A Vaspatkó vendéglő
Aufner Rezső még a békebeli monarchia „gyermeke” volt: a burgerlandi Ókörtvélyes (Eltendorf) községben született 1901. április 9-én, vendéglősipari képzettségét pedig a Nyitra megyei Galgócon szerezte 1917-ben, és ott töltötte tanoncéveit is. Szakmáját Budapesten, a Gellért szállóban, majd a híres és befolyásos Keszey Vince éttermében gyakorolta. A Keszey a Blaha Lujza téren működött, a régi Nemzeti Színházzal szemben, a város egyik legnívósabb és legjobb konyhájú vendéglőjének számított. A Ballai Károly és Tábori Kornél szerkesztette Negyven év a magyar szállodás- és vendéglősipar életéből című könyv írja Aufner Rezsőről:
„1934-ben önállósította magát és átvette az I, Budaörsi út 15/b. sz. alatt levő, télen 60 személy, nyáron 160 személy férőhellyel rendelkező »Vaspatkó vendéglő« elnevezésű éttermet, melyet nagy anyagi áldozattal átalakíttatott s így ügyes vezetéssel a fővárosi úri közönség kedvelt budai szórakozóhelye lett. Felesége sz. Varga Viktória ugyancsak hasznos segítsége, mert kitűnő magyar konyhája kedvéért az éttermet szívesen látogatják. Magyar, német és tót nyelven beszél.”
Az 1911-ben épült ház a Budaörsi és a Hegyalja út kanyarulatában állt, de mindkét közterület neve és számozása folytonosan változott, így a Budaörsi, Gömbös Gyula, Wolff Károly, Hegyalja úti cím mind egy helyszínt jelöl: ma az Alkotás utca és Jagelló út kanyarulatát jelentené. A ház Hegyalja úti oldalán lehetett kocsival az udvarra hajtani, erre nézett a két üzlethelyiség és a söntés, mögöttük a konyha, a cselédszoba, az illemhelyek és az italraktár voltak.
A Budaörsi úti szárnyba a negyven négyzetméteres étterem, elé a téglalap alakú kerti részleg került, ahol „zene, jó konyha, olcsó árak, pénteken halászlé” várták a kuncsaftokat. Aufner 1934. július 21-én korlátlan kimérési engedélyt kapott arra, hogy „három helyiségből álló vendéglő üzletében, ezenkívül 66 nm kerthelyiségben személyesen bort-, sört- és egyéb égetett és édesített szeszesitalt és szeszt a szeszből készült közönséges pálinka kizárása mellett kimérhessen”.
Aufner Rezső és neje 1938. július 26-án megvásárolták bérleményüket, az adásvételi szerződést dr. Sommer Alfréd ügyvéd készítette. Dr. Dános Tivadar ügyvéd, a Janus Bérházépítő Rt. igazgatósági tagja és felesége, Eppinger Alice, valamint Spitzer Manó és Spitzerné Danzig Elza 40 000 pengőért adták el a házat összes tartozékaival és a 199 négyszögöles telekkel együtt, a vételár pedig 24 300 pengő készpénzből, a Magyar Tisztviselők Takarékpénztára javára visszafizetendő 13 700 pengő átvállalt kölcsönből és 2000 pengő októberig kiegyenlítendő hátralékból állt.
Aufner étterme alig egy év elteltével a csőd szélére kerülhetett, mert egyik főbérlője, Geiger Ferenc, a Teréz Automata Buffet Rt. képviselője 1939. december 14-én felhívást tett közzé a Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítőjében: „Átveszem I. ker., Gömbös Gyula út 83. sz. Aufner Rezső vendéglőjét. Hitelezők 8 napon belül jelentkezzenek.” Valószínűleg erre még ideiglenesen sem került sor, mivel további hírek és hivatalos iratok nem támasztják alá, a Vaspatkó pedig a család birtokában maradt, akárcsak az ingatlan.
Az 1944-es adatszolgáltatási ív szerint Aufner Rezső tulajdonos és felesége az akkor Wolff Károly út 1. számú ház utcai kétszobás (I/3.), Kecskeméti László házfelügyelő és postás egyszobás udvari (fszt./5.) lakásában lakott. Aufner négy bérlőnek biztosított otthont: Taraji Lajosné (fszt./3.) az egyik üzlethelyiségből kialakított utcai szobáért évi 480 pengőt, Stiegelmayer László (I/1.) a kétszobás emeleti lakásért 600 pengőt, özvegy Zubek Kálmánné Szabó Appolónia (I/2.) utcai szobájáért 480 pengőt, Geiger Ferenc (I/4.) pedig a legnagyobb, kétszobás (utcai és udvari kilátással) lakásért 840 pengőt fizetett.
