Az év gyógynövénye a fekete nadálytő
Bár a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság már lassan egy évtizede megválasztja az év gyógynövényét, az elmúlt esztendőkben rendre olyan fajokra esett a választás, amik nem éltek a Hegyvidéken. A fekete nadálytő azonban igen.
A nadálytő név a növény által kedvelt élőhelyre, az üde, nedves rétekre utal, ahol a nadály, azaz ismertebb nevén a pióca is él. Bár ez így már nem annyira vonzó, de be kell látni, hogy népi gyógyászati szempontból a pióca is fontos segédeszköz volt évszázadokon át.
A növény további neve a forrasztófű, vagy sebforrasztó, ami előkelőbb hangzása mellett utal a felhasználására is. A nemzetség tudományos elnevezése (Symphytum) is pont ugyanezt jelenti görögül. Sokáig a sebeket, horzsolásokat, fekélyeket borogatták a nadálytő leveleivel.
A gyógyhatását célzó modern kutatások a legszélsőségesebb eredményeket produkálták. Vannak, amik gyulladáscsökkentő képességével igazolták népi gyógyászati népszerűségét, mások semmiféle jótékony hatást nem mértek, megint mások pedig egyenesen mérgezőnek titulálták a fekete nadálytövet, és a betiltását szorgalmazták. Ha a gyógyhatását szeretnénk tesztelni, akkor érdemes a drogériában kiválasztani egyet a számtalan ma is forgalmazott készítmény – balzsam, krém, kivonat, tinktúra stb. – közül.
A szabadban gyűjtött nadálytövet a friss kutatások fényében talán már sosem lesz bátorságunk kipróbálni. Így nagyszüleink jól hangzó receptjeit sem, amelyek szerint a kora nyári kiránduláson gyűjtött tenyérnyi alsó leveleket sörtésztába forgatva kellett kisütni és frissen tálalni. A kisebb levelekből zöld nokedliköret is készülhetett a nem mindennapi csemegéhez. Hátha a gasztronómiai különlegességek iránti egyre nagyobb igény egyszer visszahozza a konyhaművészetbe a fekete nadálytövet!
A növény rendszertanilag az érdeslevelűek közé tartozik, és ha megfogjuk merev, mirigyes levelét, azonnal megértjük, hogy miért. Évelő faj, amelynek ujjnyi vastag, sötétbarna vagy fekete – kissé piócaszerű – gyökerei mélyen kapaszkodnak a talajba. Tavasszal terebélyes, elágazó bokrot és felálló hajtásokat nevel. Ezeken nyílnak a bogernyőbe rendeződő, nem különösebben feltűnő lilás virágok.
Napsütötte vagy félárnyékos árokpartokon, mocsaras rétek szegélyén, nedves völgyekben magányosan fordul elő. A Hegyvidéken a vízfolyások közelében és az eldugottabb réteken üti fel a fejét. Nem gyakori növény, ha azonban megleljük, biztos, hogy egyik vadvirágunkkal sem tévesztjük össze.
B.