Száz éve született Posch Gyula, a MOM legendás igazgatója
Az alapító Süss Nándor után Posch Gyula volt az, aki a leghosszabb ideig – huszonhét évig, 1956-től 1983-ig – vezette az egykori Magyar Optikai Műveket. A Csörsz utcai központtal működő gyár az ő irányítása alatt vált világszerte ismert, színes termékpalettát kínáló nagyvállalattá. A dolgozók körében különösen népszerű igazgató emlékét lánya, Sereg Istvánné Posch Adrienne segítségével idézzük fel Posch Gyula születésének századik évfordulója alkalmából.
Posch Gyula 1920. január 8-án született Budapesten. Egy szegény, óbudai sváb családban nőtt fel; bár kályhásmester édesapja és kalapgyári munkás édesanyja is szorgos ember volt, nem bővelkedtek a javakban. Kisgyermekkorában szűkös otthonukban az asztalra kényszerültek ágyazni neki, és előfordult az is, hogy lefűrészelt sarkú lánycipőben kellett járnia.
A nehéz körülmények ellenére szorgalmasan tanult, tizennégy éves korában felvették a Magyar Optikai Művek (MOM) műszerészképző tanoncműhelyébe. Mivel a műhelynek meglepően gazdag, szakmai és szépirodalmi kötetekkel egyaránt jól ellátott könyvtára volt, nagy élvezettel falta a könyveket.
Szülei ekkortájt új munkát kaptak, a Margitszigeten az egyik teniszpálya gondnokai lettek, így ő is sok időt töltött ott. Egy kis zsebpénzért labdát szedett a vendégeknek, de előfordult az is, hogy teniszpartner híján őt kérték fel játszani. Ennek köszönhetően kiválóan megtanult teniszezni, ám ha tehette, a Margitszigeten is csak a könyveket bújta – hogy ne zavarják, felmászott egy fára, ott olvasott.
Tizenhét évesen vették fel a gyárba műszerésznek. A második világháború alatt besorozták, az orosz fronton szolgált „vezetékesként” több MOM-os munkatársával együtt. Az volt a feladatuk, hogy helyreállítsák a harcok során tönkretett távközlési hálózatot. Szakaszvezetőként minden helyzetben igyekezett megóvni bajtársait. Egy alkalommal több embert megmentett azzal, hogy időben megérezte, bombatámadás éri azt a vasúti épületet, amelyikben elszállásolták őket.
A visszavonuló magyar hadtesttel egészen Ausztriáig jutott. Ekkor már látta, hogy csak hadifogság várhat rájuk, ezért többekkel együtt kalandos úton hazaszökött. Ahogy véget ért a háború, visszatért a MOM-ba, és részt vett az óriási károkat szenvedő gyár újjáépítésében.
A háború után műszaki főiskolára járt, később a MOM tanműhelyének vezetőjeként fontos szerepe volt a fiatalok képzésében. 1949-ben termelésvezetőnek nevezték ki, 1956-ban, a forradalom idején pedig egy munkásgyűlésen igazgatónak választották meg a dolgozók. Azon kevés demokratikus módon kinevezett vállalatvezetők közé tartozott, akiket a forradalom leverését követően sem távolítottak el posztjukról. Ebben minden bizonnyal jelentős szerepet játszott, hogy az őrséget szervező munkatársaival közösen az utcai harcok idején is a gyár és az ott tartózkodók biztonságát tartotta szem előtt, nagyon vigyázott, hogy ne történjen baj az üzem területén.
Igazgatósága idején a Magyar Optikai Művek az ország egyik legsikeresebb és – közel tízezer fős dolgozói létszámával – legnagyobb vállalatává vált. 1958-ban három geodéziai műszer is nagydíjat kapott a brüsszeli világkiállításon; a giroteodolit egészen a rendszerváltásig a gyár legnyereségesebb terméke volt. Az ötvenes évek második felétől a műszergyártás mellett a közszükségleti cikkek termelése is fellendült, például órák, horgászorsók, szemüveglencsék és keretek készültek a MOM által akkoriban nyitott vagy átvett vidéki gyáregységekben, Battonyán, Dunaújvárosban, Esztergomban, Komlón, Mátészalkán és Zalaegerszegen. A jó minőségű termékek világszerte keresettek voltak, Brazíliától Indián át Kínáig.
A MOM sikere mögött a dolgozók csapatmunkája állt, Posch Gyula pedig mindent megtett értük. Igyekezett megadni a lehetőséget a munkatársainak, hogy továbbtanulhassanak, saját otthont teremthessenek. Az alkalmazottak jólétéről, szabadidejük tartalmas eltöltéséről különböző intézmények fenntartásával gondoskodott a gyár. Művelődési központot működtetett, sporttelepet épített – az előbbi MOM Kulturális Központ néven ma is létezik, az utóbbi helyén a MOM Sport csarnok áll –, emellett számtalan klubot és sportszakosztályt alapított.
Posch Gyula a MOM közössége iránti elkötelezettségével kivívta munkatársai tiszteletét, akik azután sem feledkeztek meg róla, hogy 1983-ban leköszönt igazgatói posztjáról. 1998-ban ezrek kísérték utolsó útjára az Óbudai temetőben. Azóta is évről évre megemlékeznek róla az egykori MOM-osok a kora őszi nosztalgiaestjeiken, sírjánál pedig leróják kegyeletüket a MOM Emlékalapítvány tagjai. Nyughelyénél a napokban, születése századik évfordulója alkalmából is elhelyezték virágaikat volt kollégái.
Lejegyezte: K. D.