Gondolatok, hitélmények képekben
A szakralitás fűzi egységbe a Hegyvidéki Kulturális Szalonban látható két kiállítás képeit. B. Tóth Klára és Tremmel-Hudik Katalin festményei az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan kaptak helyet a közösségi terekben.
„Nehéz időket élünk; annyi nyugtalanság, bizonytalanság van a világban, hogy úgy érzem, nem a félelmeket kell megsokszoroznom képeimmel és könyveimmel. Azt keresem, miben tudnám az embereket erősíteni, hogy előrenézzenek, és lássák, ebből a helyzetből is van kiút” – mondta el lapunknak B. Tóth Klára festőművész-restaurátor, költő, író a Lehajlás a Földért című tárlata megnyitóján a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.
Ez a művésznő tizedik önálló kiállítása, a korábbiakból kettő Svájcban, három pedig Erdélyben volt látható. A hegyvidéki közönség most 46 szakrális témájú festményét és grafikáját tekintheti meg. A kiállítás címadó képén – Lehajlás a Földért – az életáldozatot hozó Krisztus jelenik meg több mozgásfázisban, a maga testi valóságában. Az emberiséget bűneinek árjából kiemelő Jézus tűnik fel a Kereszthalász című festményen is, amely egy ladikon álló, vízben tükröződő halász fotójának ihletésére készült.
A szalon földszinti fogadóterének falát díszíti A zene misztériuma. A kétszer másfél méteres mű központi alakja az égit a földivel összekötő, zenélő ember. Orlik Edit fotóművész különleges, áttűnéses képe adta hozzá az inspirációt, amelyen lánya, Weixelbaum Laura játszik citerán.
Míg B. Tóth Klára munkái az aulában, a lépcsőházban és a galériateremben, Tremmel-Hudik Katalin festőművész és festőrestaurátor, képzőművész tanár alkotásai a nagyteremben kaptak helyet. A látható láthatatlan című válogatás anyagát is a szakralitás fűzi egységbe.
„Önálló alkotóművészként a klasszikus olajfestészeti technikát igyekszem ötvözni újszerű keresztényi tematikával, képi világgal, többnyire megmaradva a figurális ábrázolás síkján. Festményeim gondolatok, hitélmények képi megfogalmazásai” – jellemzi saját művészetét Tremmel-Hudik Katalin.
„Úgy ábrázolja a valóságot, hogy az túlmutat önmagán. Elénk tárja a dolgokban lévő, de nem látható szellemi tartalmat” – beszélt az alkotóról Dér Katalin klasszika-filológus, teológus az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódó tárlat megnyitóján. Mint mondta, a képek Jézus Krisztusról szólnak, ő adja azok közegét akkor is, ha épp nem jelenik meg a kompozícióban. Krisztus ugyanis nem más – tette hozzá –, mint a „látható láthatatlan”.
Az Ars Sacra Fesztivál célja felszínre hozni az európai kultúra zsidó-keresztény gyökereit, a kultúra mélyén nyugvó szakralitást a művészet majd’ minden ágában, elősegítve a lelkek felemelkedését és spirituális egységét. Az Ars Sacra Alapítvány tagjain kívül több száz önkéntes által szervezett fesztivál immár tizennegyedik alkalommal minden év szeptemberében, kilenc napon át, határon innen és túl ingyenes programok százaival várja az érdeklődőket. A XII. kerületben a Városmajori Jézus Szíve Plébánia, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség, a MOM Kulturális Központ, a Hegyvidéki Kulturális Szalon, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont, a Barabás Villa, a Galéria 12, valamint a Hegyvidéki Önkormányzat csatlakozott a rendezvénysorozathoz zenei, színházi, irodalmi, képzőművészeti programokkal. (A Galéria 12-ben és az önkormányzat folyosógalériájában rendezett kiállításokról ezen az oldalon olvashatnak – a szerk.)
d.
B. Tóth Klára és Tremmel-Hudik Katalin festményei október 5-ig tekinthetők meg a Hegyvidéki Kulturális Szalonban (XII., Törpe utca 2.).