Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A művésztelepek mindig új színt hoznak a művészetbe

Budapest legrégebb óta folyamatosan működő alkotótábora a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep, amelyet augusztusban huszonharmadik alkalommal szervezett meg a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOM Kulturális Központ. A tizenöt meghívott festő és grafikus között magyarországi, azon belül budapesti és XII. kerületi alkotók érkeztek, és a határon túli magyar területeket is képviselték művészek. A tíz nap terméséből „élő/világ” címmel nyílt kiállítás a Hegyvidék Galériában.A_muvesztelepek_midnig_uj_szint_hoznak_

A megnyitón megjelent Cseke Szilárd festőművész, a magyar származású, Svájcban élő Elisabeth Gregorec, a finn származású, de már régóta Budapesten élő Maria B. Raunio is. Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, valamint Oroszországból is jöttek képzőművészek a nyári művésztelepre, hogy a meghirdetett témakörben alkossanak.A_muvesztelepek_midnig_uj_szint_hoznak2

De mit is jelent e két szó kapcsolata? – vetette fel a kérdést a tárlatot megnyitó Körösvölgyi Zoltán művészettörténész. „A fogalom értelmezésének sokszínűsége, valamint a művészek egyéni, egymástól különböző művészeti felfogása változatos, mégis több ponton kapcsolódó képzőművészeti anyagot eredményezett – idézett a művésztelep vezetője, Kallós Judit művészettörténész tanulmányából. – A legtöbben a természeti tájból indultak ki, foltszerű, elmosódott vagy csurgatott, absztrachált felületekkel kívánták megragadni a hangulatát, vagy kiemelni immanens szerkezetét, de erdőbelső illuzórikus hatást keltő megjelenítése is előfordul, ezeken a képeken izgalmas festői faktúrát hozott létre az alkotó. Élőhelyek tárgyi világával, valamint kultúrtörténeti vonatkozásokkal is találkozhatunk, továbbá a társadalomban betöltött szerep is az érdeklődés tárgyává vált. A kézzelfogható, racionális valóságon túl az álmok és az érzelmek világába is bepillantást nyerhetünk.”A_muvesztelepek_midnig_uj_szint_hoznak3

A sokszínűség vitathatatlan jellemzője a tárlatnak – folytatta Körösvölgyi, nem csupán a kolorit használatára gondolva: a sokféle festészeti megközelítés, attitűd, iskola, módszer, a médium időnként sarkosan eltérő értelmezései láthatók a kiállítótérben. „Ez nem egy kurátori koncepció mentén összerendezett kiállítás, hanem egy együtt töltött hét, egy együttműködés eredménye. A sokszínűség szükségszerű velejárója az élővilágot benépesítő és a képzőművészet médiumaiban új világokat teremtő, vagy világokat újrateremtő alkotói munkának. A kulcs a sokszínűség értelmezéséhez, nem más, mint a művésztelep. A művésztelepek ugyanis mindig új színt hoztak a művészetbe” – tette hozzá.A_muvesztelepek_midnig_uj_szint_hoznak4

Híres művésztelepek szellemiségéről is szólt, például Barbizonról, amelynek Teodor Rousseau, Corot és Daubigny tájait, Millet-nek a témaválasztásba új színt hozó realista képeit köszönhetjük. De gondolhatunk Nagybányára, a modern magyar festészetet elindító mozgalom színhelyére, amely nélkül Ferenczy Károly Októberének sárga napernyője nem idézhetné fel bennünk az őszi napsütés bizsergető szinesztéziás élményét…A_muvesztelepek_midnig_uj_szint_hoznak5

„A művésztelepek mindig is lehetőséget adtak a művészeknek a kimozdulásra, a nézőpontváltásra, a környezetváltozással együtt járó másként és mást meglátásra, a megszokott műterem helyett az új környezet élményére – fogalmazott Körösvölgyi Zoltán. – Ugyanakkor óhatatlanul nem csupán a természeti környezetben adtak lehetőséget az új, a más szempont felfedezésére, de a találkozásokban, a rácsodálkozásokban, a felismerésekben, az emberi kapcsolatok, a művészi behatások és a közösség élménye által is megtermékenyítően hatnak az alkotókra.”

Szepesi Dóra

 

A kiállítás megtekinthető: október 17-ig, hétköznap 10.00–18.00 óráig. A belépés díjtalan. Cím: Hegyvidék Galéria – XII., Királyhágó tér 10. Telefonszám: 457-0501, 225-7160.