Változó világ fotókon

Széchenyi Zsigmondot, a híres Afrika-kutatót és szenvedélyes vadászt idézte fel köszöntőjében a Galéria 12 új tárlatának megnyitóján Kovács Lajos önkormányzati képviselő, akinek több szempontból is tetszik a kiállítás címe: Változó világ. Széchenyi alapvetően a puska embere volt, de a 60-as években, az utolsó szafarija után úgy érezte, szögre kell azt akasztania. Azzal ugyanis csak megöljük az emlékeket, aztán valamiféle fura, torz másukat kitömve felhelyezzük a falra.
Ezzel szemben a fotózás teljesen új világot nyit, hiszen benne a művészet és az emlékek megörökítése nyilvánul meg, miközben tiszteletben tartjuk az élőlényt, a flórát, a faunát. „Változó világunkban a fotó olyan biztos pont lehet, ami egyrészről megörökít, de hozzáértő kezekben sok érzést, gazdagító személyes élményt fejezhet ki” – ajánlotta Kovács Lajos az érdeklődők figyelmébe a kiállítást.Szakolczay Lajos művészeti író bevezetőjében a válogatás paradox címére mutatott rá, amely egyszerűségében is izgató, mert megkérdőjelezhetetlen igazságot állít. Izgalmas, a fotóművészek számára mindenképpen ezer témát adó korszakban érdemes egy pillanatra elcsendesedni – fogalmazott, és utalt arra, hogy hiába lát többet, élesebben az objektív, a fotómasinát kezelő szem a döntő. A térlátás akár csak dokumentumszerűen rögzítő, akár drámai, vagy humorral vegyített kalandja, amely ritkán épül a véletlenre, inkább jól meggondolt, megannyi töprengés révén kialakult, képzeletben megszerkesztett tudatosságról árulkodik. Szinte mindegy, mi a téma – portré, utazás, városkép, táj, emberi kapcsolatok, természet –, ha az alkotó az általa kiválasztott mikrovilágba bele tudja látni egy nagy egész, az univerzum eszenciáját, nyert ügye van.A történelmet, társadalmat és nem kevésbé az önmagát kifigurázás szempontjából Tóth József Füles viszi a prímet. Kesernyésen groteszk gesztusa a hétköznapi egyszerűséget hősi pózba emeli, ugyanakkor azzal, hogy a magasban lévő Hét vezér-szoborcsoport előtt (Hősök tere) hét piros láthatósági mellénybe öltözött munkás takarítja a havat, a régmúltat meghatározó szín veszélyeire is figyelmeztet. Másik munkáján – Mégiscsak több van nekem egy kerékkel – a kisgyerek és a mai önportréval megemelt felnőtt ugyanazon a háromkerekű biciklin ül.
„Tóth filozofikus röheje túllép a művészet komoly bástyáin. Emlékezzünk csak, virtuóz plakátjaival milyen ötletesen használta ki a befogadó kacajra való éhségét!” – mondta Szakolczay.Más módon, inkább a művészfotó kissé exkluzív keretein belül maradva, ugyanehhez a filozofikus irányzathoz tartozik Maczkó Erzsébet Káosz és rend című alkotása. Hupján Attila horizontális Liget-fotója, a Válaszutak inkább csak a címe szerint illik a kollekcióba, viszont az absztrakt fényképnek is felfogható Borza Teréz-mű, a Fényátadás, az éj feketéjét áttörő, feljövő, narancsbarna Holddal, létfilozófiai töprengésnek is értelmezhető. „Nem kis újdonság a szobrásznak sem utolsó kiváló porcelánművész ez irányú műfajbővítése” – vélekedett a művészeti író.
A fával és bokrokkal ékesített, lebegő, átszellemített háttér támasz Mándi Emese kecsesen mozgó nőalakjaihoz, amelyeket a kompozíciós erő mozgatja az elkápráztató mindenséggel szemben, így épp a törékeny emberi test kerül a középpontba. A mozdulat kecsességét rögzíti Németh Andrea műve, amely Tóth Annamária festőművészről készült, és egyben az alkotó kitárulkozása.Szél Ágnes zöld-sárga organikus fotóján – Változó világ 1. – a hajladozó fűszálak és lepkék násztáncában a bozsgó természet él. A természetkedvelő alkotó a konstruktív fotóban ugyancsak jeleskedik (Változó világ 2.). Szakolczay kiemelte a vibrálóan szép Kanalasgémeket, Nagy Albert munkáját is. Kádár Katalin a festményei és grafikái alapján lírai alkat, a vizek szerelmese. Lenyűgöző Tahin Gyula Egyiptomból ideemelt, egyszerre drámai és lírai ihletésű organikus absztraktja, a Fehér sivatag. Szamos Iván festőien komponált művének sava-borsa a nyugvó falu fölött a barna óriásfelhő, amely fenyegető veszélyként jelenik meg.
Az épület- és városképek nem csupán dokumentációs izgalmat nyújtanak. Példa erre Rainer Péter fotója, amit Lendván készített az Alexandrai Szent Katalin barokk műemlék templomról. Műve egyben érzelmi telítettségű személyes vallomás is. A festőművésznek sem megvetendő Kecskeméti Kálmán az ókorra vetíti rá a mandulafenyő sugallta rácsszerkezetét, amelyet egy véletlen utcai kitárulkozás fölöttébb erősít a Csók Rómában című képén.A portréfotó vízmosásos arcait sorsdrámaként kapjuk Pató Károlytól, míg Alapfy László grafikai háttérrel – M. Tóth Éva-portré és Önarckép – az arc törékenységét hangsúlyozza. „Aknay Tibor szimbólumértékű, remek Kézmadarak műve nem más, mint a meghitt öregség gyámola” – elemezte találóan a látottakat Szakolczay Lajos.

Szd

A kiállítás megtekinthető: december 7-ig, mindennap 16.00–22.00 óráig (vasárnap zárva). Cím: XII., Hajnóczy József utca 21.