Online segítenek egymásnak a szülők
Van, aki ragasztószalagból készít otthoni ugróiskolát, és olyan is, aki a körfolyosós ház udvarán tart tornaórát. Közben dolgoznak, főznek, takarítanak, online segítik egymást tanácsokkal. A több mint hatezer tagot számláló „XII. kerületi anyukák-apukák” Facebook-csoport tagjai meséltek lapunknak arról, hogy ebben az időszakban hogyan próbálják meg szebbé varázsolni gyermekeik mindennapjait.
„Hit, hála, önfegyelem”
„Egy óvodás és egy bölcsis kislányunk van, mellettük home office-ban próbálunk dolgozni a férjemmel. Őszintén szólva nagyon nehéz. Mindenhol meg akarunk felelni, felváltva oldjuk meg a konferenciahívásokat, közben a gyerekeknek főzünk, tisztába rakjuk, altatjuk őket. Szeretnénk velük játszani, de ez most nem az az időszak. Amikor kimegyek telefonálni az udvarra, akkor a kisebbik lányom kiabál utánam. Szeretnék velük lenni, és közben százszázalékosan ellátni a munkámat. Este pótoljuk, amit napközben nem tudunk megcsinálni. A nagyszülőket nem hívjuk át, ezzel is vigyázunk rájuk. Hálásak vagyunk az óvó néniknek, akik olyan feladatokat küldenek, amikkel játszva tanulhatnak a gyerekek. Az eddigi tornákat most felváltja az online torna, a lányok ezt is nagyon szeretik. Köszönjük ezeket a kezdeményezéseket, nagy segítség ez nekünk! Nehéz helyzet ez, de nézzük a jó dolgokat: együtt lehetünk az otthonunkban. Hit, hála, önfegyelem és türelem – ezekre van most a legnagyobb szükség.”
Laura, 36 éves, kétgyermekes anyuka
„Rengeteg türelemmel…”
„Nagyon aktív anyuka vagyok, nem bírok egy helyben ülni. Most három fiúval maradtam itthon. Az elmúlt napok próbára tettek mindenkit. A legnagyobb fiam másodikos, tanulnia kell. A két kisebb 6 és 4 éves. Reggel leülünk, és átbeszéljük a napi menetrendet. Naggyal tanulás, középsővel logopédia, kicsivel játék. Nagyon nehéz, de rengeteg türelemmel kivitelezhető. Napközben fél óra tesi a körfolyosós ház udvarán. Most nincs más megoldás, illetve lehetőség. A három fiam tele van energiával, le kell kötni őket. Reggeli közben mindig megbeszéljük, miért nincs ovi és suli. Az ő szintjükön próbálom elmondani, hogy mi a helyzet. A nagyobbik fiam nyilvánvalóan jobban megérti ezt.”
Eszter, 40 éves, háromgyermekes anyuka
„A fáinkon makik szaladgálnak”
„Szerencsések vagyunk, két kicsi gyermekünkkel – 1 és 3 évesek – a kertünkben töltjük a napot. Míg korábban minden hétvégén állatkertbe jártunk, most a mi bokraink mögött rejtőznek oroszlánok és tigrisek, a fáinkon pedig makik szaladgálnak. Közben próbáljuk beazonosítani, milyen madarak csicseregnek körülöttünk. A gyerekeknek »tavaszi szünet« hangulatot varázsolunk, sokat mesélünk, játszunk, verseket és énekeket tanulunk, és mindennap telefonon beszélünk szeretteinkkel. Olyan ismerősöket is naponta hívunk, akikről tudjuk, hogy egyedül vannak, ezt nehezen viselik, de fontos, hogy otthon maradjanak! A Budapesten élő nagyszülőt ellátjuk, vele sem találkozunk, az ajtóhoz vagy az autóba tesszük a csomagot. Bárcsak mindenki ugyanígy otthon maradna! Bárcsak tényleg mindenki komolyan venné ezt a helyzetet!”
Andrea, 36 éves, kétgyermekes anyuka