Emberléptékű épületek tervezője

– A közel hatórás filmből úgy tűnik, regényt lehetne írni az életükről!

– Az Országos Széchényi Könyvtár rendelte meg Osskó Judittól a filmet, Csobánkán vették fel. Szerettünk ott lakni! Tibor nagyon szép, emberléptékű házat tervezett, négy lépcsőn kellett csak felmenni… Nyolcvankilenc éves vagyok, már nem tudom rendben tartani a kertet, eladtam. A férjem 2016-ban, nyolcvanhét éves korában hunyt el. Ez a film DVD-n van meg nekem, többször láttam. Karácsonyra, szilveszterre tartogatom, mert akkor itt van velem, együtt töltjük az ünnepeket.

– Gáspár Tibor egészen fiatalon lett Ybl-díjas. A Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BUVÁTI) építészeként a Múzeum körút 23–25. szám alatti épület, a Thällmann utcai lakótelep, az Árpád hídfői épületek és több iskola tervezéséért 1963-ban kapta meg a rangos elismerést. Pályafutása zenitje a szocreál utáni időszakban bontakozott ki. De kezdjük a visszaemlékezést egy kicsit előbbi időktől! Nagyon tetszett, amikor a filmben elmeséli, hogy az első egyetemi feladatát – a várba egy kollégiumot kellett terveznie – tussal rajzolta meg, a homlokzatot pedig a leendő felesége színesceruza-készletével.

– Az én egész Stabilo ceruzakészletem ráment, mind a huszonnégy szín, de a terv kitűnő lett, gyönyörű rajz volt! Amikor behívták katonának, el akartam hozni az egyetemről, de nem volt meg. Ellopták.

– Ön konzervatóriumba járt, zongoratanár lett. Hogyan ismerkedtek meg?

– Az egy csoda volt! Minden este, amikor imádkozom, elsorolom, mennyi csoda történt velem az életben – például a megismerkedésünk. Egyikünk sem járt soha étterembe, mulatóba. Nekem általában volt kísérőm, randevúztam, de igazán nem kötődtem senkihez. Szilveszter volt, és az akkori fiatalember minden vizsgáját elbukta a nagy szerelemtől, engem okolt, és nem jelent meg. Azért, hogy ne töltsem egyedül az estét, egy baráti társasággal elmentem az Opera melletti Dalszínház mulatóba. Nagyon jó előadás volt, Szabó Gyula és egy énekesnő lépett fel. Egyszer csak bejött két fiatalember: Tibor és az unokaöccse. Odaléptek hozzánk, bemutatkoztak a barátnőm férjének, és azt javasolták, toljuk össze a két asztalt, mert olyan kicsi a hely… Így ismerkedtünk meg 1949–50 kopogós hideg szilveszterén. Írt egy nagyon szép verset az emlékkönyvembe, születésnapi ajándékként, arról, hogyan hozott össze minket a sors; azt írta, lehet, hogy a fagyos földön eltemetett holttestek fölött járunk, de mi fiatalok vagyunk, és el kell indulnunk.

– Sokoldalú tehetség volt: írt, festett, rajzolt.

– Akvarellje a Balatonról, krétarajza a párizsi Notre-Dame-ról itt vannak a szobám falán. Gyerekkorától szeretett rajzolni, később olajjal is festett, de az irodalom is érdekelte. Egy kiránduláson elmesélte nekem Maugham Örök szolgaságát. Lin Yutang Egy múló pillanat című könyvét ő ajánlotta a figyelmembe. Érdekes módon amikor leérettségizett a Református Gimnáziumban, egy tehetségkutatón zenekritikusnak javasolták.

– Biztos van összefüggés az építészet és a zene között, hiszen a Goethének tulajdonított szállóige is így szól: „Az építészet megfagyott zene”.

– Valószínűleg igen! Bár a zenetanulást hamar abbahagyta, nagyon jó füle volt. Mindenről tudott kritikát mondani. Rendszeresen jártunk koncertre, rengeteg lemezt vettünk.

– Az építészeti érdeklődése honnan datálódott?

– Fehérváron született 1929-ben, édesapja törvényszéki bíró volt. Az akkori főmérnök tudatosan formálta a várost, meghagyták a régi hangulatát. Az elemista kisdiák számára ez varázslatos volt, rajongott Fehérvárért. Amikor édesapját áthelyezték a Budapesti Törvényszékre, családjuk a Katona József utcába költözött; lassan megszerette a fővárost. Érettségi után felvételizett a Műegyetemre, rögtön felvették. Weichinger Károly professzor nagyszerű mestere volt. Úgy kapta meg voltaképpen a BUVÁTI-ban az állást – mert akkor nem volt felvétel –, hogy Mester Árpád, akivel együtt végzett, felvitte az igazgatóhoz, és miután megtudták, kinél és hányasra diplomázott, fel is vették. Anyukám majd elájult, amikor kiderült, hogy 1800 forint a fizetése – 1953-ban!

