Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jarjunk_egyutt

Járjunk együtt! – a Hegyvidéken

A Városháza téren egy hatalmas Hegyvidék-térkép tűnt fel, amin egyre csak szaporodnak a színes rajzszögek: egy kérdőív kitöltése mellett így jelölhetik meg a kerületben élők azokat a járda nélküli utcákat, ahol a gyalogosok védelme érdekében figyelemfelkeltő táblákra, felfestésekre tartanának igényt.

„Régen, amikor kevés volt az autó, és gyermekként az úttesten játszhattunk, nem okozott gondot, hogy nincs járda. Ma már azonban akkora a forgalom, hogy a járda nélküli utcákban az autósoknak fokozottan kell ügyelniük a gyalogosan közlekedők biztonságára” – ismertette Pokorni Zoltán polgármester a „Járjunk együtt!” címmel most meghirdetett önkormányzati program hátterét.
Elmondta, hogy a Hegyvidék mintegy százharminc utcájában nincs kiépítve járda. Sok helyen csak fák kivágásával, zöld területek megszüntetésével, továbbá a domborzati adottságok miatt hatalmas betontámfalak építésével lehetne kialakítani, ami nem tekinthető előnyös megoldásnak sem a kerület zöld jellegének megőrzése, sem pedig az útfejlesztésre fordítható, korlátozottan rendelkezésre álló anyagi források hatékony felhasználása szempontjából.
A „Járjunk együtt!” program részeként azokban a járda nélküli utcákban, ahol a környékbeliek igényt tartanak rá, táblákkal és felfestésekkel figyelmeztetnék az autósokat arra, hogy fokozottan ügyeljenek a gyalogosok, kerékpárosok biztonságára. A Hegyvidéken élők április 9-ig jelezhetik igényüket a www.jarjunkegyutt12.hu honlapon, vagy papíralapon az önkormányzat ügyfélszolgálatán, továbbá a Városháza téren álló hostesseknél, akik hétfőtől péntekig 8–19 óráig, hétvégén 9–17 óráig várják az érdeklődőket helyszínjavaslataikkal.
A polgármesteri hivatal épülete előtt egy nagyméretű, látványos térképet is felállítottak, amin színes rajzszögekkel lehet nyomatékot adni a leadott szavazatoknak. A térkép hátoldala fotófalként használható, ahol képek készülnek mindazokról, akik szívesen kiállnak a kezdeményezés mellett. A fotók a www.jarjunkegyutt12.hu oldalon lesznek láthatók. Ugyanezen a weblapon a megosztottan használt úttest problémáira rávilágító kisfilm is megtekinthető – erre irányít rá a mobiltelefonunk is, ha beszkenneljük a „Járjunk együtt!” kampány szórólapjait vagy az utcákra kihelyezett figyelemfelkeltő táblákat.
A lakók számához képest arányosan legtöbb szavazatot kapott utcákban április 10-től kísérleti jelleggel megkezdődnek a táblakihelyezések és a felfestések. Az önkormányzat az év végén összegezi a tapasztalatokat, és ezekhez igazodva folytatja a programot.
„Az itt élők pozitívan fogadták a kezdeményezést, csak pár építő kritikával találkoztam” – mondta Raczkocki Gergely, aki a környékbeliek és a polgármesteri hivatal munkatársai között közvetítő szerepet töltött be a tesztüzemmel, azaz a Városkúti úti táblakihelyezéssel és burkolatfestéssel kapcsolatban. A lakók visszajelzései alapján döntött úgy az önkormányzat, hogy az újabb táblákat fényvisszaverő bevonattal látja el, hogy azok sötétben is jól láthatók legyenek.

z.