Apró kincsünk, a köles
Legrégebbi termesztett gabonánk, a köles valódi kincs. Őseink ezt tapasztalatból tudták, az ókori és a középkori Magyarországon jelentős élelemforrás volt. Már az Attila udvarában járt követek is arról számoltak be, hogy útjuk során a falvakban mindenütt kölessel kínálták őket.
Amiért azonban ma érdemes nagyobb figyelmet fordítani erre a szerény külsejű gabonára, az a jelentős szilíciumtartalma, ami a szervezet védekezőképességét fokozza. Hatására ugyanis a nyiroksejtek, a plazma- és falósejtek felszaporodnak, így lehetséges a kórokozókkal szembeni ellenálló képességünk növelése. Jelen helyzetünkben az már csak ráadás, hogy a szilícium jelentős szerepet játszik a haj, a bőr, a fogak, a szem és a körmök egészségének megőrzésében.
A kenyérgabonák megjelenésével Európa népessége szinte teljesen leszokott a köles fogyasztásáról, de jó tudni, hogy a Földön a népesség egyharmadának ma is ez a fő élelemforrása. Az egészséges táplálkozás híveinek köszönhetően már itthon is egyre többet hallani róla. Itt az ideje, hogy „étlapunkra” vegyük ezt az értékes gabonát!
A kölesből a rizshez hasonlóan köretet készíthetünk, amit mindenféle zöldséggel, zöldborsóval, sárgarépával, gombával és társaikkal, valamint zöld fűszerekkel még változatosabbá, mutatósabbá tehetünk. Rizs helyett kiváló töltelékekbe, és jóízű, tápláló kását, tejjel akár édeset is főzhetünk belőle. Az elkészítése egyszerű: a kölest forró olajon vagy zsíron kissé megpirítjuk, külön felforralt vízzel felöntjük, annyira, hogy bőven ellepje, megsózzuk, és lefedve, a továbbiakban már kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk.
Köleskása-körözött
Tíz deka kölest 4 deci tejben lassú tűzön kevergetve puhára főzünk, majd fedő alatt hagyjuk, hogy kihűljön. Utána 10 deka vajat, 1-1 evőkanál paprikakrémet és mustárt keverünk bele, majd 2 gerezd összezúzott fokhagymával, 1 mokkáskanál köménymaggal, sóval és őrölt borssal fűszerezzük. Apróra vágott petrezselymet és – ha van – metélőhagymát is keverünk bele. Alaposan összedolgozzuk, majd jól behűtve, a hagyományos körözötthöz hasonlóan kínáljuk.
Pákozdi Judit