Egyik leggyakoribb szobanövényünk, a hibiszkusz

A hibiszkusz – csak így, az ismeretlen eredetű latin név magyaros átírásával megnevezve – egyike a leggyakoribb szobanövényeknek. Ez elsősorban nem különleges szépségének, hanem ellenálló képességének köszönhető.

Nem mintha ne lenne valóban gyönyörű a virága, de ezt a legtöbb tulajdonos, sajnos, nem látja. Legfeljebb azt tapasztalja, hogy ősszel sötétvörös bimbókat nevel a szobanövénye, amely nem nyílik ki egészen, csak lehull. Pedig ha ezt a növényt tavasszal – amikor már az éjszakák hőmérséklete is 5 fok fölé emelkedik – kivinné a teraszra, akkor nyárra tucatjával nyílnának a tenyérnyi virágok. Így már azt is meg lehet érteni, hogy Délkelet-Ázsiában a hibiszkuszt a királyok virágának hívják.

A szabadba költöztetés előtt érdemes átültetni a tövet, és alaposan visszavágni. A szép sötétzöld leveleket nem kell félteni, mert azokat a szokatlan napfény úgyis leperzseli. Ettől aztán ijesztően csúnya lesz a bokor – illetve ami „megmarad” belőle. Ám mégsem kell megijedni, mert a tő friss hajtásokat nevel, és erősen bokrosodik. Aztán mintegy másfél-két hónap múlva minden újabb levél hónaljában megjelennek a mogyorónyi bimbók. Innen kezdve késő őszig mindig lesz virág a bokron.

Egy dél-amerikai legenda szerint a (valószínűleg inkább ázsiai származású) hibiszkusz annyit kérkedett szépségével, hogy a földanya megunta, és hiúságáért azzal büntette, hogy csodás virágai minden este elhervadnak. A növény válasza erre az volt, hogy gazdagon neveli bimbóit, így minden napfelkeltére bőven jut a rövid életű virágokból.

A Hibiscus nemzetség egyébként a világ számos pontján képviselteti magát fajaival, így hazánkban is. A vadvirágok között – akár a XII. kerület rétjein is – több mályvaféle virít. A közparkokban a díszcserje rokonok hódítanak. A lakások dísze pedig a legnagyobb virágú, trópusi származású csoport.

Sokan csak a pirosat ismerik, pedig se szeri, se száma a szín- és alakváltozatoknak, a fehértől a sárgán át a mélyvörösig a paletta minden színe elérhető. Az egyszerű virágú és egyszínű levelű formák mellett vannak telt virágú és csüngő változatok, valamint mintás lombozatú fajták is. Akár gazdag gyűjteményt is létre lehet hozni kizárólag e faj nemesített változataiból.

A kertészeti hasznosítás mellett a növény számtalan hasznot hajt. Mélyvörös, savanykás, forrón fogyasztott teája az arab világban különösen népszerű. Közép-Amerikában a teát édesen és hűtve fogyasztják, a növény ottani neve után Jamaica (ejtsd: hamajka) néven. Afrikában a frissítő ital helyett a savanyú lé gyógyászati hatására összpontosítanak, vagy éppenséggel cipőt fényesítenek vele, innen az angolban elterjedt „shoe flower” név.

Észak-Amerikában – és a példát követve a világ minden más pontján – a tábortüzek elengedhetetlen kelléke a hagyományosan hibiszkusszal ízesített habcukor, a marshmallow (ez egyébként egyben a mocsári mályva köznapi angol neve is). A habcukrok nyársra tűzve és a tábortűz fölött enyhén karamellizálva nyúlós csemegék, a hibiszkusz pedig kis savanykás beütést ad az ízkombinációba. Ez az édesség nem csak a gyerekek számára ellenállhatatlan… Szerencsére a csomagokban véges számú mályvacukor található, mert csak így kerülhető el a féktelen nassolást követő lelkiismeret-furdalás.

A növénycsoport ilyen sokoldalú hasznosságának tudatában még most sincs késő a lakásban ugyan szép lombot nevelő, de a virágzással adós példányokat a szabadba vinni nyaralni. A még árnyékban nevelkedő levelek lehullása után a friss lomb és a temérdek virág bőséges kárpótlást nyújt a munkáért és a kezdeti lombvesztésért. A virágzó fa mellett üldögélve a nyári melegben pedig igazán jólesik a hideg hibiszkusztea.

(B.)