Tízmillió forint társasházaknak
Huszonegy társasház közel tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a Hegyvidéki Önkormányzat vis maior pályázatán. A kiírás folyamatos, a váratlan események elhárítását megkönnyítő anyagi segítségre egész évben – november 30-ig – pályázni lehet.
Vis maior támogatás váratlan közműfelújítások, rendkívüli káresemények, épületszerkezetek gyors romlását okozó hibák elhárításával összefüggő helyreállítási munkákra vehető igénybe. Ennek feltétele a rendkívüli esemény igazolása. A támogatás összege, a társasház méretétől függően, lakásonként legfeljebb 40 000–55 000 forint, nem haladhatja meg a felújítás összköltségének harminc százalékát, illetve a másfél millió forintot. Eredményes társasházi pályázat egy alkalommal módosítható vis maior támogatásra.Az igényeket először a szokásos társasházi felújítási pályázat keretében bírálja el a Hegyvidéki Önkormányzat – tavaly nyáron erre a célra hárommillió forintot osztott szét a házak között –, a később, november 30-ig beérkező pályázatokról az év végén vagy a következő év elején dönt. Amennyiben a kár, az előre nem látható, rendkívüli esemény a tavaszi (májusi) beadási határidő és november 30. között történik, a pályázat beadásának feltétele, hogy az esemény bekövetkeztét követő 60. napon belül a társasház ezt írásban jelezze az önkormányzatnak, és november 30-ig nyújtsa be pályázatát. Ebben az esetben a támogatást a munkálatok elvégzése után is megkaphatja a ház. November 30. után és a társasházi felújítási pályázat kiírását megelőzően esedékes vis maior kérelmeket a polgármesterhez kell beadni.
A legutóbbi vis maior pályázathoz hasonlóan most is a gázalapvezeték felújítása vagy cseréje volt a „sláger”, ezekhez kilenc lakóközösség kért segítséget. Visszatérő problémáról van szó, hiszen a közterületi gázfővezetékek felújítását követő kötelező nyomáspróbán a hálózathoz csatlakozó lakóházak régi típusú vezetékei rendszerint megbuknak a nyomáspróbán. Ilyenkor, az életveszélyes helyzet megelőzése érdekében, a gázszolgáltató a javítás elvégzéséig elzárja a gázt a lakásokban.
Ezenkívül víznyomó- és csatornaalapvezeték-cserét, vadbiztos kerítés építését, tetőjavítást, lapos tető, függőfolyosó és erkély vízszigetelését, kéményekkel kapcsolatos felújításokat támogatott az önkormányzat, összesen mintegy tízmillió forint értékben. A részletes jelentkezési feltételek a www.hegyvidek.hu honlapon olvashatók.
-os