Minden léleknek kell most a simogatás

– Hogy van most?

– Változóan. Lassan húsz éve dolgozom bohócdoktorként. Mindennapi működésünk, hogy a legrosszabb helyzetekben is keressük a jót, a játékra foghatót, az erőt adót. Alapvetően piros orr nélkül is igyekszem így élni. Most is próbálom megtalálni, hogy mi az építő ebben a sosem tapasztalt helyzetben. Az első reakcióm, persze, a pánik volt. Minden előadásunkat, koncertünket lemondták a zenekarral nyár közepéig, vagy ki tudja, meddig. Ez anyagilag is hirtelen a nagy semmibe lök egy szabadúszót, aki csak a fellépései után kap bevételt, és hát egy művészt az éltet, hogy szólhat a közönséghez, örömet adhat az embereknek. Ijesztő volt a hirtelen jött nagy csend is, és hogy szétfeszítenek a sehol sem kellő energiák. De túl az első riadalmon elkezdtem keresni a hasznosságomat és az új lehetőségeket, s most már inkább a kihívást látom, nem a félelmet.

– Két kislány édesanyjaként hogyan változtak meg a hétköznapjai?

– Mi alapvetően pörgős, találkozásokkal teli életet élünk. Sokszor alszanak itt a gyerekek barátai, nagyon szeretünk vendégeket fogadni, sokat járunk kirándulni, biciklizni, piknikezni társasággal. Most meg pont a személyes találkozás lett a leginkább kerülendő. Jó nagy váltás ez, de tudjuk, hogy fontos betartani! Alkalom a bezártság arra is, hogy intenzívebben együtt legyünk – és két kamasz lánnyal meglehetősen intenzív tud lenni az együttlét…

– Ők hogyan élik át ezt az egészet? Hogyan tudta nekik elmagyarázni, mi az, ami most történik?

– Azonnal értették a helyzet súlyát. Persze, hiányoznak a barátaik, hiába videocsetelnek, a technika nem tudja helyettesíteni a találkozást. Igyekszem az együttlétünk minőségével pótolni ezt. Minden napra kihívásokat találunk ki, amiket otthon lehet teljesíteni, sokat és hosszan beszélgetünk, társasozunk, összebújunk, festünk... Bár amit én csinálok ennek címén, azt sokan nem hívnák annak, de az ő képeik méltán díszítik a lakást. Nekünk szerencsénk van, a társasház kertjében tudjuk érezni és élvezni a tavaszt, sokat játszunk kint a kutyánkkal is. A kisebbikem balettozik, amióta itthon vagyunk, egy komplett táncszínház két évadára való koreográfiát elkészített. A nagyobbikom lassan elukulelézi a jelenlegi és talán a jövőbeni popzene-irodalmat is. A legnagyobb próbatétel, hogy ne folyjon szét az idő. S persze az online otthoni oktatás is bőven ad kihívásokat.

– Jut idő most olyasmire, amit a pörgős hétköznapok megakadályoznak?

– Próbálom úgy megélni a bezártságot, mintha kaptam volna egy kis időt azokra a dolgokra, amiket mindig elhessegettem, mert túl lassú volt a rohanó tempóban. Persze, ötpercenként kizuhanok ebből az idilli nézőpontból, mert hát mindennap két gyerek, két tananyag, főzés-mosás, valami itthoni sport is van, és persze kitaláltam magamnak is egy csomó munkát.

– Egyedülálló anyukaként mi a legnehezebb ilyen helyzetben? Például a bevásárlás, a főzés másképpen működik, mint eddig?

– A bevásárlás vidám közös program szokott lenni, most egyedül csinálom, és igyekszem elkerülni minden olyan helyzetet, hogy a gyerekek ne találkozhassanak a vírussal. Magamra is fokozottan és tudatosabban vigyázok, egyrészt mert felelős vagyok a lányaimért, másrészt mert – és ez a legnagyobb tanulsága a járványnak – mind felelősek vagyunk egymásért. Ha esetleg nekem nem is lesz semmi bajom, ha elkapom a vírust, ugyanúgy figyelnem kell arra, hogy ne adhassam tovább, mintha mindenki a családtagom lenne. Másképpen nem lehet ezt megállítani. A vásárlásra visszatérve: ebben a tekintetben is sokkal tudatosabb vagyok, mint szoktam, hogy ne kelljen naponta leszaladgálni a boltba, és tényleg csak a legszükségesebb esetekben menjek el itthonról. Ami a nagy kihívás, és amit rögtön az elején célul tűztünk ki, hogy mindennap főzünk valami újdonságot. Nem vagyok egy konyhamágus, sokáig nem is szerettem főzni, pár éve kezdtem ráérezni a varázsára. Eddig csak egyszer remegett meg a kezem a pizzarendelő applikáció fölött, de kitartok. A receptgyűjteményem nagyot gazdagodik a karantén alatt, az már biztos!

– Arról már beszéltünk, a gyerekeit hogyan próbálja lekötni, szórakoztatni, motiválni. De ha úgy vesszük, nagyon sok gyereke van még… A közönsége tagjai, akik most hiányolják Kárász Esztert.

