Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Akadalymentes_kornyezetre_vagynak_a_fogyatekkal_elo_emberek

Akadálymentes környezetre vágynak a fogyatékkal élő emberek

A Normafát a fogyatékkal élők is szívesen látogatják, jelenleg azonban számtalan nehezítő körülmény akadályozza gondtalan kikapcsolódásukat. Az akadályok felszámolásához nem feltétlenül van szükség komoly pluszberuházásokra, sokkal hatékonyabb, ha egy fejlesztési program kapcsán már a tervezési fázisban odafigyelnek a sérültek igényeire – mondta el véleményét beszélgetésünkben Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke.

A FODISZ is egyik résztvevője volt annak a hosszas egyeztetéssorozatnak, amit Pokorni Zoltán polgármester folytatott társadalmi szervezetek képviselőivel a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Önök milyen javaslatokat fogalmaztak meg a fogyatékkal élők nevében?

– Olyan megoldásokat vetettünk fel, amelyek alkalmazásával könnyebbé válhatna a Normafa megközelíthetősége és használata a látás-, hallás- és mozgássérültek számára. A látássérültek érdekében azt kértük, hogy Braille-írásos útjelző és tájékoztató táblákat is helyezzenek majd ki a területen, továbbá a sétautak rendezése során az utak szélén kis peremet alakítsanak ki, amit követni tudnak a fehér bottal közlekedők. A hallássérültek miatt – akik gyakran olvasási nehézségekkel is küzdenek – azt ajánlottuk, hogy az eligazító táblákon nagy betűkkel, könnyen érthető szövegekkel tüntessék fel az információkat. A mozgássérültek igényei alapján az utak akadálymentesítését, valamint az általuk is használható illemhely, csomagmegőrző és parkolóhelyek kialakítását javasoltuk.

Sportolási szempontból milyen lehetőségeket kínál a Normafa a sérülteknek?

– Minden olyan sport, amit a Normafa környékén űzni szoktak, a fogyatékkal élők számára is elérhető lehet. A túrázás, túraversenyek rendezése szempontjából például ideális helyszínt nyújt a környék, de télen, havas időben sífutásra is kiválóan alkalmas a terület – meg kell jegyeznem, hogy hazánk ebben a sportágban is fel tud mutatni rendkívül eredményes paralimpikonokat. Amennyiben kiépül egy kis tanuló sípálya a Normafánál, azt mozgássérültek, akár végtaghiányos sportolók is használhatnák; ennek gyakorlatát egyébként a fejlett síkultúrával rendelkező országokban már számos helyen kialakították.

Hogyan lehet a sérült gyerekek számára is használhatóvá tenni az erdei játszótereket?

– Számtalan már bevált, az európai szabványoknak megfelelő megoldás létezik a fogyatékkal élő gyerekek által is használható játszóterek megteremtésére. A mozgássérültek miatt itt is fontos az akadálymentesítés, míg a látássérültek biztonsága érdekében hangot adó játszóeszközöket lenne érdemes telepíteni – így például elkerülhető, hogy egy rosszul látó gyermek belesétáljon egy lengő hintába. Ahogy az élet számos más területén, a játszótereken és persze a sportban is az integrációt támogatjuk: azt szeretnénk elősegíteni, hogy a sérült és az egészséges gyerekek, felnőttek együtt játsszanak, sportoljanak, ezáltal pedig közelebb kerüljenek egymáshoz.

K. D.