A borsmustár termesztése

A magyar borsmustár név talán a kissé erőltetett képzettársítás miatt nem terjedt el, pedig a növény nem az utóbbi évek újdonsága. A Földközi-tenger partszakaszának déli karéján őshonos faj már legalább száz éve a magyar flórának is tagja. Eleinte külföldről behozott vetőmagokkal kerülhetett az országba, az Alföldön pedig ideális életteret talált.
Vadon szaporodva a mezőgazdasági művelés alatt álló táblák szegélyében, gyomtársulásokban élt, mígnem az egyre hatékonyabb növényvédelem ismét visszaszorította. Ma már ilyen megjelenésben ritkának számít. Ám miközben vadon visszaszorul, a konyhakertekben, teraszokon és ablakpárkányokon egyre népszerűbb.
Két faja is terjedt: a vadrukkola (Eruca vesicaria) és a borsmustár (Eruca sativa). A elnevezésekkel azonban nem sokra megyünk, mert a köznyelv mindkettőt egységesen rukkolaként emlegeti. Külföldön ismertek még az arugula és a roket név is, valamint a rukkola legkülönbözőbb helyesírású változatai (például: rucola, ruquolla). Eredetileg a rukkola szó a nemzetség latin nevének (Eruca) kicsinyítőképzős változata, és – valószínűleg a hosszú hengeres magtokokra utalva – hernyócskát jelent.
A rukkola magját könnyen beszerezhetjük bármely kertészet, barkácsáruház vagy hipermarket tavaszi vetőmagkínálatából. Nagy valószínűséggel nem okoz jelentős fejtörést, hogy melyiket válasszuk, mert többnyire csak egyféle van. A vadrukkola magjait a legritkább esetben lelhetjük meg a színes tasakokat kínáló konzolokon.
A magvetést megejthetjük az első meleg napoktól – amik az idén már március végén beköszöntöttek – egészen május közepéig. Sőt: a növény a gyakorlati tapasztalatok szerint nyáron is vethető, egészen ősz derekáig. Készítsünk számára tápanyagban gazdag helyet – ez lehet egy nagyobb cserépben vagy erkélyládában is. A kis sziklevelek néhány nap alatt megjelennek, és rendszeres öntözés mellett a levélrozetta is gyorsan kialakul.
Optimális körülmények között a kora tavasszal elvetett magokból nyár elejére sűrű bokor fejlődik, ekkor elkezdődik a virágzás is. A leveleket folyamatosan szedhetjük. Ízlés kérdése, de van, aki már nem szereti a virágzáskor intenzívebbé váló aromákat, és ilyenkor teljesen learatja a töveket, míg más pont erre vár.
A korai termés miatt a rukkola helyére ültethetünk más növényt (akár kései vetésű zöldséget, akár dísznövényt, akár saját magát).
Az őszi vetés után a növény védett helyen áttelel, és csak következő tavasszal kezd virágozni. Ha nagyon tudatosan a levelek termesztése a célunk, akkor a virágzó tövek alá már vethetjük is a következő generáció magjait. Ha kicsit lazább, szemlélődő típusú kertészek vagyunk, a rukkolát évelő bozótosként is nevelhetjük, amelynél mindig lesznek begyűjthető levelek és éppen virágzó szárak is. Ennek a megközelítésnek az előnye, hogy a növény folyamatosan elszórja magjait, és felújítja magát, hátránya, hogy a kusza bozót nem mindenki szemében szép látvány.Kártevők, kórokozók ritkán támadják meg, csípős leveleit a csigák sem szeretik. A rendszeres öntözés mellett egyetlen feladatunk marad: a levelek szüretelése. A rukkolalevél csípős és keserű íze miatt elsőre nem mindenkinek nyeri el a tetszését, de a retekhez hasonlóan ennek a levélzöldségnek is megvan a helye a konyhában. Spenót módjára főzve is elkészíthető, de nyersen is sokoldalúan felhasználható.
Vitaminok és ásványi anyagok gazdag tárháza, emellett emésztést támogató hatása van, csökkenti a koleszterin- és a vércukorszintet, fogyaszt, méregtelenít, erősíti az immunrendszert, és antioxidánsai miatt a daganatos betegségek kockázatát is mérsékli. Összességében a mediterrán diéta minden fontos elemét egymagában is képviseli és megtestesíti! Mivel a nevelése nem okoz problémát, kis helyen is érdemes kipróbálni, hogy a nyári salátákhoz már a saját termesztésű rukkolaleveleket is felhasználhassuk.

(Barta)