Hatékony a vírus elleni védekezés az iskolákban
Rendben megkezdődött a tanév a Közép-Budai Tankerületi Központ fenntartásában lévő XII. kerületi iskolákban. A járványügyi szabályok betartása mellett is jelentősebb fennakadás nélkül telt el az első hónap. A tavaszi digitális munkarend után a diákok alig várták, hogy találkozhassanak egymással, alkalmazkodnak az új feltételekhez, viselik a maszkokat a közösségi terekben, sőt többségük még a tanórákon is. Körbejártunk néhány iskolát, hogy milyen óvintézkedéseket tettek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.
Az iskolákban alkalmazott járványügyi protokoll folyamatosan igazodik a miniszter által meghatározott intézkedési tervhez. Változás, hogy október elsejétől idegenek egyáltalán nem léphetnek be az iskolaépületekbe, ezért az ügyintézés, a szülőkkel való kapcsolattartás új megoldásokat kíván.
A testhőmérséklet mérésére felkészültek az oktatási intézmények, ez mindenhol a szabályozás szerint működik. Azt a tanulót, akinél 37,8 fokot vagy annál magasabbat mér a készülék, elkülönítik, majd kis idő elteltével újra megmérik a hőmérsékletét. Amennyiben másodszor is hasonló értéket mutat a lázmérő, értesítik a szülőt, és hazaküldik a diákot.
*
Valamennyi zárt közösségi térben, a folyosókat is beleértve, kötelező a maszkhasználat a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnáziumban – mondta el lapunknak Karacs Zsuzsanna intézményvezető. Az osztálytermekben nincs ilyen megkötés, ezért is igyekeznek óra közben minél nagyobb távolságot tartani a pedagógusok a tanulóktól. Ám ezzel még koránt sincs vége az óvintézkedéseknek.
„Felhívtuk a gyerekek figyelmét, hogy ne ölelgessék egymást, ne igyanak a másik poharából, ne osszák meg az uzsonnájukat. Nagyon fegyelmezettek, szinte mindenki szó nélkül hordja a maszkot, ahogy belép az iskolába, azonnal felveszi” – összegezte az első hetek tapasztalatait az igazgató, aki arra is kitért, hogy a szülők már a központilag bevezetett tiltás előtt sem léphettek be az iskolaépületbe. Ehhez mindenki maximálisan alkalmazkodott. A közel 900 tanuló számára újabb bejáratokat nyitottak, így most már három áll a rendelkezésükre, méghozzá megosztva, például a hátsó kaput csak az alsósok használhatják.
Az iskola kapott egy hőkamerát, amelyet a főbejáratnál helyezett el. Csak át kell haladni az „okos” eszköz alatt, és a monitoron mindenki feje fölött látható a testhőmérséklete. Hanggal és vizuálisan is jelez, ha valakinek hőemelkedése vagy láza van. A másik két bejáratnál egyenként kell odaállni a hőmérőzéshez, de ez csupán két másodpercet jelent, nem lassítja le a belépést. Kézfertőtlenítőket helyeztek ki a tantermekben, a bejáratoknál és a zsibongóban, a mosdókban fertőtlenítőszappanok, papírtörlő állnak a gyerekek és a tanárok rendelkezésére. A takarítás természetesen fertőtlenítőszerrel történik. A pedagógusok, jó példát mutatva, a tanári teremben is hordják a maszkot, és fertőtlenítik a kezüket.„Minden működik, nincs fennakadás, a tanárok és a diákok magától értetődőnek veszik, hogy bizonyos előírásokat be kell tartaniuk. Kicsit aggódtunk az indulásnál, de mostanra kiderült, hogy a vírushelyzet nem befolyásolja a szakmai munkát” – folytatta az igazgató.
A tanulók biztonságát szolgálja, hogy a tanévkezdés óta az iskolák nem adják ki délutáni sportfoglalkozásokra a tornacsarnokot, a testnevelésórákat pedig nagyrészt az udvaron tartják. Amíg jó idő lesz, addig ez így is marad. Január elején lenne a szalagavató, ezt megpróbálják később, vagy más formában pótolni. Ismét elmaradt a márciusban egyszer már elhalasztott Festival di’Italiano program, és egyelőre az erdei iskola sem működik.
