Plébánosi áldás a Szent Erzsébet-ablakon
Nyáron került helyére a Szent Erzsébet-ablak a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomban. A Szethlo Lili eredetei tervei alapján helyreállított műalkotást Pokorni Zoltán polgármester, Fonti Krisztina alpolgármester, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Hegyvidék országgyűlési képviselője, valamint a hívek jelenlétében áldotta meg Lambert Zoltán plébános.
A második világháborúban bombatalálat érte a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomot, ekkor sérültek meg, törtek össze a Sztehlo Lili munkáját dicsérő ólomüveg ablakok. Az alkotóművész vezetésével elsőként a szentély- és a Kálvária-ablak, majd Sztehlo Lili halála után a Mária-ablak újult meg. A munka a 2000-es években folytatódott, Fűri Judit üvegtervező iparművész az eredeti tervek alapján állította helyre a Magyar Szentek- és a Szent Cecília-ablakot.
Az idén újabb állomásához érkezett az impozáns műremekek rekonstrukciója, a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület kezdeményezésére és segítségével a templom hatodik, Szent Erzsébet-ablakának pótlása is megtörtént. A 35 négyzetméteres, 18 képből és 18 kiegészítő elemből álló üvegablak a nyár közepén került a helyére.
A műalkotás megáldása alkalmából rendezett ünnepségen dr. Bernyák Adrienn, a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület elnöke elmondta, hogy az Árkay Aladár és Árkay Bertalan építészek által készített városmajori templom a 20. századi magyar világi és egyházművészet kiemelkedő eredménye. Valódi összművészeti alkotás, amely méltán lett műemlék.
Fontos szerepet kapott a művészeti koncepció kialakításában Sztehlo Lili, aki a katolikus egyház számára készített festett üvegablakai révén vált ismertté. Alkotásaival számos jelentős kiállításon aratott sikereket, a többi között Milanóban, Brüsszelben és Varsóban aranyérmet nyert. A városmajori templomban látható Golgota-üvegablakával elhozta a párizsi világkiállítás nagydíját.
„XVI. Piusz mondta Szent Erzsébetről, hogy az egyház igazi lánya volt, konkrét tanúságtételével Krisztus szeretetét tette láthatóvá az emberek között. Az ő életét bemutató üvegablakot szerettük volna pótolni, amihez megkaptuk Lambert Zoltán atya támogatását” – szólt a helyreállítás hátteréről Bernyák Adrienn, majd elmondta, hogy kiállítást szerveztek, gyermekrajzversenyt hirdettek, kiadványokat szerkesztettek, hogy minél többeket megismertessenek Szent Erzsébet alakjával, 2018 elejétől pedig pályázatokon indultak, cégeket kerestek fel, így gyűlt össze a szükséges összeg. A városmajori templom ablakainak restaurálásában már korábban közreműködő Fűri Juditra bízták a kivitelezést, aki Sztehlo Lili vázlatait felhasználva készítette el a műalkotást.
„Köszönet illeti Gulyás Gergely minisztert, országgyűlési képviselőt és Pokorni Zoltán polgármestert, hogy támogatták az ablak elkészültét, ahogyan Ritoók Pál művészettörténész és János Ágnes műemlékes szakember is sokat segített a megvalósításban” – fogalmazott Bernyák Adrienn. Hozzátette azt is, hogy a még hiányzó Isten Tiszteletreméltó Szolgája Mindszenty József bíboros- és az Eucharisztia forrás a világ életéért-üvegablakok tervezésére a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány országos képzőművészeti pályázatot írt ki.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a szenteket szívesen ábrázolják üvegablakokon, amik áteresztik a fényt. Sokszor ez az egyik első meghatározó élmény, amikor belépünk egy templomba
„Szent Erzsébet kórházat alapított, hozzájárult segítő intézmények létrehozásához, támogatta a szegényeket. Ezt a küldetést viszik tovább a keresztény egyházak, amelyek mindig az első vonalban vannak, ha segíteni kell” – folytatta a Hegyvidék országgyűlési képviselője, aki megemlítette azt is, hogy a városiasodás egyik nagy kérdése volt, lesz-e elég templom, lesz-e helye az imádságnak. Ilyen tér a városmajori templom: „együtt él” a közösséggel és a várossal, átvészelte a háborút, amelynek egyfajta szellemi lezárása lehet – a hősök eltemetéséhez, a golyó ütötte falak kijavításához hasonlóan – a harcokban megsérülő Szent Erzsébet-ablak helyreállítása.
Fűri Judit szerint a megvalósítás során egy picit „bele kellett bújnia Sztehlo Lili bőrébe”. Nem elég ugyanis megérteni az ablakon megjelenő történetet, legalább ennyire fontos azonosulni az alkotóval, átérezni a gondolatvilágát.
Végezetül az üvegablakot megáldó Lambert Zoltán szólt az egybegyűltekhez. Az ablak megáldásakor azoknak mondjunk köszönetet – hívta fel a figyelmet –, akik ezt lehetővé tették. Mint hozzátette, Szent Erzsébet példakép, krisztusi élete, a szegények iránti szeretete követendő mindnyájunk számára. Immáron ezt az iránymutatást láthatják a képeken a templomba járók.
sm.