Sugárzóan fényes képek, csak tiszta színekkel
„Naiv festészete mögött rengeteg érzelem, tisztaság, őszinteség rejlik. Alig ismerünk művészt, aki ilyen fiatalon megtalálta azt az utat, stílust, amelyben ennyire otthon érzi magát, és amelyet rendelt útjának tart” – fogalmazott Vollein Ferenc festőművész kiállításának megnyitóján Sikota Krisztina, a Hegyvidéki Önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának tagja. A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj és képzőművészeti elismerés nyertesének tárlata a polgármesteri hivatal földszinti és I. emeleti Folyosógalériáján látható.„Öt évvel ezelőtt a Lívia-villában nyitották meg első kiállítását a kerületben, akkor nyerte meg a hegyvidéki művészetkedvelők szívét a tizenhat éves kamasz fiú. Azóta kész fiatalember lett – tegnapelőtt volt huszonegy éves! –, alig telt el öt év, pályája rohamléptekkel ívelt felfelé” – mutatta be Sikota Krisztina Vollein Ferencet.
Csaknem negyven önálló tárlat, albumok, államtitkári kitüntetés, pápai audiencia állnak már mögötte, képei hazai közgyűjteményekben és magángyűjteményekben szerepelnek. Kizárólag tiszta színekkel fest, nem keveri azokat egymással, csak a fehérrel, így több száz alapszínt hoz létre, attól ilyen ragyogók, sugárzóan fényesek a képei. Színekkel és formákkal mindent el tud mondani.
Fekete Péter államtitkár köszöntőlevelét Mohai Gábor Kazinczy- és Radnóti-díjas előadóművész olvasta fel, ebből idézünk: „Külön öröm, hogy a magyar történelem jelentős alakjai, a keresztény hit, a Biblia világának kiemelkedő pillanatai, az itáliai élmények hangsúlyosan jelennek meg, különlegesen komponáltak, egymáshoz illesztett gazdagságban és lelki mélységben, amely mintegy rácáfol fiatal korára.”A nagy elődökre is utalt szakmai megnyitójában Szemes Péter esztéta, irodalomtörténész, Vollein Ferenc mentora. Egry Józsefhez, Udvardi Erzsébethez és az idősebb, munkájára figyelő pályatárshoz, Somogyi Győzőhöz hasonlóan nemcsak Vollein vásznain, hanem a lelkében is ott hullámzik a Balaton. Megelevenedik a lokális mitológia, előaranylik a Lipták Gábor és mások által megőrzött gazdag mese- és mondakincs, ahogyan a Helka és Kelén tánca, a Balatoni Vénusz pillangókkal, a Badacsonyi hableány és A tihanyi kecskeköröm legendája című képeken is láthatjuk. Jól sáfárkodott a rábízott javakkal, újra közössé tette a ma embere előtt egyre kevésbé megmutatkozó értékeket, visszaálmodva számunkra a tűnt balatoni világot, ami az egykori aranykorból még megmaradt. Mintegy ellenpontként jelennek meg képein a magyar történelmi hagyományok, mint például Szent István és Boldog Gizella scheyerni kézfogója, valamint a balatoni tájban a keresztény szakralitás (Triptichon, Jézus megkeresztelése, Csoda Fonyódon).
Vollein Ferenc festményeit szakértők az avantgárd naiv reneszánsz iskolájához sorolják. Ő maga úgy látja, művészete egyfajta játék, amelyben igazán megtalálja önmagát. Első, 2015-ös tanulmányútját követően több alkalommal járt Itáliában, ahol nemcsak a reneszánsz hagyománya és tovább élő szellemisége érintette meg, de a Pannon-tájjal rokon vidék kínálta otthonosság érzése is. Ez a kettős hatás, a Ferenc pápa audienciájához hasonló nagy találkozás egész sorozat születését eredményezte, a szakrális és a balatoni ciklus mellett a harmadikat – Toszkán táj magyar ecsettel –, amelynek Toszkán táj pipacsokkal című darabja a mostani kiállításon is megtekinthető.Dél-itáliai festményei megihlették Kardos Ferenc nagykanizsai költőt, az ő verseiből mondott el néhány gyöngyszemet a megnyitón Mohai Gábor, majd Veres Péter Én nem mehetek el innen című versét szavalta el. A képzőművészet, a költészet zenével is kiegészült: Gryllus Vilmos Kossuth-díjas előadóművész azokból a dalaiból mutatott be egy csokorral, amelyek Vollein Ferencnek gyermekkora óta kedvencei.
Szepesi Dóra
A kiállítás március 13-ig megtekinthető a polgármesteri hivatal földszinti és I. emeleti Folyosógalériáján ügyfélfogadási időben: hétfőn 13.00–17.30, szerdán 8.00–16.00, pénteken 8.00–12.00 óráig.