„Az én építészetem humanizált építészet, emberközpontú”

Makovecz Imre egyaránt ismert és elismert itthon és külföldön is, szinte minden díjat megkapott, amit egy építész megkaphat. A Hegyvidék kiemelt szerepet játszott az életében, itt töltötte gyermekéveit, innen indult világraszóló pályafutása, és néhány évtizeddel később, nem megfeledkezve a szeretett környékről, ide tért vissza, hogy segítse a XII. kerületet.
Budapesten született 1935. november 20-án, családjával az Orbánhegyi úton lakott. A Németvölgyi úti „Mackós” óvodába járt, amire így emlékezett vissza: „Talán nem róható fel nekem mint építésznek, hogy első közösségi emlékem egy vörös téglás épület. A Németvölgyi úti óvoda és iskola intézményei a mai napig egymás mellett állnak, az immáron legendává vált Mackós szoborcsoporttal az előtérben. A szemüveges, könyvet lapozgató Mackó urat azóta is a tanulás szimbólumának tartom. Oda jártam oviba, és onnét ültem át az elemi iskola első négy évének padjaiba is.”A Németvölgyi Általános Iskola alsós diákja volt tehát 1942 és 1946 között. „Még emlékszem Aranka néni, a tanítónőnk elegáns, fekete ruhájára. Minden osztályba ötven-hatvan gyerek járt. Ma, ahogy hallom, a fele sem” – mondta később az iskolában, ahová többször visszajárt előadásokat tartani a második világháború nehéz éveiről.
Egy másik alkalommal így beszélt: „A tizenkettedik kerületben éltem át Buda ostromát, melynek során az iskola tetejét is lerombolták. Az én időmben még csak négy osztály volt itt, így aztán elemi után átvittek a nyolcosztályos Verbőczy (ma: Petőfi) Gimnáziumba, az Attila útra. 1954 és ’59 között a Műegyetem építészkarán tanultam. Harmadéves voltam, amikor elkezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc. Nekem is volt benne némi részem, mivel a Műegyetemről indult el a tüntető menet, és én tagja voltam a parlamenti küldöttségnek, majd az egyetem Forradalmi Bizottmányának is […] Az építészetben – a kockaházak építőivel ellentétben – az embereket helyezem előtérbe, az élethez hasonlító házakat akarok tervezni. […] Nem a természet legyőzésére törekszem, inkább együtt akarok működni vele.”

Makovecz Imre számos középületet, templomot tervezett, elsősorban vidéki városokban. Híres munkái a siófoki evangélikus templom, a paksi templom, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese vagy az 1992-es, sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Az organikus és a biomorf, antropomorf stílust villantotta fel az egyik első munkája, a Farkasréti temetőben lévő ravatalozó, amelyet 1975 és 1977 között tervezett.
Többször kifejtette, hogy az épületei „élnek”: „Az én építészetem humanizált építészet, emberközpontú. Mindig az arc berendezésére, fiziognómiájára figyelek, mert nemcsak a kifejeződés helyét, hanem a formáját is megtalálom benne. Az én számomra attól olyan érdekes a világ, hogy azt látom meg benne, amiből az Úristen kivonult. Az emberi arc imaginárius földrajz. Ezért hasonlítanak az épületeim az ember arcára, fejére, a háztető meg az agy-koponyára. A házaimat látó házaknak neveztem el. Szemük van, szemöldökük, orrféléjük is; mindezzel a belső lényeget szeretném kifejezni, azt, hogy az épület lény…”
Ha nem is a fej és a szem, de az emberi test egyik gyönyörű leképezése az említett ravatalozó, amely a temető főbejárata közelében lett átalakítva Makovecz Imre és Mezei Gábor belsőépítész tervei alapján. A megvalósuló épület az organikus építészet egyik legjelentősebb 1990 előtti példája.A ravatalozóhoz kapcsolódó templom már 1938-ban felépült, de a temetőben 1944 karácsonyától 1945 februárjáig olyan súlyos harcok folytak, hogy gyakorlatilag elpusztult, és csak az altemplom maradt meg az eredeti állapotában. A templomteret ezután felülről nyitott urnatemetővé építették át, majd következett az új ravatalozó létrehozása.
A korábbi öt kisebb helyiségből három teret alakítottak ki, közülük a középső lett a legreprezentatívabb, de a két kisebb, oldalsó terem is magán viseli Makovecz keze nyomát: „A ravatalozó belsejét az ember mellkasának belsejéhez hasonlóvá akartam alakítani. A »bordák« keményfából készültek. A halott a szív helyén fekszik.”
A bordák a mennyezeten egy gerincoszlopra emlékeztető középső részbe torkollnak, nem véletlen, hogy a biomorf, sőt antropomorf terem elsőre talán hátborzongató lehet a szemlélődő számára. A Kritika című lap így írt erről 1995/4. számában: „…a farkasréti ravatalozó mellkasra emlékeztető bordái halálfélelmet kelthetnek, de az ívek változatos, szép formái, majd az angyalszárnyas kapuk látványa feloldja és katartikus élménnyé változtatja a félelmet”.
A belső tér felidézheti a feltámadó Krisztus barlangját is, vagy az egyik legismertebb ószövetségi történetet, Jónásét a cethal gyomrában. A ravatalozó különleges kialakítása párját ritkítja, nincs még egy ehhez hasonló az országban. A Képes Újság szerint „Makovecz Imre, talán a huszonéves kori halálfélelmeire gondolva, megtervezte a Farkasréti temető fenségesen, komoran, halálosan szép ravatalozóját.” (Képes Újság, 1985. szeptember 21.)

