Lesz miről beszélni évek múlva
A furcsa körülmények ellenére sem izgultak a szokásosnál jobban az érettségizők. Legalábbis erről beszéltek a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, Gábor Dzsenifer, Hollós Hanna és Dénes Boglárka az irodalomérettségi után.
– Mennyiben volt más az érettségi első napja, mint amire számítottak?
Gábor Dzsenifer: Tudtuk, mi történik majd, erre felkészítettek a tanáraink. Persze furcsák voltak a körülmények, hogy mindenki védőfelszerelést viselt, és az is, hogy figyelni kellett a távolságtartásra, a fertőtlenítésre. De emiatt mégsem izgultam jobban.
Hollós Hanna: Végig biztonságban éreztem magam, az iskola mindent megtett azért, hogy ne legyünk veszélyben. Nem úgy fogtam fel, hogy valamilyen rossz dolog történik velünk. Inkább érdekesnek tartottam, hogy ilyen különleges körülmények között mérethetjük meg magunkat. Sokkal nehezebb volt megélni, hogy sokáig nem lehetett tudni, lesz-e egyáltalán érettségi. Szóval, egyfajta pozitív izgalmat éreztem, hogyan tudjuk majd végigcsinálni, legyőzni az akadályokat. Azt hiszem, ez mindenkinek sikerült.
Dénes Boglárka: Minden gyorsan ment, betartottuk a szabályokat, annak külön örültem, hogy mindenhol volt kézfertőtlenítő. A tanárok mindenben támogattak, ha kérdésünk volt, azonnal válaszoltak, úgyhogy ebből a szempontból nem ért minket hátrány. Egyáltalán nem izgultam, végig nyugodt voltam, és remélem, ez a jegyemen is meglátszik majd.
– Nehéz volt a kapott feladat?
Dzsenifer: A szövegértés része talán nehezebb volt, mint a tavalyi, viszont a műelemzés könnyebb, úgyhogy nem panaszkodhatunk. Tulajdonképpen azt kaptuk, amire készültünk. Kicsit azért izgulok, hogy az írásbeli eredményt már nem lehet szóbelin javítani, hiszen most csak egy „dobásunk” volt.
Hanna: Tetszettek a feladatok, összességében ez is pozitív csalódás, bár azért volt néhány fogós kérdés. Maximalista vagyok, úgyhogy minden energiámat belefektettem a tanulásba, ezért talán jó lett volna, ha tudunk szóbelizni. De úgy voltam vele, hogy akkor írásban kell a legjobban teljesíteni. Valóban, talán a szövegértés volt nehezebb, elgondolkodtatóbb, viszont ez az a kihívás, amit érettséginek hívnak.
Boglárka: A szövegértésben az első pár kérdés elsőre kicsit bonyolultabbnak tűnt, aztán a figyelmesebb olvasás után már ezek sem jelentettek gondot. A második részben az összehasonlító verselemzést választottam, sok mindenre rákérdezett a feladat, de sikerült megoldani. Egy kis hátrány, hogy szóbelin nem tudunk majd javítani, viszont a lexikális tudást jobban megmutatja az írásbeli. Hősiesen végig tudtuk csinálni, és ez a lényeg, erre büszkék lehetünk.
– Patkó Lajos igazgató azt mondta, szerinte a mostani érettségi légköre kicsit talán oldottabb volt a szokásosnál. Önök is így gondolják?
Dzsenifer: Jó volt a hangulat, mindenki örült a másiknak. Igen, mondhatjuk, hogy mintha boldogabban mentünk volna érettségizni. Jó volt látni a többieket, váltani néhány szót, ami segített levezetni az izgalmakat. Az érettségi örök emlék, ez különösen igaz a mostani helyzetre. És nem azért, mert rosszul éltem meg. Sőt! Az biztos, hogy majd évekkel később ez egy különleges élmény lesz.
Hanna: Ahogyan már említettem, egyáltalán nem izgultam. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy amikor megláttam az osztálytársaimat, én is megkönnyebbültem. Bár nem mehettünk közel egymáshoz, de örültünk, hogy együtt lehetünk. Ráadásul most nem kellett ünneplőben menni, ez is jót tett a hangulatunknak, kevésbé voltunk feszélyezettek.
Boglárka: Én is úgy tapasztaltam, hogy az iskolában, a teremben már mindenki megnyugodott. Senkit nem láttam feszültnek, jót tett, hogy ismét találkoztunk, beszélgettünk egy kicsit. Úgy képzelem most, hogy ha majd az egyetem után egy állásinterjún szóba kerül, mikor is érettségiztem, biztosan lesz miről beszélni.
MM.