Tizenhárom Munkácsy Mihály-díjas a Hegyvidék Galériában

Az 1950-ben alapított Munkácsy Mihály-díjat a kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismeréseként adományozza az emberi erőforrások minisztere minden évben március 15-én. A Hegyvidék Galéria 2017 óta csoportos kiállításon mutatja be az adott esztendőben díjazott képzőművészeket.

A szokásos módon nagy érdeklődéssel kísért megnyitón Metykó Viktória fuvolaművész, Kis Levente gitárművész és a Solti György Zeneiskola tanárainak koncertje után Pokorni Zoltán polgármester üdvözölte a jelen lévő művészeket. Mint mondta, jó hír, hogy az idén az eddigi 7 helyett 14-en kapták meg az elismerést. A kiállított művek fontosak, azok magukért kell, hogy beszéljenek.Feledy Balázs művészeti író kiemelte, hogy ez a díj az egyetlen kitüntetés, amelynek esetében a miniszter által kinevezett szakmai bizottság terjeszti fel a neveket, és a miniszter azokat majdnem minden esetben jóváhagyja. Ezért óriási a reputációja a szakmában. Röviden méltatta az egyes életpályákat is. Beszélt arról, hogy ebben az évben jellemzően festőművészek kapták meg az elismerést. Sz. Varga Ágnes a kortárs szentendrei művészet meghatározó alkotója volt, sajnos csak múlt időben – ugyanis a díj átvétele után egy hónappal elhunyt. Grafit- és szénmunkái miatt fogunk emlékezni rá. Lieber Erzsébet Kaposvárhoz kötődik, az ottani egyetemen tanít. A Hegyvidék Galériában fotók alapján készített digitális printeket állított ki.
Mészáros Géza az a művész, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna kapnia a Munkácsy-díjat – fogalmazott Feledy. Ő az utolsó Bernáth Aurél-növendékek egyike, a kortárs magyar papírművészet meghatározó alkotója. Rényi Katalinnak a grafikától vezetett az útja a festészetig. Két szép tollrajzot is bemutat most, Szenvedély című munkája pedig nagy érzelmi telítettségű, expresszív festmény.Olescher Tamás a Vízivárosi Galéria vezetőjeként hosszú évek óta jeles művészetszervező. Olyan festő, akinek egész művészete hitalapú, képeit ó- és újtestamentumi szövegek ihletik. Őry Annamária az új, fiatal generáció képviselője. Természetben, de nem feltétlenül látványban fogant képi világa mintha keleti hatásokat is hordozna. Varga-Amár László matériákat kutató figurális festő, aki nagyon is 21. századi életérzések megfogalmazója, amelyek középpontjában önmaga áll.
A szobrászok közül az idén díjat kapott Juha Richárd, a Debrecenben élő köztéri szobrász, tradicionális művek mintázója, továbbá Gálhidy Péter, aki gondolatiságra építkező, intellektuális atmoszférájú szobrokat készít. Kotormán Norbert Hódmezővásárhelyen él, sokféle anyaggal dolgozik, kiemelkednek a famunkái, ezekből állította ki most az Odaliszkot. Párkányi Raab Péter bravúrosan mintázó, nagyszabású köztéri műveket készít, itthon és külföldön is egyre több szobra látható. A szolnoki Pogány Gábor Benő Somogyi József tanítványa volt. Sokat foglalkoztatott köztéri szobrász, aki egy szinte extázisban lévő figura bemutatásával bizonyítja képességeit.Egy tervezőgrafikus is díjazott lett: Takács Tamás Péter a legfiatalabb a művészek között. Ő digitális nyomatokat mint illusztrációkat mutat be ezúttal.
A kiállításmeghívón 13 művész neve szerepelt, de a Magyar Közlönyben az idei Munkácsy Mihály-díjasok között 14 név van. A hiányzó művész, a 80 éves Ilyés István szobrász egész életében rendkívül keveset szerepelt a nyilvánosság előtt, „bujkáló személyiség”, de Feledy Balázs szerint nagyon jó helyre került az elismerés.
A kiállított művek nézegetése közben két díjazottat szólítottam meg. Varga-Amár László a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti tagozatának elnöke, a festés mellett a Szent Gellért Katolikus Gimnáziumban tanít.
– 1970-ben diplomáztam a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, azóta, tehát majdnem negyven éve alkotok – idézte fel hosszú pályája elejét. – Már a kezdetektől kevertem az anyagokat, festettem nejlonra, ragasztottam tollat, hajat. Figurális festő vagyok, de nekem mindegy, hogy a figurát milyen anyaggal töltöm ki. Főleg nagyméretű táblaképeket festek, némelyik a nyolc négyzetmétert is meghaladja, a sztenderd méret a 200x150 centiméter. Ezeken sokszor fejek vannak, a saját fejem és annak különféle variációi. Készítettem egy sorozatot Átvilágítás címmel, amelyben mintegy harminc képbe a saját röntgenleleteim voltak beapplikálva – én mint az átvilágított és átvilágítható ember. Sokféleképpen címkézték a dolgaimat. P. Szabó Ernő úgy nyitotta meg a kiállításomat, hogy „fejből festett fejek”, volt olyan, aki – látva képeimet – azt mondta, hogy „fejetlenségnek itt nyoma sincs”. Feledy Balázs szerint pedig „önművészet” az enyém. Minden művészettörténész másképpen közelít meg, én meg ugyanazt csinálom negyven éve. A Munkácsy-díjjal régi adósságát törlesztette a szakma. Én vagyok a „végre” ember, mert már húsz éve folyamatosan felterjesztettek. Az idén végre meg is kaptam.Gálhidy Péter az utolsó Somogyi József-növendékek közé tartozik, 1997-ben diplomázott, a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán tanít. Sokféle anyaggal dolgozik, itt bemutatott tárgyai famunkák.
– A Turbinaszárny és a Kendő két különböző fenyőből, lucból és vörösből készült. Ezeket nagyon ritkán használják szobrászati alapanyagnak. Nehéz őket megmunkálni, mert szakadnak a szálaik – magyarázta. – A Turbinaszárny egy kisebb változata az egyik legnagyobb köztéri munkámnak, a Turbinalevélnek, amely két éve a vizes-vb-hez kapcsolódóan került a Váci útra. Egészen különleges anyagokkal is dolgozom. Például most az Ybl Vízházban van a szobrász tanszéknek egy kiállítása, az ott bemutatott szobrom gyöngyház gombokból áll. Ha kapok egy megrendelést, természetesen igyekszem megvalósítani, de nem kizárólag ezekből akarom megteremteni az életművemet, mert az egyfajta kiszolgáltatottság az autonóm szobrászat felől nézve. Elsősorban a saját szobrászati utamat építem.

Farkas Éva