Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_Kutvolgyi_Patika_ujranyitasat_keri_az_onkormanyzat

A Kútvölgyi Patika újranyitását kéri az önkormányzat

A Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége az elmúlt években átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, ahol azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina alpolgármester a kórház vezetésével közösen arra kéri a kormányt, támogassa a szakrendelő épületében lévő, ám a rossz műszaki állapota miatt 2020-ban bezárt Kútvölgyi Patika felújítását és újbóli megnyitását.

„Sokan fordultak hozzánk azzal kéréssel, hogy tegyünk lépéseket a Kútvölgyi Patika újranyitása érdekében. Nagyban megkönnyítené a járóbetegek életét, ha helyben, a szakrendelő épületében tudnák kiváltani az orvosaik által felírt gyógyszereket” – mondta el lapunknak Fonti Krisztina.

A tervek szerint a Szent János Kórház területén, a kápolna épületében működő patika költözhetne át a Kútvölgyi-tömbbe, ahol megfelelő méretű helyiségcsoport áll rendelkezésre a közforgalmú és az intézményi kiszolgáló funkciót egyaránt betöltő gyógyszertár elhelyezésére. Az egykori Kútvölgyi Patika újranyitásához azonban komoly felújításra és sok pénzre lenne szükség, ezért az alpolgármester az intézményvezetéssel együtt az egészségügyi államtitkársághoz fordul segítségért.A_Kutvolgyi_Patika_ujranyitasat_keri_az_onkormanyzat

Fonti Krisztina kiemelte, hogy az önkormányzat évről évre igyekszik hozzájárulni a szakrendelő minél jobb színvonalú működéséhez. Az elmúlt években a gyógyítást segítő, értékes műszereket, egyebek mellett szívultrahang-készüléket, terheléses EKG-t, endoszkópos tornyot és szén-dioxid-lézeres sebészeti készüléket vásárolt az intézménynek, továbbá várótermi padok, székek, asztalok beszerzésével járult hozzá a betegek komfortjának javításához.

Az okosrecept-program is az önkormányzat és a szakrendelő együttműködésével indult el nemrégiben. Ennek lényege, hogy a kerület szociális rászorultság esetén támogatja az otthon használható egészségügyi mérőeszközök beszerzését. Olyan „okoseszközök” vásárlásához igényelhető támogatás, amiknek a segítségével bizonyos krónikus betegségek, például a magas vérnyomás, vagy a cukorbetegség diagnózisa esetén folyamatos mérés biztosítható, valamint az adatok online eljuttathatók a kezelőorvoshoz. A távvizitek keretében a szakemberek személyes találkozó nélkül is figyelemmel tudják kísérni betegeik állapotát.

z.