A Hegyvidéken is diagnosztizáltak koronavírus-fertőzötteket
A járvány a XII. kerületet is elérte, itt is regisztráltak koronavírus-fertőzötteket – tudtuk meg dr. Nyulasi Tibortól. A Szent János Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályát vezető főorvosa lapunknak elmondta, folyamatosan próbálnak egy lépéssel a COVID-19 előtt járni, de kiemelten fontos, hogy az emberek betartsák az óvintézkedéseket.
– Magyarországon tovább emelkedett a halálos áldozatok és a fertőzöttek száma. Mit gondol a hazai koronavírus-helyzetről?
– Rosszabbra számítottam a megbetegedések és a halálos áldozatok számát illetően. Tudomásom szerint eddig olyan betegek hunytak el, akiknek volt valamilyen alapbetegsége. A fertőzöttek száma minden valószínűség szerint tovább emelkedik majd, de bízom benne, hogy az óvintézkedések hatásosak lesznek, és lassul a járvány terjedése.
– A Hegyvidéken diagnosztizáltak koronavírus-fertőzöttet?
– Sajnos igen. Pontos kerületi járványügyi adatokat nem tudok mondani.
– Mit lehet tudni a betegről?
– Csak a Szent János Kórházban diagnosztizált pozitív esetekről van információm, az idősebb korosztályhoz tartozik, akiről én tudok.
– Mire számítanak most, hogyan készülnek az elkövetkező időszakra?
– A Szent János Kórházban teljesen elkészült az a külön osztály, amely külön álló pavilonként alkalmas a betegek ellátására, és egy intenzívosztály is üzemel ebben az épületben. Reméljük, nem lesz sok beteg! Erre vonatkozóan pontos adatokat a következő héten tudunk majd. A Kútvölgyi-tömbben kialakított karanténkórházban is volt olyan, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje, őt kiemeltük, hiszen külön kell kezelni. Március 27-re jelentősen csökkent a megfigyeltek száma, akkor harmincnégy fő volt a megfigyelőben. Most nyugalom van – reméljük, ez nem vihar előtti csend. Mi mindenesetre készülünk a következő lépésre, arra, ha már ezek az osztályok sem lennének elegendők. Egyre több tapasztalatunk van. A Szent János Kórház pavilonrendszerének köszönhetően viszonylag egyszerű kiüríteni az épületeket, átszervezni a betegellátást. Már folyamatban van a következő osztály kiválasztása, ami további ötven-hatvan beteg ellátására lenne alkalmas.
– Milyen a kapcsolatuk a karanténkórházban megfigyelt emberek hozzátartozóival?
– A hozzátartozók megértők, de persze vannak olyanok is, akik egy idő után elveszítik a türelmüket, ha nem történik meg azonnal a csomagok átadása, ugyanakkor az vesse rájuk az első követ, aki hasonló szituációban nem lenne hasonlóan ingerült. A kontaktus telefonon zajlik; az indulás előtt wifit is beszereltünk a kórtermekbe annak érdekében, hogy a megfigyelt személyek interneten is tudják tartani a kapcsolatot hozzátartozóikkal. Hiába érzi a gondoskodást, nehéz elviselni, ha valakit két hétre bezárnak egy szobába.
– Magyarországon is életbe lépett a kijárási korlátozás, 9 és 12 óra között csak a 65 éven felüli emberek tartózkodhatnak a boltokban. Mit tanácsol, hogyan védekezzenek azok az idősek, akik személyesen vásárolnának be?
– Ezt az óvintézkedést korábban már Ausztria is bevezette. Ott működik, remélem, itthon is hatásos lesz. Ugyanakkor változatlanul úgy gondolom, hogy az idősek inkább maradjanak otthon. A 86 éves édesanyámnak is én vásároltam be annak érdekében, hogy ne kelljen utcára mennie. Akiknek viszont nincs segítségük, mindenképpen védjék magukat szájmaszkkal, gumikesztyűvel, és lehetőleg kerüljék a tömeget!
– A világ szinte minden pontján megjelent már az új koronavírus. A kezeléseket illetően szakmailag önök melyik ország módszerét tartják példaértékűnek?
– A betegségszámot és a kezelést illetően számomra úgy tűnik, Németország a követendő példa. Ott is igen magas a fertőzöttek száma, ennek ellenére nagyon alacsony a halálozás aránya a világ többi országához képest. Nem látni akkora káoszt, mint például Olaszországban. Nem kell messzire mennünk, a német és az osztrák módszereket tartom jónak.
– A tudósok is folyamatosan azon dolgoznak, hogy megtalálják a koronavírus-járvány elleni gyógymódot. Amerikai kutatók például a COVID-19 betegségből már kigyógyuló páciensek vérében lévő antitestekkel kezelnék a kritikus állapotban lévő fertőzötteket.
– Mi is folyamatosan tájékozódunk, figyeljük azokat a terápiákat, amik megfelelők lehetnek fertőzöttek kezelésére. A kísérleti gyógymódokkal azonban óvatosan bánnék, mindenkit óva intenék ezek alkalmazásától. Azért is veszélyesek, mert nem ismerjük a hosszú távú következményeket.
– A kormány megtiltotta a koronavírus-betegek gyógyításához használt hydroxychloroquine-sulfate hatóanyag exportálását. Mit lehet tudni erről a készítményről?
– Ez egy malária elleni gyógyszer hatóanyaga, régen Delagil néven vált ismertté, az én praxisomban már nem használtuk Magyarországon. Tudomásom szerint ezzel a terápiával csökkent a vírus által kiváltott tüdőgyulladás mértéke. Ezt a hatóanyagot Magyarország gyártja, úgy gondolom, először hazánkat kell ellátni a szükséges mennyiséggel.
– A hírek szerint Amerikában piacra kerülhet egy olyan gyorsteszt, ami öt perc alatt kimutatja a COVID-19 fertőzést. Ez mennyire könnyítené meg a munkájukat?
– Minden ilyen jellegű újdonság segít minket. Gyorstesztünk nekünk is van, nagyjából tizenöt perc alatt kimutatja a fertőzöttséget, ám jelen pillanatban csak a laboratóriumi vizsgálatok adnak százszázalékos eredményt.
– Idehaza egyre többen vannak, akik nemcsak otthonmaradásukkal és az óvintézkedések betartásával járulnának hozzá az egészségügyi dolgozók munkájához. Önök milyen támogatást kaptak eddig?
– Nem kértünk segítséget, mert mindenünk megvan, mégis sokan támogatnak minket. Ha kapunk valamit, azt mindig köszönettel fogadjuk. Különböző tárgyak és rendkívül tiszteletre méltó anyagi felajánlások is érkeztek. A plexi arcvédő maszkból például hiányunk volt, ezért az egyik kolléganőnk egy iskolai csoportban kért segítséget, abban bízva, hogy valaki 3D-nyomtatóval tud ilyet gyártani. Egy hegyvidéki iskola – nem kérte a publicitást – azonnal a segítségünkre sietett, és rengeteget készített nekünk, ingyen. A raktárban is bőven van már a felszerelésből. Ha van pozitívuma a koronavírus-járványnak, akkor az mindenképpen a társadalmi összefogás.
BM.