Kettős városmajori siker az „Ifjú tudósok” döntőjében

– Honnan a történelem szeretete?

Mezei Rozi: A Virányos Általános Iskolában Fülöp Ágnes tanárnő nem a szokásos „tanuld meg a dátumokat” módszerrel tanított minket, hanem megmutatta az összefüggéseket, az érdekességeket, kialakította bennünk a lineáris látásmódot, így csinált kedvet a tantárgyhoz. Ha nem megy nyugdíjba, azt hiszem, két évvel később jövök a Városmajoriba. Végül aztán jól alakult minden, mert Schultheisz György személyében olyan pedagógussal találkoztam, aki – ha lehet – még jobban megszerettette velem a történelmet. Rengeteg pluszinformációt kaptunk tőle például a Rubiconból, rávezetett a válaszokra, vagy megadott néhány apró nyomot, és ezekből kellett összeraknunk egy megtörtént eseményt. Lehetőséget kaptunk kibontakozni, előadásokat tartani, szabadon beszélni egy adott témáról, érvelni és ütköztetni az álláspontokat, mindkét irányba működött a kérdezz-felelek. Ez utóbbinak különösen nagy hasznát vettem a versenyen.

Sikos Ágoston: Ötödikes koromban, a többi gyerekhez hasonlóan, sokat játszottam egy telefonos játékkal, amiben Napóleon volt az egyik szereplő. Elkezdett érdekelni, hogy ki is ő, elolvastam mindent a Wikipedián a korszakról, onnan pedig nem volt megállás. Aztán itt, a Városmajoriban számomra meghatározó tanárok megtanították, hogyan kell valójában foglalkozni a történelmi kérdésekkel. Miklós Rita tanárnővel kezdtem hetediktől, majd a történelemfakultációval kerültem Simonyi tanárnőhöz.

– Mi is ez a fakultáció?

Simonyi-Lengyel Márta: Felkészítjük a diákokat az emelt szintű érettségire és a különböző versenyekre. Ez egy kisebb csoport, amelynek a tagjaival „arról szól az életünk”, hogy a különböző témákat multiperspektivikus megközelítéssel tárgyaljuk, elemezzük. Rengeteg a kiselőadás, a recenzió, igazi műhelymunka folyik nálunk.

– Az iskola tehát felkészít a tanulmányi versenyekre. Ezt korábban is kihasználtátok?

M. R.: Általános iskolában egyetlen versenyen indultunk az osztálytársaimmal, azt meg is nyertük. Akkor tetszett meg a felkészülés, a versenyhelyzet. Gimnáziumban nem volt kérdés, hogy ahol lehet, elindulok. Ezekre a vetélkedésekre nem tanultam külön, kedvtelésből jelentkeztem, mert szeretem a kihívásokat. Ha érdekelt a feladat, jobban ment, ha kevésbé, akkor nem vettem annyira komolyan. A 2019-es fővárosi Horváth Mihály versenyen másodikként jutottam be a COVID miatt végül elmaradó döntőbe, ez a legjobb eredményem.

S. Á.: Igyekszem az összes történelemversenyen elindulni, és általában bejutok a döntőbe, győzni viszont most sikerült először. Nekem kifejezetten tetszett az „Ifjú tudósok” tematikája, hiszen nemcsak a tárgyi tudás érdekelte a zsűrit, hanem az is, hogyan tudjuk ezt előadni. Ebben sokat segítettek azok a tapasztalatok, amiket a fakultáción, tanórákon szereztem.

– Miben tudtak segíteni a tanárok?

Schultheisz György: „Ifjú tudósok” versenyt most tartottak először történelemből, ezért nem tudtuk pontosan, mire lesz kíváncsi a zsűri. Tulajdonképpen mindent tudni kellett, az ókortól a nürnbergi perig bezárólag. A tanórákon, a fakultáción ezekről már szó volt, ezért inkább új forrásokat kerestünk, rendszereztük az anyagot. Rozi ebben végig partner volt, láttam, hogy érdekli a verseny, én csak finoman terelgettem, igyekeztem megmutatni neki a hangsúlyosabb részeket. A kisbetűkre, a kitekintésekre, az érdekességekre fókuszált, egyébként szinte csak a meglévő ismereteit vitte magával. Ez óriási dolog! Alig van diák, aki ilyen kevés célzott készüléssel ennyire sokat tud a történelemből, és mindezt képes is elmondani.

S-L. M.: Ágoston rendkívül céltudatos diák, tudja, hogy mit akar. Egy évfolyammal lejjebb jár, emiatt sokat kellett előre dolgoznia, hiszen nem tartott ott a tananyagban, amit megkövetelt a verseny. Ez jó nyolcvan év plusz, ezzel külön kellett foglalkozni. A többi inkább ismétlést jelentett, valamint forráskutatást, ebben igyekeztem segíteni. Most jött ki a fakultáció egyik előnye, hogy sokat beszélhetnek, előadhatnak a diákok, erre a tapasztalatra nagy szükség volt a versenyen. A retorika különösen fontos ilyenkor: aki érthetően, magabiztosan képes kifejezni magát, biztosan bezsebel egy-két pluszpontot.

