A mágikus képességű igazi májusfa
A hivatalosan zselnicemeggynek nevezett fa őshonos növényünk, de megjelenése alapján akár dísznövény is lehetne. Mivel májusban bontja fehér virágfürtjeit, az ország több táján is májusfaként ismerik.
A zselnicemeggy egyike a kevéssé ismert növényeinknek, pedig őshonos a Kárpát-medencében. Tápdús talajú ártereken vagy hegyvidékeink zárt völgyeiben akár még gyakorinak is lehetne nevezni. Az év nagy részében nem hívja fel magára a figyelmet, de a tavaszi időszakban, amikor feltűnő, halvány rózsaszín vagy fehér virágai kinyílnak, szépsége elhomályosítja a legtöbb dísznövényét.
A Prunus nemzetségbe tartozik a rózsavirágúak között, így közeli rokona rengeteg csonthéjas gyümölcsünknek. Nem véletlen tehát a meggy megnevezés. Csak hát a zselnicemeggy borsónyi sötétvörös vagy fekete termése nem sok élvezeti értékkel bír, különösen mert a relatív nagy mag körül alig marad gyümölcshús.
Régen ezt a gyümölcsöt is megbecsülték és szedték. Manapság már csak Európa legkeletibb peremén gyűjtik és használják fel. Ott lekvárt főznek belőle, vagy megszárítva megőrlik és liszthez keverik. Az ilyen alapanyagból készülő hagyományos sütemény arrafelé nagy népszerűségnek örvend.
Nálunk a zselnicemeggyet a madarak fogyasztják előszeretettel kertjeinkben. Ők terjesztik a magokat is, így kerülhet a kerület természetes zöld területeiről a kertekbe, és vissza. Mivel dísznövényként nem közismert, okkal feltételezhetjük, hogy ahol feltűnik, oda nem a kerttervezés útján jutott, hanem a madarak vitték a magjait. Ismeretlenségét mutatja, hogy az elsők között választották meg az év fájának egy évtizede, mert úgy vélték, ráférne egy kis hírverés.
A zselnicemeggy akár 12-15 méter magasra is megnőhet. Kérge sötét, megkaparva erős szagú, egyesek szerint egyenesen büdös. Bár – különösen arborétumokban, parkokban – néha látni megnyúlt, kúpos koronájú egyedeket, nem ez az általános. Gyakrabban találkozhatunk alacsony törzset nevelő, rendezetlen koronájú példányokkal, amelyek így, magában álló díszfaként nem olyan szépek. Amikor viszont virágba borulnak, senki sem a hosszú, kusza hajtásokat, vagy a szabálytalan ágrendszert nézi, hanem a világoszöld levelek között gazdagon nyíló fehér virágfürtöket. Az egyesével apró vadrózsavirágokra emlékeztető ötszirmú virágokat rovarok porozzák be.
Ahogy néhány héttel korábban a cseresznyefák körül lehet folyamatos döngicsélést hallani, úgy április végén és májusban a zselnicemeggy környékén. A beporzott virágokból hosszú szár fejlődik, aminek a végén érik a csonthéjas termés. Egy tömött virágfürtből legfeljebb csak fél tucat, azok is hosszú szárukon messze kilógva, így a termésérés nyár végi időszakában már nem ismerhetők fel a fürtök.
A zselnicemeggy magvetéssel könnyen szaporítható, csak a madarakat megelőzve kell beszerezni az érett magokat. A növekedés kezdeti szakasza lassú, ezért érdemes inkább kertészeti árudákban vagy faiskolákban keresni. A vad faj mellett felbukkannak rózsaszín virágú változatok is. A vásárolt példányokat gyakran vad alanyra oltották, szemezték – kihasználva annak ellenállóbb tulajdonságait.
Bár maga a zselnicemeggy sem túlságosan igényes növény, tápanyagban gazdag talajon jól fejlődik. Szereti az üde, nedves helyeket, és elviseli a félárnyékot is. Betegségek, rovarkártevők ritkán támadják meg.
Egyetlen komoly ellenfele egy Európában mindenütt előforduló, fehér, nappali molylepke, amelynek ez a növény a kedvence. Ha az apró lepkék megtalálnak egy fát, és lepetéznek, akkor az ezrével kikelő hernyók az utolsó levelet is lerágják, és csak a tevékenységüket jelző, pókhálószerű szövedéket hagyják hátra, amikor kikelnek és tovaszállnak. Szerencsére kertekben ritkán történik ilyen invázió, és akkor sem az egyébként egészséges egyedek esnek áldozatul.
A hernyók járványszerű pusztítása és a növény következő évi kihajtása a középkorban a túlélés egyik szimbóluma volt. Pestisjárvány idején amulettként használták a zselnicemeggy ágait. Az ajtó elé téve ezzel jelezték, hogy a házban nincs keresnivalója a betegségnek. Máshol ez a hiedelem, tovább fajulva, egyéb boszorkányos képességekkel is felruházta a fát, amit támogatott a kéreg kellemetlen szaga, és erősített az azóta elfeledett gyógyhatás is.
A mágikus képességek valószínűleg nem védenek járvány idején, de a virágzó zselnicemeggy látványa felvidítja a lelket, ami bizonyosan jót tesz bezártság ellen.
(B.)