Egyszerre pusztít és gyógyít a fagyöngy
Az egyik legrégebben ismert és használt gyógynövény a fagyöngy, amely képes tönkretenni az élőhelyét jelentő fát. A karácsonyhoz ezernyi szállal kötődik, miként anyanövényéhez is. Az évezredes legendák pedig úgy hozzáragadtak, mint hozzánk szoktak fehér bogyói. A Hegyvidék utcáit járva gyakran megláthatjuk, ha felnézünk a levéltelen, csupasz fákra.
A nálunk honos fehér fagyöngy – nem összekeverendő a hasonló életmódú sárga fakínnal! – minden kétséget kizáróan különleges növény. Leggyakrabban tölgy- és nyárfákon fordul elő mint félparazita élősködő. Félparazita, mert zöld leveleivel képes megkötni a nap sugarait, és felépíteni saját testét, de talajkapcsolat híján az anyanövény kérgébe mélyesztett gyökerein keresztül csapolja meg a lombkoronába felpumpált víz- és ásványianyag-vezetékeket. Ha egy lombos fán túl sok fagyöngy telepszik meg, akkor az sorvadni kezd, és zöld lombja helyét a fagyöngyök gömbjei veszik át.
A jelentéktelen virágokból télen érő, fehér, ragacsos termések – főleg a bennük rejlő mag – a madarak csemegéje. Ezek vagy a madárlábakra ragadva, vagy a tápcsatornán keresztülutazva jutnak egyik ágról a másikra, így terjed a fagyöngy. A fiatal egyedek tavasszal intenzíven hajladozva keresik stabil helyüket a lombkoronában. A gömb alakú fagyöngykorona fejlődése csak akkor indul meg, ha az első ágak már megtalálták helyüket – persze mindez láthatatlan marad, az anyanövény dús lombjától rejtve.
Az élettelen fán zöldellő és termő fagyöngygömbök a kezdetektől megihlették az emberiséget. Északon az istenek sebezhetetlenségét is átütő fegyverként tekintettek rá, a görög mitológiában az alvilágba történő belépés „kulcsa” volt, a római mítoszokban viszont a béke, szeretet és egyetértés szinonimája, amelyet az ajtóra függesztettek, a jó szándék jeleként. A kelta druidák számára a termékenység jele volt az ég és föld között élő és egyikhez sem kapcsolódó növény, a téli napforduló alkalmával lemetszették a fákról, és rítusaikhoz használták.
A kereszténység terjedésével a fagyöngy szerepe is megszelídült, és örökzöld jellege került előtérbe. A korábban démonok elűzésére felakasztott ágak alatt a szerelmesek találkoztak, és már nem a rontás, vagy a boszorkányság elől kerestek biztonságot, hanem formálódó kapcsolatukhoz kértek égi támogatást. A mai angolszász (pop)kultúrában ez az értelmezés torzult el, és egyszerűsödött a „szabad a csók” jelenségig.
A fagyöngyhöz kapcsolódó és kultúrák sorát meghódító hiedelmek hátterében a növény mérgező volta, valamint gyógyító ereje áll. Már az ókorban ismerték jótékony hatásait, és alkalmazták belsőleg, külsőleg is. Amerikában ma is erősen mérgezőnek tartják, ezért csak külsőleg ajánlják, ezzel szemben Európában bízunk az évezredes tapasztalatban – és abban, hogy a gyomornedvek semlegesítik a méreganyagokat.
Teája vagy kivonata (szakszerűen elkészítve) a vérnyomás csökkentése, erek karbantartása és általános immunerősítő jellege mellett az utóbbi időben a daganatos betegségek kezelésének eszköze lett, a nyugati gyógymódokkal párhuzamosan is alkalmazzák. A bogyókból és zúzott levelekből készített meleg borogatás a visszeres és ízületi panaszokat enyhíti. A háztartásokban a fagyöngy a korpásodás elleni samponokban, a bőrnyugtató kozmetikumokban is jelen lehet.
A városi kertbarátok számára a fagyöngy nem jelenti a kerti fák vesztét, így barátságban élhetünk vele. A koros hegyvidéki fák kivágása alkalmával elérhető közelségbe kerülnek méteres példányai, de a sajátjainkról mi magunk is vághatunk fagyöngyágakat, amelyek az adventi lakás díszei lehetnek. Lombja megszáradva is szép, makacs bogyói viszont lepotyogva emlékezetes takarítási kihívást jelenthetnek. Legtartósabban akkor őrzi meg díszítőértékét, ha az ablak elé lógatjuk fel, a szabadban.
B. I.