Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„A vívásban érzem magam otthon”

Nagy Tímea, Szilágyi Áron, Szász-Kovács Emese – csak néhány név a közelmúlt nagy vívóbajnokaié közül. Az ő nyomdokaikba lépne a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola hetedik osztályába járó Sági Fanni, akivel sikerekről, célokról és reményekről beszélgettünk.

– A vívás magyar sikersportág, még sincs a népszerűségi rangsor elején itthon. Te miért választottad?

– Mert nagyon izgalmas, tiszta és tisztességes sportágnak találom, és szerintem párbajtőrben még a zsűrin sem múlhat a végeredmény. Két versenyző a páston – aki többet talál, az nyer. Lehet, hogy a választásomban az is benne volt, hogy abban az évben, amikor elkezdtem a vívást, két vasasos vívó is olimpiát nyert, egyikük épp női párbajtőrben.

– Ezért maradtál ennél a fegyvernemnél?

– A három fegyvernem – kard, tőr, párbajtőr – teljesen más, szerintem össze sem lehet hasonlítani ezeket. Más a mozgás, más a találati felület. Engem talán azért a párbajtőr fogott meg, mert a habitusomhoz egyértelműen az áll a legközelebb. El sem tudom képzelni magam másik fegyvernemben.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a vívással?

– Ez volt az egyetlen olyan sportág, már egészen kiskoromban is, ami ha ment a tévében, akkor nem engedtem onnan elkapcsolni. Ezért apukám 2016-ban „betolt” a Vasas SC pasaréti vívótermébe. Azóta is mindennap nagyon boldogan megyek edzésre, ahol Fridvalszky Ádámmal dolgozhatok.A_vivasban_erzem_magam_otthon1

– Korábban mást is sportoltál?

– Úsztam, lovagoltam és táncoltam, de egyik sem ragadott meg igazán. A vívásban érzem magam otthon, itt találom meg a céljaimat.

– Van példaképed?

– Inkább azt mondanám, hogy vannak olyan vívók nemzetközi szinten, akiket jobban követek, de nincs kimondott példaképem. A nagyobb, eredményes vívókra a Vasasból büszkén nézek fel versenyen és edzésen egyaránt. Ők napi szinten pluszmotivációt és irányt adnak számomra.

– A vívást intellektuális sportnak tartják. Egyetértesz ezzel?

– Teljesen! Szerintem a párbajtőrben többet jelent, hogy mennyire vagyok ott fejben, mint például erőnlétileg. Az edzők is azt szokták mondani, hogy hatvan-hetven százalék a fejben dől el, s csak a maradék harminc-negyven százalék a fizikai igénybevétel és a technikai tudás.

– Számodra mit jelent a vívás?

– Egyértelműen kikapcsolódást. Talán elsődlegesen nem is az eredmények miatt dolgozom, hanem azért, mert egyszerűen nagyon szeretem. Négy és fél év után a Vasast már a második otthonomnak tekintem, el sem tudnám képzelni a mindennapjaimat anélkül, hogy ne mennék az edzésekre.A_vivasban_erzem_magam_otthon2

– Szó volt arról, hogy sok múlik a gondolkodáson. Ennek a folyamatos „elmetréningnek” a mindennapi életben, tanulás közben is tapasztalod az előnyeit?

– Mindenképpen! Jobban tudok hosszabb távon koncentrálni és minden mást kizárni tanulás közben. Akárcsak a sportban, a tanulásban is megjön a jutalma a befektetett energiának. Ahogy a párbajtőr szakág vezetője mondta nálunk: „Ha jól megy a tanulás, jól megy a vívás – ha jól megy a vívás, jól megy a tanulás.” Ebben biztosan van igazság.

– Mik a legjobb eredményeid eddig?

– Már négy éve versenyzek, nagyon szeretem. Izgalmas, hogy már az alap-versenysorozatunk nemzetközi szintű, így nemcsak a hazai mezőnyben, de a szomszédos országok vívóival is meg tudjuk méretni magunkat. Most a vírus miatt „döcögős”, de bízom abban, hogy mielőbb visszaáll a régi rend. Tavaly több érmes eredményem volt, kiemelkedik közülük a szeptemberben megrendezett országos bajnokságon szerzett egyéni harmadik helyezésem és a 2019–2020-as idény korosztályos ranglistáján elért második helyem.

– Azzal kezdtük, hogy a vívás igazi magyar sikersportág. Ha, mondjuk, tíz évet ugrunk előre az időben, mivel lennél elégedett?

– Nagyon szeretnék egyszer kijutni egy olimpiára, és ott Magyarországot képviselni, valamint a nemzetközi ranglista elejére kerülni! Ezért teszek meg mindent az edzéseken, hogy egyszer eljuthassak odáig.

sm.