Miféle szerzet a karácsonyi grincsfa?

Ahhoz képest, hogy a Grincs karakter 1957-ben pattant ki egy német származású amerikai író tollából, elég sok időnek kellett eltelnie, hogy Európában is ismertséget szerezzen. Dr. Seuss – több tucat gyerekkönyv szerzője – nemcsak megírta karácsonyi történetét, hanem az első rajzokat is ő készítette a zöld, idétlenül fintorgó alakról, aki kirekesztve él, és gonoszságában megpróbálja tönkretenni a többiek ünnepét. Persze, nem lenne igazi mese, ha a végén nem derülne ki, hogy az ápolatlan és túlburjánzó szőrzet mögött érző szív lapul.

A hepiend mellett is jól érzékelhető az író eredeti szándéka, hogy karácsony ünnepét kiemelje az ajándékozási, fogyasztási dömpingből. Igaz, hogy a Grincs először, a maga mogorva módján, az ünneplés és a jókedv ádáz ellensége, de a végén a valódibb – az ajándékozás helyett az emberi kapcsolatokat előtérbe helyező – karácsony szószólójának bizonyul.

Ebből aztán könnyen megszületett a mindig új lehetőségeket kereső virágkötők keze alatt a grincsfa mint növénykompozíciós kategória. Kölcsönvették a Grincs feje tetején félrebillenő hajtincset és a zöld alapszínt, s ezzel meg is született az egyedi és félreismerhetetlen forma, amit aztán mindenki úgy „öltöztet” fel, ahogy csak szeretne.

A grincsfa általában színesre festett, gyakran piros vagy fehér cserépben áll, amelynek peremén a Mikulás csizmáját mintázó fehér gallér vagy karácsonyi csomagolópapír-díszítés látható. Ebből a – statikailag is fontos – alapból indul az egyre keskenyedő kúp alak, aminek az alsó harmada általában fenyőhajtásokból készül. Ahogyan keskenyedik a forma, úgy a fenyő helyét egyre inkább a zanót elágazás nélküli zöld szárai veszik át. A megdrótozott zanótszárakból könnyen kialakítható a nyúlánk, ívesen kanyarodó tincs.

Ezzel kész is a grincsfa alapja, jöhetnek rá a piros gömbök, hópelyhek, tobozok, vagy bármi, amivel a karácsonyi ajtódíszeket, adventi koszorúkat vagy a karácsonyfát ékesíteni szokás! Kerülhetnek rá spirálisan futó szalagok, le lehet fújni műhóval, és ha elég nagy, akár egy színes karácsonyi égősor is elfér rajta.

Vannak fák, amelyek annyira nem karácsonyiak, hogy élő növényt sem tartalmaznak, kizárólag szalagokat és díszeket. Viszont a grincsfák csúcsán szinte kötelező elem egy nagyobb gömb, masni, csillag vagy más dísz, mint Mikulás sipkáján a bojt. A grincsfa készülhet kisebb, arasznyi méretben, de az 50-70 centis változatok biztosítanak igazán teret a díszítésnek. Akadnak tágas terekbe szánt, ember nagyságú grincsfák is.

A jól elkészített fát – mint nyulat a fülénél fogva – fel lehet emelni a zöldjénél, így, a saját „fogantyújával” viszonylag könnyű szállítani. Gondozást nem igényel, öntözni nem kell. Az ünnepek után érdemes eltenni a tartós díszeket, és a következő évben újra használni.

A grincsfa nem helyettesíti, vagy szorítja ki hagyományos karácsonyi díszeinket, vagy magát a karácsonyfát, de újszerű formájával vidám hangulatot vihet az ünnepi készülődésbe akár otthon, akár egy tiszta fém- és üvegirodában. Ráadásul az elkészítéséhez használt sok növény miatt egy nagyobb helyiséget is betölthet a finom, friss fenyőillat.

(Barta)