A háborúban az épület teteje majdnem teljes egészében megsemmisült. Weisz József kőművesmester 1945. május 9-én kelt költségvetése szerint a ház helyiségeinek helyreállítása 49 050 pengőbe került, június 21-én pedig a XII. kerületi elöljáró hatósági bizonyítvánnyal igazolta, hogy a kárt szenvedett három lakás tetőzetének megjavítására további 66 000 pengő szükséges.
Időközben Aufner Ágotaira magyarosította nevét, és 1947. december 4-én levelet írt a lakáshivatalnak, amelyből kiderül, hogy az építkezés még ekkor sem fejeződött be:
„Tisztelettel bejelentem, hogy a tulajdonomat képező Budapest XII. ker. Hegyalja-u. 31. sz. és 7930 hrsz. bérház I. e. 4. számú 2 szobás lakás 1 romszobáját saját költségemen helyre kívánom állítani.
Fent említett szoba romos, jelenleg lakatlan és lakhatatlan, arra vonatkozólag senkivel szemben bérleti jogviszony nem áll fenn, a helyreállítási munkálatokat saját költségemre végzem, költségekhez bérlő nem járul hozzá.
Kérem bejelentésem tudomásul vételét és a szobának igénybevétel alóli ideiglenes mentesítését, hogy a munkák befejeztével benyújtandó végszámlák alapján a vonatkozó rendeletben biztosított szabad bérbeadási, bérmegállapítási és 1 szoba többlethasználati jogot megkaphassam.”
Ugyanakkor a kerületi pénzügyi hatóságnak is benyújtott egy kérelmet a házadókedvezmény megadását sürgetve, mivel újabb 11 000 forint ráfordítással önerőből befejezte a tetőfedési munkákat.
További, kutatható dokumentumok híján a Vaspatkó történetének befejezését Ékes Katalin közgazdász, Aufner (Ágotai) Rezső dédunokája fogalmazta meg:
„Sajnos édesanyámnak és nagynénémnek igazán kevés, mondhatni alig van emléke dédnagyapámról, mivel tíz- és hatévesek voltak, amikor meghalt. A ház, amiben az étterem működött, egyemeletes saroképület volt, a földszinten három üzlethelyiséggel és négy lakással az emeleten. Az udvaron tyúkok kapirgáltak, illetve veteményeskertet műveltek, és disznóölést is tartottak. Rendszeresen jártak hozzájuk, és nagy élményt jelentett nekik, ha a csilingelő pénztárgépet néha-néha megnyomhatták. A házat 1952-ben államosították, a család, amit tudott, időben kimenekített a Vaspatkóból, mert két-három hónap múlva átalakították, és postát nyitottak a helyén.
Dédnagyapám az Acélipari Kisipari Ktsz.-ben helyezkedett el mint esztergályos, ahol 1953 szeptemberéig, bénulással kezdődött betegségéig dolgozott. Többször próbálta kérelmekkel visszaszerezni az elvett vagyon egy részét az államtól, de sajnos nem járt sikerrel. Ügyes kezű ember lévén több használati tárgyat is saját maga készített a söntésben. Például egy kis sámlit, amit kifejezetten anyukáméknak csinált, és a mai napig teljesen jó, használható állapotú. Nagyon-nagyon jószívű ember volt. 1954 decemberében, többszöri műtétet elszenvedve hunyt el agydaganatban.
Dédnagymamám férje halála után kérelemmel fordult a XII. kerület Tanácsának Végrehajtó Bizottságához, hogy írják át nevére a lakást, ezt 1955. március 9-én engedélyezte is a hatóság, továbbra is lakhatott saját házában, de bérlőként. A ház lebontásáig (útjában állt az 1976-ban átadott BAH-csomópont kialakításának) ott maradt a kétszobás lakásban, a Fürj utcában kapott érte cserébe egyszobás garzont.”
A Vaspatkó hagyományait Ékes Katalin viszi tovább. Cafe Blini néven kávézót nyitott Váradi Orsolyával a II. kerületi Keleti Károly utcában, arra törekedve, hogy megőrizzék a barátságos, családias vendéglátást és a saját maguk sütötte-főzte ételekkel a házi ízeket.
Verrasztó Gábor