– Hát még én őket! Hiszem, most nagyobb szükségük van a gyerekeknek és a szülőknek is egy kis önfeledésre, mint bármikor. A zenekarommal elindítottunk a Facebookon egy zenés sorozatot Karanténmesék címmel, hogy amíg online térbe száműzettünk, küldjünk nekik mindennap egy dalt és egyet a legkedvesebb meséim közül. Nem egyszerű a város különböző pontjain otthon lévő zenészeket egy képernyőre varázsolni, de az Eszter-lánc mesezenekarom tagjai nagy szeretettel vetették bele magukat a feladatba. Inspiráló, hogy az akadályokon át is együtt tudunk muzsikálni, és szólni a gyerekekhez. Már vadonatúj dal is született az egyik meséhez, Bata István tollából. Tizenöt-húsz perces kis koncertek ezek, mindig egy dallal és egy mesével. Egy kis megpihenésnyi idő a szülőknek; amíg letusol anya, megíródik egy e-mail, lefő a kávé, addig a gyerekek frissen nekik született zenével és mesével pihenhetnek. Szeretnénk egyre interaktívabbá tenni, hiszen ez a koncertjeinknek is fontos része. Még keressük a technikai megoldásokat, nagy kreativitáspróba ez… Nem pótolja a személyes találkozást, de tudjuk jelezni, hogy nem feledkezünk meg róluk, hogy velük vagyunk, értük dolgozunk most is. Talán kis segítség a szülőknek is, hogy mindennap együtt töltünk negyedórát a gyerekeikkel. Szívmelengető visszajelzések érkeznek. Van, hogy a szülőknek is felolvasok egy nekik szóló mesét, mert az ő lelküknek is kell most a simogatás.

– Ez is egyfajta segítség, de nem az egyetlen. Önkéntesnek jelentkezett ahhoz a kezdeményezéshez, aminek a keretében előadóművészek iskolai kötelező irodalmi alkotásokat olvasnak fel gyerekeknek.

– Bíró Kriszta és Fullajtár Andrea ötlete nyomán indult egy összefogás – Művészek az Otthoni Oktatásért –, hogy a tanárokat és a diákokat segítsük az online tanulásban. Rengeteg nagyszerű színész állt mögé, akik otthon a telefonjukkal felvéve készítik el a videókat, felolvassák a kiválasztott verseket, regényrészleteket. Fantasztikus szervezőcsapat gyűjtötte be a tanároktól hetekre lebontva, hogy milyen művekre lenne szükségük a tanításhoz, készítettek honlapot és youtube-csatornát, amelyen a pedagógusok és a tanulók is megtalálhatják évfolyamonként a tananyaghoz kapcsolódó műveket. Nagy élmény részt venni ebben. Régen a Magyar Rádióban sok hangoskönyvet, verset, novellát olvastam fel, most jöttem rá, mennyire hiányzik. Büszke vagyok minden kollégámra, aki gondolkodás nélkül vállalta, hogy segít. Nem utolsósorban, elnézve a videókat, fantasztikus és izgalmas gyűjtemény jön létre nagyszerű színészek előadásaiból, szeretetből és szolidaritásból, ami később is értéket képvisel majd.

– Ha már az önkéntességnél tartunk: több mint tizennyolc éve járja a kórházakat a bohócdoktorok csapatával, mosolyt csal a beteg gyerekek arcára, terápiás céllal is. Most ez sem folytatódhat. Vagy erre is kitaláltak valamit?

– A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvánnyal nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy online eljussunk a kórházban fekvő és most talán a szokásosnál is jobban kiszolgáltatott gyerekekhez. Nehéz feladat ez, mert egy bohócdoktor legfőbb ereje a személyes jelenlét, és a munkánk nagyon improvizatív, mindig az adott helyzetből, adott gyerekből indulunk ki, és az ő reakcióiból alakul ki a közös játék. Már csak azért is fontos a valódi kapcsolat, mert a fő célunk, hogy felélesszük a beteg gyerekben rejlő öngyógyító képességet, amit a félelem és a szorongás csökkent. Remélem, hamarosan kialakul a technikai háttér, és akkor felébredhet tavaszi álmából dr. Bigyó is, a piros orrú énrészem.

– Miközben beszélgettünk, úgy éreztem, mintha ez a járvány előhozott volna önből valami mást is a megszokottakon túl…

– Régóta csodálom, hogy a nehézségek milyen összefogást tudnak varázsolni. Amerre nézek, mindenki nagy erőkkel keresi a hasznosságát ebben a felfordult világban. A szakmámban is azt látom, hogy sokan sokfélén próbálunk segíteni a magunk eszközeivel, élő kapcsolásos koncertekkel, mesékkel, felolvasásokkal. Én is keresem a lehetőségeket, hogyan lehet adni. És mi is sok segítséget kapunk, elmondhatatlan érzés, hogy vannak, akik gondolkodás nélkül adományoznak, és támogatják az általuk szeretett művészeket, ami nélkül most, hogy hónapokig nincsenek koncertek, nem is tudom, mit csinálnánk. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki virtuálisan vesz koncertjegyet, elutalva az árát. Talán nemcsak a kézmosás és a könyökhajlatba köhögés helyes módját tanuljuk meg ebből az egészből, hanem védőhálót szőni egymásnak. Akkor talán a járvány elmúltával is jobban tudunk majd vigyázni egymásra.

KA.