Segítség a lomtalanításban
A rendkívüli járványhelyzet miatt az idén több kerületben, köztük a Hegyvidéken is elmaradt a szokásos éves lomtalanítás. Kompenzációképpen a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. egy hétre, október 2-tól 8-ig gyűjtőpontot működtet Csillebércen, a Konkoly-Thege Miklós út 21. szám alatt, ahová a XII. kerületi lakók előzetes időpont-egyeztetést követően vihetik el lomjaikat háztartásonként maximum két köbméternyi mennyiségben.
Az ideiglenesen megnyitott gyűjtőpont, sajnos, nem nyújt megoldást azoknak, akik nem tudják saját maguk elszállítani a lomhulladékot. Ezért az önkormányzat felajánlotta a kerületben élő rászorulóknak, elsősorban az időseknek és a mozgásukban korlátozottaknak, hogy ha kérik, megszervezi számukra a háztartási lomok elvitelét.
„Közel ötvenen jelentkeztek a felhívásunkra, főként hetven év felettiek, valamint nagycsaládosok” – mondta el lapunknak a Hegyvidék polgármestere, aki maga is segített a Győri úton egy idős lakónak kipakolni a feleslegessé vált bútorokat. Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy a hegyvidéki Momentumot is dicséret illeti, hiszen segítő akciót szervezett a kerületben – és tette ezt valódi segítő szándékkal, nem kampányeseményként.
A polgármester elmondta továbbá, hogy az önkormányzat által felajánlott szállítást a felhívás szerint szeptember 30-ig lehetett kérni, ám nem igényelték tömegesen a segítséget, így az „utolsó előtti pillanatig” biztosítják a lehetőséget. Azaz ha a gyűjtőpont zárása előtti napon még valakinek eszébe jut, hogy el kellene vinni néhány útban lévő lomot a lakásból, keresse az önkormányzatot a megadott telefonszámokon és e-mail-címen.
z.
Azok a rászorulók, akik a lomtalanításban segítséget igényelnek, október 7-ig a népjóléti irodát hívják a 06-30/708-6034-es vagy a 06-70/938-8477-es telefonszámon 8.00–16.00 óráig, vagy írjanak e-mailt a lomtalanitas@hegyvidek.hu címre! A szállítást korlátozott számban tudja biztosítani az önkormányzat.