállítását, indirekt módon ezekből az erősen gesztusértékű képekből is merített, ugyanakkor Schrammel Imre átlőtt porcelán szobrai is hatással voltak rá.Tíz évig gyárban dolgozott művészeti vezetőként, ott is meg tudta találni a modern, újszerű dekorációkat, az egyedi díszítőtechnikákat. Formatervezési nívódíjas alkotása egy virágtartócsalád lett, amelyet Ajtai Tamással közösen tervezett. Első grafikáit a nyolcvanas évek végére datálja, attól kezdve fest.
Borza Teréz szerint az is benne lehetett a váltásban, hogy az ipar kivonult az iparművészek mögül, a gyárak tönkrementek. „Mégis, mi volt az a löket, ami a festészet felé fordított?” – tudakolta. „Apám, anyám festő volt, és én egy kicsit úgy indultam, hogy festő leszek, ez egy vargabetű volt. Megtetszett a kerámia, megfogott a porcelán szak – fejtegette Székács Zoltán. – Aztán mégis úgy éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. A gyárban megszűnt a művészeti vezetői poszt, elkezdtem festeni. Sokkal jobban ki tudom magam fejezni.”
Farost, vászon, merített papír, vakolat, zsákvászon, vászon – a kiállított munkák anyagai; köztük a Falrajz, az Érzések és látomások és a Kis történetek. Ez utóbbi egy háromrészes sorozat, ami azért kapta címét, mert a művész szerint az élet valójában kis történetekből áll. Nem kell feltétlenül kultúratöredéknek lennie, bármiből fel tud építeni valamit, legyen az egy inspiráló graffiti, vagy egy rajz. Általában melegebb, vörös, barna, okker színekkel dolgozik, most viszont visszafogott, elegáns, szép válogatást mutat be, képei többsége fekete-fehér.

szd

A Papírtöredékek című kiállítás megtekinthető: március 30-ig, hétfőtől szombatig 16.00–20.00 óráig a Galéria 12 Kávézó és Borbárban (XII., Hajnóczy József utca 21.).