– Melyik a kedvenc történelmi korotok?

M. R.: Leginkább a reformkortól az első világháborúig tartó korszak érdekel, az egyetemes történelemből az újkor. Ezekből az időkből már rengeteg a forrásanyag, a történéseknek pedig máig tart a hatása. Egyébként is, a történelem egyik szépsége az, hogy mindennek van következménye. Ha ismerjük a múltat, a jelent is értjük.

S. Á.: A dualizmus a kedvencem, mert ez az igazi reálpolitika kezdete, amikor beindultak a nemzetközi kapcsolatok, kialakultak a politikai intézmények, és ezek összekapcsolhatók a mai viszonyokkal. Ami Magyarországot illeti, ebben az időben váltak világszínvonalúvá a művészetek, a kultúra; Károly Róbert, Mátyás után újabb aranykor köszöntött be. Ismét bekapcsolódtunk a világ vérkeringésébe, katartikus események zajlottak a társadalom minden szintjén. A kultúrában a szecesszió, a különböző izmusok – zenében az expresszionizmus – áll közel hozzám, zongoristaként Debussyt játszom a legszívesebben.

– Volt olyan pillanat, amikor elbizonytalanodtatok a versenyen?

M. R.: Inkább izgalom volt bennem; végig abban reménykedtem, hogy ne kerüljek össze Ágostonnal, legfeljebb a legutolsó fordulóban. Ez az „álomforgatókönyv” össze is jött. Közben sokat beszélgettünk, kicsit össze is barátkoztunk, drukkoltunk egymásnak. Láttam, hogy nagyszerű szónok, akinek élvezetesek az előadásai, de versenyben akartam maradni. Az utolsó feladat előtt hat ponttal vezetett, én Cézárt kaptam, és „hoztam rajta” öt pontot. A zsűri hosszú ideig tanakodott, akkor nagyon vegyesek voltak az érzéseim, bíztam abban, hogy megfordítottam az eredményt. Örülök azért a második helynek, mert talán Ágoston egy hajszállal tényleg jobb volt, ezt el kell ismerni.

S. Á.: Csak egyszer, egyetlen pillanatra bizonytalanodtam el. Bár a történelemben „mindenevő” vagyok, az érett középkor egy kicsit távolabb áll tőlem. Ehhez képest II. Andrást kaptam a végső, mindent eldöntő feladatként. Akkor az első gondolatom az volt, hogy ennyit erről, kész, vége. De éppen egy héttel előtte a tanárnővel átbeszéltük a szakirodalmat, segített több információt összerakni – ezek nélkül valószínűleg nem sikerült volna győzni. És még valami! Ép partnerjátékosként rendszeresen teniszezem a CSEFOSZ SE speciális sportolóival. Ők nagyon szurkoltak nekem, mindennap írtak, hogy várják a következő fordulót. Sokat jelentett ez a támogatás.

– Milyen érzés volt a tévében szerepelni?

M. R.: Ez egy országos verseny, két forduló után a 2700 indulóból a legjobb nyolc jutott a döntőbe. Párokba sorsoltak minket, aki nyert, az lépett tovább. Három nap alatt vettük fel a hét adást. Óriási élményt jelentett a stúdió, kicsit részesei lehettünk a televíziózásnak. A stáb és a zsűri is sokat segített, hamar elmúlt a lámpalázunk.

S. Á.: A döntőben az összes versenyző rendkívül felkészült volt, egyes témákban hihetetlen tudásmennyiséggel és minőséggel. Az, hogy ki nyerte meg a fordulókat, nüanszokon múlt. Minden percét nagyon élveztem, mert nem papírlapokat kellett kitölteni, hanem úgy mondhattuk el a történelmet, ahogyan jónak láttuk. Gyorsan oldódott a hangulat, a kamerák nem zavartak, azokról egy perc után megfeledkeztünk. Számított a retorika, a legmeghatározóbb feladatok előadások voltak. Magabiztosnak, átgondoltnak kellett lenni, ennek pedig előfeltétele a biztos tudás. Ráadásul a Majorban van lehetőségünk előadni, nemcsak felelünk a kérdésekre, hanem azt kérik a tanárok, hogy hosszan fejtsük ki a válaszunkat, logikusan érveljünk.

– Hogyan tovább, mik a terveitek?

M. R.: Az idén érettségiztem, és felvettek a jogi egyetemre. Nincs kizárva, hogy később a történelmet is tanulni fogom, az viszont biztos, hogy hamarosan tanítom. Az egyetemen bekapcsolódtam a felvételi felkészítő programba, ebből a tárgyból tartok majd órákat a jelentkezőknek.

S. Á.: Versenyek tekintetében valószínűleg nincs feljebb, számomra ez a csúcs, de az OKTV-n még elindulok. Most az érettségire koncentrálok. A külgazdaság, a politológia érdekel, jó lenne külügyi vonalon dolgozni a jövőben.

-os