„Egy óriásfa kidőlt”

Makovecz alapítója volt az Országépítő Alapítványnak, a Kós Károly Egyesülésnek és a Magyar Művészeti Akadémiának. Munkássága elismeréseként 1969-ben Ybl-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat kapott, majd 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki, 2001-ben Corvin-láncot, 2003-ban Prima Primissima díjat vehetett át.
A Hegyvidék díszpolgára lett 2007-ben. Az avatóünnepségen Nagy Ervin, a XII. kerület főépítésze az egész magyarság példaképének nevezte őt, aki felemeli szavát, ha bajban a nemzet: „Makovecz Imre közülünk való. Innen származik, itt szerzett identitása egész munkásságát végigkíséri. […] Ő az első és mindmáig egyetlen legújabb kori magyar építész, aki hírnévre tett szert a világban. […] Ma újra velünk és a kerületért dolgozik, tagja annak a tervzsűrinek, amely igyekszik jobbá tenni a Hegyvidékre szánt épületek terveit. Mert Makovecz Imre nem csupán kivételes építész, hanem becsületes, szorgalmas, a maximumra törekedő ember.”Pokorni Zoltán polgármester így köszöntötte az új díszpolgárt: „A díszpolgári cím nem egy építészeti díj, hanem az embernek szóló elismerés. Ma, amikor a régi Hegyvidék jobbára csak az emberek emlékezetében él, elérkezett az idő, hogy újra igazi közösséggé formálódjon a kerület. Ennek egyik mozgatórugója a díszpolgári elismerés, amellyel olyan idolokat tüntetnek ki, akikre mindannyian felnézhetünk.”
Makovecz Imre 2011. szeptember 27-én bekövetkező halála mindenkit villámcsapásként ért. Csete György Kossuth-díjas építész így emlékezett a Magyar Nemzetben: „A detonáció váratlanul ért, egy óriásfa kidőlt. A faszerkezetek legnagyobb építésze ment el tőlünk, aki nélkül magyar építészetet művelni nem is lehetséges. Makovecz Imre halálával az organikus magyar építészet egyik meghatározó, tanító és alkotó személyisége hagyott el bennünket. A motor. Az egyik pillér roppant össze, vagy akár úgy is mondhatnánk, ő maga volt a kapuoszlop. De hová vezetett ez a kapu? Pontosabban a kérdés halálával így helyes, s most már nyitva is marad: hová vezetett volna? Ki tudja, talán ő is követte volna Kós Károlyt, aki a Székely Nemzeti Múzeumnál már Lechner Ödönhöz hasonlóan a színes mázas cserépfedést, a maradandóbbat használja inkább a mulandóbb, a romlandó fazsindelyezés helyett. Meglehet, így is példát mutatott volna a tévelygő szakma művelői számára. Azt üzenné: így kellene, és könnyebben célba érünk. Az ő útja a legnagyobbak rangjához vezet. Az áhított, sokszor emlegetett bartóki úton járt, amelyről megfeledkeztünk rég, pedig kötelességünk kimondani: »Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország.« Isteni parancs szebbé tenni, többé, mint ahogyan örökül kaptuk. Kötelességünk folytatni a Teremtés munkáját, ahogyan nemrégiben egy kiállítás is mottóként idézte közös céljainkat az Iparművészeti Múzeum fehér fényben tündöklő óriási csarnokában.” (Magyar Nemzet, 2011. szeptember 28.)
Pokorni Zoltán szavai: „Óriási veszteség mindannyiunk számára Makovecz Imre halála. Makovecz Imre nemcsak kiemelkedő építész és a kerület díszpolgára volt, hanem olyan ember, aki életével, munkásságával maradandót alkotott.”
Makovecz Imrét a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra barátai, rokonai és tisztelői körében 2011. október 8-án. Sírhelye mintegy 250 méterre található a ravatalozótól. Síremléke egy fehérre meszelt harangláb, felül kereszttel és bronzharanggal, amelyet később, 2014-ben készített Gombos Miklós harangöntő. A harang egyik oldalán az építész neve és az alkotó szignója, a másik oldalán két angyalos címer látható.

A szellemiség őrzője

A Városkúti út 2. szám alatti épületet Makovecz Imre eredetileg magának és feleségének tervezte, de az építész nem élhette meg a beköltözést. Hosszú egyeztetések után végül nem adták el a hegyvidéki házat, hanem a Makovecz által alapított Magyar Művészeti Akadémia vette meg, és a Makovecz Imre Alapítvány segítségével emlékházat hozott létre: ez lett a Makovecz Központ és Archívum. Ebben helyet kapott Makovecz rekonstruált dolgozószobája és egy kis kiállítás is, eredeti Makovecz-tervekkel, amiket a család ajándékozott az emlékháznak.A központban megtalálható a Makovecz-tervek teljes archívuma, ezek feldolgozása folyamatosan zajlik. Az építész több terve, ami nem valósult meg, a halála után „életre kelt”: a könyvtár Makón, a Zalaegerszeg melletti kápolna vagy a Rákoskerten és Pesterzsébeten jelenleg is épülő templomai. A Makovecz Központ és Archívum méltó emléket állít Makovecz Imre személyiségének és szellemi munkájának.

F. G.