Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jótékonysági túra a Bátor Tábor javára

Rendhagyó programmal támogatja „a világ legvagányabb” gyerekeit a Demeter Boxing School: a Normafához július 25-re meghirdetett családi jótékonysági teljesítménytúra és küzdősport-bemutató teljes bevételét a Bátor Tábor javára ajánlja fel. Az iskola a felnőttek mellett 2010 óta oktatja a lányokat és a fiúkat is, elsősorban kezdő vagy hobbibokszolókkal foglalkozik, de versenyfelkészítést, formába hozást is vállal.Jotekonysagi_tura_a_Barto_Tabor_javara„Igyekszünk megismertetni az emberekkel a sportolás örömét, egyúttal megszüntetni a bokszról alkotott előítéleteket. Segítünk abban, hogy a hozzánk fordulók elérjék céljaikat, az ehhez szükséges kitartást, küzdeni akarást, magabiztosságot és önbizalmat nálunk megszerezhetik” – foglalta össze a boksziskola hitvallását Demeter Ferenc szakmai vezető. Mint mondta, ennek szellemében szervezik az egész napos jótékonysági programot is, amely két részből áll. Először egy kijelölt túraútvonal teljesítése közben játékos sportvetélkedőkön vesznek részt a próbázók, akikre a körút végén közös interaktív edzések várnak. Különböző küzdősportágakat lehet majd kipróbálni, a többi között boksz, kick-box, birkózás, kempobemutatók gondoskodnak az izgalmas szórakozásról.
A túra helyszínen fizetendő részvételi díja felnőtteknek 1500 forint, gyerekeknek 500 forint. Mindenkinek jár egy tombolajegy, amellyel szerencsés esetben értékes sportajándékokat nyerhet.
A gyülekező a nagy Normafa-parkolónál lesz, a túra a kék körutat követi, ennek vége az Anna-rét, ott zajlanak majd a bemutatóedzések. Kezdés 10.00 órakor, zárás 15.30-kor, a programhoz bárki csatlakozhat. Jelentkezni a Demeter Boxing School Facebook-oldalán (https://tinyurl.hu/kbvC) vagy személyesen az esemény napján lehet.

M.