Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Reptetőtábor” önkormányzati segítséggel

Mentális betegségekkel élő emberek számára biztosít speciális terápiás kezeléseket, foglalkozásokat az a nappali kórház, amely az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő keretei között működő Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum része. A „Reptető” reintegrációs és közösségfejlesztő tábor a Hegyvidéki Önkormányzat pályázati támogatásával, a Gyermekért és Családért Alapítvány hozzájárulásával jött létre.

A mentorok alkalmanként tizenöt-húsz pszichiátriai beteggel foglalkoztak, akik sokat kertészkedtek, magaságyásokat építettek, a terményeket pedig felhasználták a közös főzések alkalmával. A bazsalikomból pestót készítettek, tízóraira a saját sütésű kenyeret mángoldos tejszínes-fokhagymás krémmel kenték meg.

A pályázati pénzből jutott egyebek közt konyhai háztartási eszközökre, az elhasználódott kerti locsoló lecserélésére, továbbá különböző programok szervezésére is. A résztvevők jártak a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti, a Ferenczy és a felújított Kovács Margit Múzeumban, kirándultak Agárdra, sétáltak a Városligetben, a Vajdahunyad váránál. Megvalósult egy régi kívánságuk is, mégpedig a sárkányhajózás, a közös evezést pedig strandolással pihenték ki a Velencei-tónál. Jutott idő a játékra is, az Imagine nevű fejlesztő társasjáték különösen hasznosnak bizonyult.Reptetotabor_onkormanyzati_segitseggel

A terápia szerves része a kézműves foglalkozás, a táborozók karácsonyra filcből ujjbábokat készítettek a gyerekosztály kis betegei számára, míg egymásnak szalvétatechnikával díszített apró köveket ajándékoztak. A szintén a pályázaton elnyert támogatásból vásárolt szaloncukor-alapanyagokból saját marcipános és mogyorós édességet készíthettek.

A hagyományos táborzáró „kajacsatában” a mentorokkal közösen beszerzett élelmiszerekből szendvicskrémet kellett csinálniuk, úgy, hogy a kertben még termő zöldségeket is felhasználták. Az itt szerzett élményeket egy közösen festett képen örökítették meg.

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrumot, valamint a Gyermekért és Családért Alapítványt vezető dr. Kurimay Tamás professzor a tapasztalatokat összegezve elmondta, hogy a pszichiátriai betegek táboroztatása nagyon sokat segít a reintegrációban. A kiváló eredmények is bizonyítják, hogy értelmetlen a betegekkel szemben még mindig előforduló stigmatizáció, nem szabad kizárni őket a közösségekből.

A Szent János Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa hozzátette, hogy a nappali kórházban valódi közösséget alkotnak a munkatársak, az orvosok és a páciensek. A többi program mellett a tábor is jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a betegek közelebbi kapcsolatba kerülhessenek az őket kezelő szakemberekkel. A professzor külön kiemelte Bieliczki Editet, aki a tábor fő szervezője, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a pályázati anyagok elkészítésében.

„Amikor kötetlenebb körülmények között is együtt vagyunk a páciensekkel, jobban fel tudjuk mérni az állapotukat. Ráadásul ezek az alkalmak elősegítik a társadalmi beilleszkedésüket, javítják a munkakeresési esélyeiket, nem utolsósorban hozzájárulnak ahhoz, hogy ne érezzék magukat elszigetelve, egyedül a világban” – magyarázta dr. Kurimay Tamás, aki azt is megemlítette, hogy mindnyájan nagyra értékelik a pályázati támogatást. Ahogyan fogalmazott, jó megélni, hogy a XII. kerület ennyire pozitívan áll a mentális betegekhez.Reptetotabor_onkormanyzati_segitseggel2

A tábor résztvevője volt Tibor is, aki az élményeiről mesélt: „Az első napon moziban voltunk, az új Aladdin-filmet láttuk. A második napon hajóval Szentendrére utaztunk, ahol több kiállítást is megnéztünk, utána közösen fagyiztunk. A harmadik napon Velencére utaztunk vonattal, ott egy sporttáborban fogadtak minket, lehetett fürdőzni, napozni, sárkányhajózni, amit nagyon élveztem, örök emlék lesz! Voltunk a Tropikáriumban is, az utolsó napon pedig a nappali kórházban csapatokban főztünk.” Mint mondta, a tábor sokat segített számára a közösségben történő kommunikáció javításában, a szorongásoldásban. Olyan élményeket szerzett, amik egy életen át elkísérik.

MM.