Javult a helyzet a Normafa környékén
Hiába a figyelmeztetések, két héttel ezelőtt mégis megtelt kirándulókkal a Normafa környéke. Már hétköznap rengeteg család és egyedülálló járt a sétányokon, erdei utakon, a gyerekesek pedig a tiltás ellenére a játszóterekre is bementek. Azóta sokat javult a helyzet – mint a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézményt vezető Mikó Gergely elmondta, sikerült az ilyenkor elvárható mennyiségre csökkenteni a látogatók számát.
– Mi történt két héttel ezelőtt?
– Már érvényben volt a kijárási korlátozás, de jött a jó idő, hétágra sütött a nap, és sokan úgy gondolták, feljönnek a Normafára élvezni a természetet. Ezzel nincs is semmi gond, azonban gyorsan megteltek az erdei utak és az Anna-rét, ez pedig összeegyeztethetetlen a járványügyi intézkedésekkel. Ráadásul még csak a hét közepén jártunk, várható volt, hogy hétvégén még többen lesznek. Tennünk kellett valamit!
– Milyen intézkedéseket vezettek be?
– Az önkormányzattal közösen kiadtunk egy felhívást, amiben arra kértük a kirándulókat, sétálókat, hogy a város távolabbi pontjairól inkább ne jöjjenek a Normafára. Szerencsére ennyi elegendőnek bizonyult, vasárnapra csökkent a forgalom. A következő héten is viszonylag kevesen voltak, úgy tűnik, a lakosság megértette az indokainkat.
– Mit tettek még?
– Mivel azt tapasztaltuk, hogy a figyelmeztető táblák és a kordon ellenére is használják az emberek a játszótereket, ezeket a biztonság kedvéért kerítéssel vettük körbe. A Libegő a kérésünkre üzemszünetet tart, nem működnek a büfék, lezártuk az Erzsébet-kilátót és a tűzrakóhelyeket, a fitneszparkot sem lehet használni. Igyekeztünk ideiglenesen megszüntetni azokat a találkozási pontokat, ahol jó eséllyel többen összegyűlhetnek. A vállalkozók partnereink voltak a korlátozásban, köszönet illeti őket ezért.
– Milyen most a Normafa látogatóforgalma?
– Hétköznapokon csendes, de hétvégékre azért erősen megugrik, ha nem is a korábbi csúcsidőnek megfelelően. Vannak sétálók, kirándulók, kocogók, általában azok, akik a környéken élnek, vagy rendszeresen megfordulnak erre. Mindenkit arra kértünk, és most is arra kérünk, hogy inkább menjen be az erdei utakra. Csak az általunk kezelt területen több mint negyven kilométernyi út, ösvény kanyarog, a Budai-hegységben ennél is hosszabb szakaszok épültek ki. Ezeken sokkal kisebb az esélye, hogy mások közelébe kerülünk, mindenkinek jut elegendő hely. Külön is meg kell említeni a Budapesti Szent Ferenc Kórházzal közösen létrehozott kardioösvényt, amely kifejezetten a betegségből felépülők rehabilitációját szolgálja. Sajnos jelenleg, a páciensek érdekében, az útvonal látogatása nem ajánlott. Számukra a Normafa Park weboldalára feltöltött, a kórház gyógytornászai által készített gyakorlatsor elvégzését ajánljuk.
– Mit tegyenek azok, akik a korlátozások miatt nem jönnek a Normafára?
– Nekik azt tanácsolom, hogy a hozzájuk legközelebbi zöld területeket vegyék igénybe. Még egy fontos dolog: bár érkeztek ezzel kapcsolatos lakossági kérések, jelenleg nem áll szándékunkban lezárni a Normafát, ha nem lesz újra tömeges a látogatottság. Azon sem gondolkodunk, hogy csak a kerületiek számára biztosítsuk a belépést – erre egyébként sem lenne lehetőség.
MM.