Az év fája a sajmeggy

Ha van a vadon élő fafajok között olyan, aminek a nevét sem nagyon hallották még a rendszeresen kirándulók sem, akkor a sajmeggy biztosan ezek egyike. Az Európa déli részén és Nyugat-Ázsiában elterjedt növény nálunk a középhegységekben fordul elő. Szereti a sziklás, gyenge minőségű talajt, így sem az alföldi homok, sem a jó minőségű réti talajok nem vonzzák. Annál inkább a meleg domboldalak, ahol az alapkőzet itt-ott kibukkan a vékony termőréteg alól.
A sajmeggy pont ezeken a növények által kevésbé kedvelt területeken tud versenyképes lenni. Itt neveli törzsét, amely akár a körülötte álló fák fölé is emelheti a terebélyes koronát. Leggyakrabban azonban egy tőből vagy a törzs alsó részéről sűrűn elágazó nagyobb bokor vagy alacsony fa képében lehet találkozni vele. A szívós, ellenálló gyökérzet előnyeit a kertészek is kedvelik, amikor nemes meggyfajták alanyaként használják a sajmeggyet.
A fa sötétbarna kérge az alsó szakaszán erősen repedezett, törzse gyakran göcsörtös vagy csavarodott. Fája kemény, és például pipatartó szekrénykék készítésére használják. Kissé lehajló ágai kusza koronát alkotnak. Szórt állású levelei kerekdedek, felületük fényeszöld, fonákjuk viszont kékes árnyalatú.
A növény ékességei a fürtökben nyíló fehér, ötszirmú virágok, amik a cseresznyéhez és a meggyhez hasonlóan hosszú kocsányon ülnek. Édeskés illatúak, ennek tulajdonítják a fa tudományos nevének (Prunus mahaleb) utótagját, ami arabul édest jelent. Ritka jelenség, hogy a svéd botanikus, Karl Linné által adott név nem latin, hanem arab szót tartalmaz.
Ha már a nevezéktani sajátosságoknál járunk, akkor a magyar név is eléggé talányos, hiszen a saj szó önmagában nem jelent semmit. Lehet rövidülése a sarj, sarjad szóképnek, ami – bár erőltetetten, de – ráhúzható a növény növekedésére.
Visszatérve a botanikai leíráshoz, a különösen érdekes részek még csak most jönnek! A virágok helyén apró termések érnek, amik egy arányában nagy magot körülvevő vékony gyümölcshúsból állnak. Összességében aprók, legfeljebb borsónyi méretűek, éretten majdnem feketék, és különösen a rigók számára jelentenek vonzó csemegét.
A sajmeggy és a feketerigó barátsága olyan szoros, hogy a két faj közötti egymásra utaltság is kimutatható. A magokat terjesztő madarak ugyanis saját ízlésük szerint válogatnak a gyümölcsök között, ezzel a számukra ízletesebb darabok csírázásának esélyét növelik, azaz aktívan részt vesznek a fa evolúciójában.
A gyümölcsök érlelése során a sajmeggy különleges tulajdonságát figyelték meg szakemberek. A sok kibomló virág ugyanis megtermékenyül, de nem mind érik meg. A fa az évjárati adottságok, a talaj tápanyagtartalma és az aktuális időjárás alapján csak annyi gyümölcsöt nevel, amennyit valóban képes tökéletesen megérlelni. A megtermékenyített virágok egy része tartalékban várakozik, és ha időközben kiderül, hogy feleslegesek, akkor a fa elrúgja őket, azaz lepotyognak. Ezzel a növény megelőzi a nagy mennyiségű, de éretlen termés nevelését, ami valószínűleg nem lenne vonzó a madaraknak, és a magok terjesztése szempontjából felesleges erőfeszítésnek bizonyulna.

(Barta)