Tér-Zene Semmelweis-napra
Köztéri koncertet adott a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes a Tér-Zene elnevezésű program keretében Semmelweis-nap alkalmából a Szent János Kórház Kossuth Zsuzsanna-szoborparkjában. A zenekar 1998-ban alakult Budapesten. Tagjai – Kovács Zalán (tuba), Ambrus Szabolcs (trombita), Vass István (trombita), Seres Kata (kürt), Alföldy Boruss Márk (harsona) – fiatal művészek, akik a Cantores Ecclesiae hazai és nemzetközi versenysikerei mellett szólistaként is több tucat helyezést értek el különböző megméretéseken.
A klasszikus rézfúvóskvintett-irodalom szerzeményei mellett saját átirataik, valamint számukra komponált darabok tarkítják széles repertoárjukat. Létrejöttük óta évente közel száz fellépésen játszottak Magyarország legjelentősebb koncert- és rendezvényhelyszínein, valamint szerte Európában. 2007-ben megkapták az Artisjus alapítvány különdíját.
A klasszikus zene jótékony hatásait kutatások sora igazolja, ennek ellenére csak egy szűk réteghez jut el a hangversenytermekben felcsendülő muzsika varázsa. Ezen szeretne változtatni az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága egy új klasszikus zenei program létrehozásával, amely Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kezdeményezésére 2019. október 1-jén, a zene világnapján indult el. A Tér-Zene program keretében az idén március óta országszerte szabadtéri koncertek zajlanak. A minisztérium a társadalom szélesebb rétegei számára szeretné népszerűsíteni ezt a fajta zenét, így a parkokban, zenepavilonokban, köztereken a klasszikusok közösségi élménnyé válhatnak.