„Reggelenként lezárjuk az iskola előtti rövid zsákutcát, oda most nem lehet beállni autóval. Így nagyobb hely marad a gyalogosoknak, könnyebb megtartani egymás között a védőtávolságot, és így nincs torlódás a bejárat előtt” – szólt a járványhelyzethez kapcsolódó újdonságokról dr. Borsiné Lantos Dóra, a Virányos Általános Iskola igazgatója. Belépéskor zökkenőmentesen történik a kötelező hőmérőzés. Egyetlen kaput használnak, a kerti bejáratot ugyanis a velük egy telken működő Budapesti Japán Iskola növendékeinek tartják fenn. Ezzel megelőzhető a gyerekek keveredése is.Minden osztályteremben van fertőtlenítő, odafigyelnek arra, hogy a diákok rendszeresen kezet mossanak. A közösségi terekben kötelező a maszkhordás. Sikerült megoldani, hogy az ebédlőben egyszerre csak egy osztály étkezzen. Az alsósok az udvar alsó, a felsősök a felső részén tartózkodnak, a két lépcsőházban el lehetett különíteni az évfolyamokat. Büfébe csak maszkkal lehet menni, a biztonságos sorban állást a másfél méterenként felfestett pontok segítik.
„Jó látni és jó mondani, hogy a gyerekek tényleg betartják a szabályokat. Igaz ez az elsősökre és a végzős diákokra egyaránt. A mostani helyzet talán még inkább összekovácsolta a közösséget” – mondta az igazgató.
A Virányos Általános Iskola nagyon komolyan veszi a hiányzásokat. A szülőktől legfeljebb három napra fogad el igazolást, amennyiben ezt előre jelzik, egyébként orvosi papírt kell vinni. Az osztályfőnökök vezetik, hány hiányzó van, COVID-os diák egyelőre nincs a közösségben. A tornaórák döntő többségét az udvaron tartják, vagy elmennek sétálni a közeli erdőbe. A számítástechnika-teremben mindenki saját cérnakesztyűben dolgozik, a tanárok óra előtt fertőtlenítik az eszközöket.
Dr. Takács Péter, a Szent János Kórház igazgatója nemrég előadást tartott az iskolában, az ő tanácsára is a szünetekben és az iskolakezdés előtt egy órán át szellőztetik a termeket. Amíg az idő engedi, az ablakok az órák alatt is nyitva maradnak.
Csak azokat a programokat tartják meg, amik online megtarthatók, ilyen az október 6-i és az október 23-i ünnepi műsor is. Semmilyen rendezvény nem lesz, amin az egész iskola együtt van. A zárt szakkörök – a japán, a kosárpalánta-program vagy a számítástechnika-tanfolyamok –, ahová egy osztályból járnak a gyerekek, nem maradnak el.
„Ha bárki rosszul van, a védőnőhöz irányítjuk – zárta szavait dr. Borsiné Lantos Dóra. – Ha valaki lázas, egy felnőtt felügyeletével az orvosi szoba melletti elkülönítőbe kerül. Amikor épp nincs itt a védőnő, akkor a tanáriban végezzük el a lázmérést, és szükség esetén szólunk a szülőknek.”
*
A Lauder Javne iskola vezetése már a tanév elején úgy döntött, megelőző szűrésbe kezd, hogy ezzel minimalizálja a fertőzés terjedésének lehetőségét, egyúttal rövidítse a karanténban eltöltött időt.
„A szülőkkel közösen létrehoztuk a Vissza az iskolába Alapot, ennek keretében végezzük a PCR-tesztelést – beszélt az előzményekről Horányi Gábor főigazgató. – Szigorú protokollt dolgoztunk ki, hogy meg tudjuk határozni a veszélyeztetettségi szinteket. Első körben azoknak javasoltuk a teljesen ingyenes és önkéntes szűrést, akik nyáron a Balatonon vagy tengerparton jártak, vagy kapcsolatba kerültek ott pihenő emberekkel.”
A szűrés megmutatja, melyik osztályokban, közösségekben vannak fertőzöttek. Ezután az ő kontaktjaikat igyekszik meghatározni az iskola, hogy célzott teszteléseket lehessen végezni.
„Fontos tudni, hogy egy kontaktszemély valóban fertőzött-e, hiszen így nem kell feleslegesen napokat karanténban töltenie. Pontosan ez történt, amikor kiderült, hogy egy kollégánk és a gyermeke is fertőzött: az egész osztályt megkértük, maradjon otthon néhány napig, amíg megérkezik a szűrés eredménye. Szerencsére az összes eredmény negatív volt, így a gyerekek kis kihagyás után újra jöhettek az órákra. Erről szól a Vissza az iskolába program” – mondta Horányi Gábor, hozzátéve, hogy a diákok körében eddig enyhe a betegség lefolyása, alig jelentkeznek náluk panaszok. A pedagógusoknál életkorukból adódóan gyakoribb, hogy tüneteik vannak.
Létezik a hatósági szabályozás, ami statisztikákra, a járvány logikájára épít, ugyanakkor az emberekben jelen van egy nagy adag szorongás – fogalmazott a főigazgató. Ez utóbbit oldja valamennyire a gondos tesztelés, hiszen mindenki számára megnyugtató, ha tudja, hogy odafigyelnek rá.
sm.