– Férje arról is mesél a filmben, hogy az 1956-os forradalom napjaiban szemlélőként jelen volt minden helyszínen. Aztán amikor két apró gyermekükkel Bécsbe akartak jutni, visszafordították a buszt…

– Isteni szerencse, hogy nem sikerült, mert boldogtalan lett volna! Öt évig nem kapott útlevelet, de amikor 1964 őszén egy évre kiengedték Angliába – árvaszéki ülnök nagybátyám gyámoltja, Unger Ödön szerzett neki állást –, szenvedett a honvágy miatt. Nyáron kimentem hozzá két hónapra, hogy egy kicsit összetákoljam. Nem volt biztos, hogy megkapom az útlevelet, de sikerült. A három gyereket addig a nagyon helyes szomszédjaink levitték magukkal a Balatonra. A nagybátyám egyébként ’56 őszén csónakkal jutott át a határon, a második feleségével San Franciscóban telepedtek le. Egy alkalommal meg is látogattuk őket. Egy amerikai házaspár meghívott minket Floridába; körbeutaztuk Amerikát, felmentünk Chicagóig, onnan át a másik oldalra, Tacomáig, majd San Franciscóba. A legnagyobb élmény a Grand Canyon volt!

– A BUVÁTI az ’56-os várospusztulás következtében sok helyreállítási, beépítési munkát kapott, a városépítési bumm zászlóshajója lett, amiben férjének komoly szerep jutott. Később megkezdődtek a lakótelep-építések.

– A lakótelepeket is emberibb módon, más szemlélettel tervezte, ahogy a fényképeken is látszik. Később a panelházak változatosabbak lettek, tágasabb lakások épültek, mint például az Árpád hídfőnél lévő szalagházak, vagy a Kaszásdűlő külső részén található sorházak, ahol kétszintes lakások készültek, belső lépcsővel, nagy alapterülettel.

– Hogyan kerültek a Hegyvidékre?

– A férjem Angliában volt, amikor megláttam egy cédulát egy villanyoszlopon, a hirdetők pont arra a lakótelepre akartak költözni, ahol mi laktunk. Megtaláltam ezt a lakást, tizenötezer forintot kellett ráfizetni, összehoztuk. Födémcsere miatt először csak a földszinti garzonba költözhettünk be. A falat én festettem be, kékre, Wallkyd színező pasztával. Tibor megírta, mit kell beletenni – egy kis pirosat, egy kis zöldet –, küldött egy cukorkásdobozt, hogy olyan színt próbáljak kikeverni. A parkettát is én lakkoztam. Amikor Tibor megjött november végén, egy Ford Cortinát hozott, nagy örömmel fogadtuk – de mondom, nem érte meg, olyan kétségbeesett leveleket írt kintről. Nagyon szerette ezt a lakást és a környéket.

– Kollégái kiváló építészként minősítették. A szakma rokonszenvét mutatja, hogy a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkári pozícióját két cikluson át töltötte be. Osskó Judit így jellemzi: hihetetlenül korrekt, de zárkózott ember volt.

– Így van! Nem volt kifejezetten kapcsolatépítő, kapcsolattartó típus. Azt mondta, amíg a fővárosnál van, semmi olyat nem csináltat, amire rá lehet fogni, hogy korrupció, mert az divat volt. Soha nem fogadott el semmit. A múltkor nevetve meséltem valakinek, hogy egyszer egy kis meggyfát csak elfogadott, elültettük, de irtó pici termést hozott. A BUVÁTI-nál végigjárta a szamárlétrát, egészen addig, amíg meg nem csömörlött, és ott nem hagyta. Akkor átkerült a fővároshoz, Budapest főépítésze lett, 1979–89-ig, a nyugdíjazásáig. Problematikus időszak volt, a döntési jogok a tanácsi tisztségviselők, pártbizottságok kezében voltak. Azért sikertörténetekről is beszámolhatok: az ő idejében épültek, például, a Duna-parti szállodák, a Novotel, a Penta, a Kálvin téri szálloda, a Budapest Kongresszusi Központ.

– A családban hogyan adták tovább tehetségüket a szülők?

– Három gyerekünk, nyolc unokánk van, most jön a tizenegyedik dédunoka. Tibor fiam építész. A gyerekek közül többen rajztehetségek, zenélnek. Az egyik unokám kisgyerekei, négyből három, már elkezdtek zongorázni. Mindkét fiam énekel kórusban, a lányom csellózott, de abbahagyta. Angol–portugál szakot végzett, aztán elfelejtette a portugált, mint ahogy én a törököt. Amit nem beszél az ember, elfelejt… Én ugyanis Törökországban születtem, ott éltünk hatéves koromig. Apukám, Péter Rezső 1924–37-ig tanította kint a török birkózókat. Sokoldalú alkotó ember volt, ékszereket készített, festett, több hangszeren játszott, még furulyát is faragott.

– A férje életművét rendezgetve mik a tervei?

– Azt szeretném, ha lenne egy kiállítás, és valamelyik szép terve kikerülne. Ma már a pauszpapírra készült terv is nagy érték. Egy fecnit sem szabad eldobni, mert hozzátartozik a tervezéshez. Ami még nem épült meg, azt meg is lehet építeni. Például a Magas úti ház lakóépület lett volna, furcsa terepen, csak trükkös módon lehet megközelíteni – erről nagyon sok képet találtam. A kerületben a Zsolna utcai, a Diana utcai, a Svájci úti lakóházak megépültek. Ez a nagy dosszié az akasztós szekrényben hátra volt beállítva, tele van rajzzal. Előkerült Buda-hegyvidék rendezési terve, 1991 áprilisából, a zöldövezeti beépíthetőségről – sok minden még most is érvényes lehet. Ezeket jó lenne valahol elhelyezni. Egy életmű-kiállításon is gondolkodom.

Szepesi Dóra