Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Úszás, foci, tánc, drónozás a MOM Sport táboraiban

Sport és szórakozás – talán a legjobb kombináció vakáció idején a gyerekeknek, akik pontosan ezt kapják a MOM Sport nyári táboraiban. A ráadást Budapest egyik legjobb vízminőségű uszodája jelenti – a MOM Sport elsőként szerezte meg az 5 csillagos állami védjegyet –, valamint a nagyméretű kert, hogy a táborozók még jobban érezzék magukat.
„Többféle tematikus táborunk van – kezdte a MOM Sport Uszodát vezető Bencze András. – Az úszótábort a MOM Sport csapata szervezi, míg az úszó–foci, a legó–drón–úszó, a tánc–úszó, a pingpong–úszó, a kreatív–úszó, a FitKid–úszó és a szinkronúszó tábor szakmai hátterét a Buborék Úszóiskola biztosítja. Az úszótáborban a játék és strandolás mellett napi két úszásóra, a többiben egy vizes edzés és egy a tematikának megfelelő foglalkozás szerepel a programban.”
Nemcsak augusztusban, hanem egész nyáron igénybe vehetők a vízilabda- és úszóedzőtáborok, a kicsiknek 7 éves kortól a SOTE, a 11 év felettieknek az YBL tartja a foglalkozásokat. Folyamatosan indulnak az intenzív úszótanfolyamok is, a kéthetes délutáni turnusokra 4 éves kortól lehet jelentkezni.MOM_Sport_taborai1Ahogy a táborozó gyerekek ott jártunkkor megfogalmazták: ha medence van, akkor garantált a vidámság! „Eddig is jól ment az úszás, a táborban pedig sokat gyakorolunk, biztos, hogy még jobb leszek. Már meg tudok fordulni a medence végén! A kedvencem a gyors, mert úgy tényleg gyorsan lehet haladni” – beszélt úszástudása fejlődéséről Marci, aki bár csak most megy harmadikba a Kós Károly általános iskolában, a vízzel már örök barátságot kötött. Hozzátette, hogy focizni is szeret, ezért jött a foci–úszó táborba, így mind a két sportágat űzheti. „A legszívesebben csatár vagyok, mert akkor tudok sok gólt lőni a kétkapus játékban. Csak egy baj van: a foci kicsit fárasztó” – tette hozzá mosolyogva.
Ronaldo a kedvence, legszívesebben a portugál világsztár trükkjeit utánozná Csaba, aki a Zugligeti Általános Iskolából érkezett. „Otthon nem tudok kivel focizni, itt viszont jókat játszunk a többiekkel. Délelőtt a pályán vagyunk, délután a medencében, ezek a legjobb helyek” – mondta a harmadikos kisdiák.MOM_Sport_taborai2A fiúk tehát az úszás mellett leginkább fociznak, esetleg drónoznak, a lányokat viszont jobban érdekli a kreatív mozgás. Dia először van itt, de máris otthon érzi magát. „Szeretek táncolni és úszni, egyértelmű volt, hogy melyik tábort választom. Nem csalódtam, minden úgy megy, ahogy elképzeltem, tanultunk salsát és csacsacsát, és lesz még három tánc. Eddig mindent nagyon élvezek!” – értékelte a kislány a tábor első napját, majd azt is elárulta, hogy a még jobb hangulatról a gyakorlások végén megtartott közös játékkal gondoskodnak az oktatók.

MM.

További információk és jelentkezés a MOM Sport táboraiba: https://momsport.hu/uszoda/nyari-tabor