Földes Tamás kapta a Kaszás Attila-díjat
Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház színművésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönségszavazatok alapján 2020-ban. Ezt Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelentette be az Országos Színházi Évadnyitón a kaposvári Csiky Gergely Színházban.
A Kaszás Attila-díjat 2008-ban alapította meg Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester és a Mozaik Művészegyesület azzal a céllal, hogy ápolják a tragikus hirtelenséggel elhunyt névadó művész szellemi hagyatékát, és elismerésben részesítsék azokat a magyar ajkú művészeket, akik színházi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállalnak társulatukon belül. Az idei szavazás érdekessége volt, hogy mindhárom jelölt – Csankó Zoltán, Vlahovics Edit és a győztes – személyesen is ismerte Kaszás Attilát.
Földes Tamás a Nemzeti Színház Stúdiójának elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatán szerzett diplomát. 1990-ben a Rock Színházhoz szerződött, ahol számos musical főszerepét eljátszotta: Nyomorultak (Jean Valjean), Evita (Che), Miss Saigon (John). Pályafutása elején Kaszás Attilával is játszott együtt. „Én nagyon kezdő voltam, ő pedig már elismert színész – idézte fel. – Ez a találkozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan emberré váltam, amilyenné mindig is szerettem volna. Attila rendkívüli tehetségű színész volt, emellett egy igazi, nagybetűs ember, tele szeretettel.”
(s.)