Megváltozott munkaképességűek sütik a kovászos kenyeret
Nincsenek adalékanyagok, vannak viszont minőségi biohozzávalók és őskovász. Így készülnek a válogatott kenyerek és péksütemények a Böszörményi úti Bake My Day látványpékségben és reggelizőhelyen, ahol megváltozott munkaképességű emberek végzik szinte az összes feladatot.
Manapság, amikor az élelmiszerek jelentős részét teletömik mindenféle adalékanyaggal, meg kell becsülni az olyan vállalkozásokat, amik más utat járnak. A Bake My Day pékségben nem azért hatalmas a túrós táska, vagy a kenyér, mert a vegyipar boszorkánykonyhájából kikerülő kemikáliák „dolgoznak” bennük. Itt dédanyáink kovászára esküsznek, és arra, hogy jót csak jóból lehet előállítani – lefordítva: valóban minden természetes. De nem csak ez a komplett reggelit is kínáló üzlet erénye. A pékségben szinte minden feladatot megváltozott munkaképességű dolgozók végeznek.„Kezdetben épülettakarítással foglalkoztunk, néhány emberrel kezdtünk, öt év alatt bőven száz fölé nőtt a létszámunk. Megtanultam, hogy a megváltozott munkaképességűeknek a számukra megfelelő munkakört kell megkeresni. Így lett egy pékségünk Őrmezőn, amely sikeres, ezért döntöttünk a bővítésről. Ennek eredménye a Böszörményi úti Bake My Day” – foglalta össze a hegyvidéki látványpékség és reggelizőhely megnyitásának előzményeit Szabó Péter ügyvezető. Mint mondta, a dolgozók többnyire egy-egy részfeladatot látnak el. Formáznak, szezámmagoznak, vagy éppen figyelik a kemencében sülő finomságokat. A munkafolyamatokat profi pékmester ellenőrzi, ez a garancia arra, hogy kizárólag tökéletes termékek kerüljenek a vásárlókhoz.„A tésztába nem élesztőt teszünk, hanem úgynevezett őskovászos technológiát alkalmazunk – vette át a szót Takács Zoltán pékmester. – Tehát a kelésről a víz, liszt és só elegyéből készült kovász, valamint a benne lévő gombák gondoskodnak. Fontos a türelem, a kenyereink tésztakorukban, a dagasztás után, jóval több mint fél napot pihennek, csak utána jön a sütés. Még az ép emberek számára sem könnyű megtanulni a technikát, iskolában nincs is ilyen képzés, ezért is nagyszerű, hogy a mi csapatunk ilyen magas színvonalon képes erre.”A pékmester elmondta, hogy a hosszú fermentációnak köszönhetően a kenyér szinte „előemésztődik”, ezért nem terheli meg az emésztőrendszert. Akinek a szokásos kenyér megfekszi a gyomrát, az itteni termékek esetében nem kell tartania ettől. Az összes kenyerükhöz – a hagyományoson kívül létezik a többi mellett pirított hagymás és aszalt áfonyás – teljes kiőrlésű rozslisztet, no meg kizárólag bioösszetevőket használnak. A leveles tésztás péksütemények sem látnak adalékokat és sima élesztőt, ezekbe olasz madre kovász kerül. Érdekesség, hogy a műhely is helyben van, így a vásárlók szeme előtt készülnek a kenyerek. Tavasszal a teraszon üldögélve lehet majd falatozni.Ami a kínálatot illeti, a szokásos pékáruk mellett bőven akadnak különlegességek is. Ilyen a pékmester egyik kedvence, a shu-shu, ez a ropogós tetejű gőzölt tészta, benne szatmári szilvalekvárral és pisztáciával töltött finomság, vagy a zabkekszre épített mascarponés sajttorta. Izgalmasan hangzik a mustáros, baconos tekercs, az epres, csokoládés trüffel és a joghurtos rozskenyér is. S persze ne hagyjuk ki a pacsnit sem, amelyet látva a régi szép időkre emlékező középkorúak és idősebbek biztosan elégedetten csettintenek majd!
mm.