„Nem a betegségeket, hanem az embereket gyógyítjuk”

– Egyenes útja vezetett az orvosi pályára?

– Ha arra gondol, hogy volt-e családi példa előttem, akkor mindenképpen! Orvos családban nőttem fel, édesapám kutatóorvos, a SOTE Kórélettani Intézetének tanszékvezető docense volt. Édesanyám pályája kezdetén az Országos Onkológiai Intézetben, majd évtizedekig a Budai Irgalmasrendi Kórházban dolgozott belgyógyászként, később radiológus főorvosként. A pályaválasztásomat ez a háttér nyilvánvalóan befolyásolta, de én vállaltam ezt a hivatást, a szüleim soha nem gyakoroltak rám nyomást. A gimnázium második osztályában írnunk kellett egy dolgozatot arról, hogy milyennek képzeljük el a felnőttkori életünket. Az enyém arról szólt, hogy minden év egyharmadában elméleti, tudományos munkát szeretnék végezni, egyharmadában betegeket gyógyítanék, a maradék időben pedig az óceánon hajózgatva könyveket írnék.

– Mi valósult meg ebből?

– A hajózgatásból semmi, mégis elégedett lehetek, hiszen a többi vágyam teljesült. Igaz, más formában, mint azt tizenhat éves koromban elképzeltem. Az alapkutatás helyett az alkalmazott tudományokkal, oktatással, oktatásszervezéssel foglalkozhattam. Prof. dr. Arnold Csaba 1992-ben meghívott, hogy vegyek részt az akkor alakuló Családorvosi Tanszék megalapításában. Fontos volt maga a névválasztás is. Akkoriban „keresztelték át” ugyanis a körzeti orvost háziorvosra. Mi viszont úgy gondoltuk, hogy se nem a körzethez, se nem a házhoz, hanem a családokhoz tartozunk. Megszerveztem az ország első rezidensi programját, 1985 óta részt veszek a medikusok, rezidensek, szakorvosok képzésében, továbbképzésében. Amióta azonban egy tizenkettedik kerületi idősotthon százhetven lakójának egészségügyi ellátásáért is felelek, kevesebb idő, energia jut az egyetemre. A közvetlen gyógyítómunka az első pillanattól a legfontosabb része volt az életemnek. A diploma megszerzése után azonnal a Szent Rókus Kórház I. Belgyógyászati Osztályára kerültem, ahol igen szigorú, de nagyon alapos képzést kaptam dr. Varga István mellett. Onnan jöttem a Hegyvidékre háziorvosnak. Ez a második – és remélem, az utolsó – munkahelyem. Az említett szépirodalmi művek helyett pedig szakkönyveket, újságot írtam, szerkesztettem. Az általam 1993-ban alapított Medicus Anonymus című családorvosi havilapot a csődbe menéséig szerkesztettem. Tizenhét éven át havonta jelentek meg publicisztikáim, amik később kötetbe foglalva láttak napvilágot.

– Miért lett háziorvos?

– Pályakezdő kórházi belgyógyászként a nyári hónapokban gyakran kivezényeltek különböző Pest megyei településekre háziorvosokat helyettesíteni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy örültem neki, de menni kellett. A falvakban, kisvárosokban azonban ráéreztem ennek a munkának a szépségeire, módom volt megismerkedni a betegeimmel, nem csak a betegségeikkel. Megragadott ez az azóta divatos kifejezéssel holisztikusnak mondott megközelítés. Fontos volt számomra az élethosszig – az orvos vagy betege élete végéig – tartó kapcsolat, a hosszú távú betegkövetés, a személyes kötődés. Mi nem a betegségeket, hanem az embereket gyógyítjuk, ezért döntöttem úgy, hogy háziorvos leszek.

– Mikor került a Hegyvidékre?

– Kiírtak egy pályázatot 1988-ban egy zugligeti körzetre, amelyet elnyertem. 1989. január elsején kezdtem el dolgozni. Fél évvel később a Normafa úti háziorvosok hívtak, hogy menjek át hozzájuk. Azóta itt vagyok. Több mint tíz évig a kerületben is laktam.

– Harminc éve dolgozik háziorvosként. Mik a tapasztalatai?

– Korábban a beteg akkor jött, ha akut panasza – láza, bokatörése, légszomja satöbbi – volt, vagy táppénzre akart menni valamiért. A harminc esztendő alatt eljutottunk oda, hogy ma már a prevenció, szűrés, gondozás hármasa az, ami meghatározza a háziorvosi tevékenységet.

– Mennyit változott az egészségtudatosság?

– Nagyon sokat! Ebben bizonyosan komoly szerepe van a médiának, de én is naponta ezért dolgozom. Mára mindenki elfogadja, hogy az elhízás, a mozgásszegény életvitel, a dohányzás, az alkohol, a drogok rombolják az emberi szervezetet, megrövidítik az egészségben töltött és a teljes élettartamot is. Rendkívül nehéz rávenni az embereket arra, hogy étrendet, életmódot váltsanak, gyógyszert szedjenek, kontrollvizsgálatokra járjanak. Manapság azért többször sikerül ez, mint régebben.

– Mit tart a legnagyobb sikerének?

– Azt, hogy másfél ezer ember megtisztel a bizalmával. Van olyan család, amelyiknek a negyedik generációját gondozom. Harminc év alatt nagyon sok beteget gyógyítottam meg, sokszor ismertem fel helyesen és időben komoly bajokat, sikerült rávennem pácienseimet a gyakran kellemetlen, sőt kínkeserves vizsgálatokra, kezelésekre. A mi munkánk nem annyira látványos, mint egy szívsebészé, vagy egy szülészé. Az igazi kontroll a tükör, és én nyugodtan nézek bele.

– Nemcsak betegekkel, hanem érdekképviselettel is foglalkozott.

– Amikor 1993-tól fokozatosan, akarva, nem akarva, közalkalmazott körzeti orvosokból vállalkozó háziorvosokká váltunk, alapvetően megváltozott a viszonyunk az önkormányzattal, az egészségbiztosítóval, az ÁNTSZ-szel. Sajátos érdekeinket nem tudta, nem is akarta képviselni senki sem. Ezért országos, budapesti és kerületi szinten is igyekeztünk megszervezni ezt. A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának alapító alelnöke, a budapestinek elnöke voltam. A kerületi kollégák is képviselőjüknek választottak. Csaknem tizenöt éven át vettem részt nevükben az önkormányzattal történő egyeztetéseken. Szerveztem szakmai továbbképzést, valamint az együtt gondolkodást szolgáló rendszeres összejövetel-sorozatot is, a tíz éven keresztül igen népszerű Hegyidoktor Klubot.

– Hogyan fogadta a legrangosabb tizenkettedik kerületi egészségügyi elismerést, a Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért Díjat?

– Nagy megtiszteltetés, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat az idén nekem ítélte ezt a díjat! A mi munkánk nehezen mérhető. Nem döntünk világcsúcsokat, nem kapunk Nobel-díjat, munkásságunkat nem örökítik meg filmek, életrajzi írások, és – jó esetben – még a youtube-on sem jelenünk meg. Csendben és eléggé magányosan tesszük a dolgunkat. Ezért különösen jólesik minden dicsérő szó, elismerés. Jó érzés, hogy az önkormányzat az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordít az egészség ügyére. Ennek jelei ez a díj, a kollégáknak átadott címzetes főorvosi kinevezések és a soha nem látott lendületű rendelőfelújítási program. Értékelni tudjuk ezt, mert nem volt mindig így…

-os