Télen is folyik az úthibák javítása
Az utóbbi hetek időjárása nem kedvezett az aszfaltozott közutaknak. Esős időben a csapadék beszivárog a bukóréteg repedéseibe, ahol fagypont alatt megfagy, és még jobban szétfeszíti a réseket. Ezeket aztán az autók kerekei megbontják, a repedésből pedig kátyú alakul ki.
A Hegyvidéken az önkormányzat útellenőrei folyamatosan járják a kerület kezelésében lévő útszakaszokat – ezeken nincs tömegközlekedés –, és számba veszik az úthibákat, télen elsősorban a balesetveszélyes kátyúkra összpontosítva. Ezeket először megjelölik feltűnő színű festékkel, és ha szükséges, elkerítik, hogy biztosan ne okozzanak kárt a járművekben.
A javítás 72 órán belül megtörténik. A szakemberek körbevágják az úthibát, eltávolítják a sérült rétegeket, és hideg aszfalttal töltik meg a megtisztított üreget. Ez homogén és sima felületet képez, azonban kevésbé teherbíró, mint a télen nem alkalmazható meleg aszfalt, ezért kizárólag a veszélyes úthibák elhárítására használják. Előfordulhat, hogy a nagy igénybevétel miatt nem lesz tartós a javítás, a töltőanyag megsüllyed, repedezik. Ilyenkor az első adandó alkalommal meleg aszfaltra cserélik azt. Ez utóbbi a tapasztalatok szerint hosszú évekig kitart.
A kátyúzás minőségét műszaki ellenőr felügyeli, a kivitelező két év garanciát vállal. Bár nem gyakori, de előfordul, hogy az úthiba kárt okoz egy járműben. Ebben az esetben a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájához kell fordulni: ha az elfogadja a kérelmet, akkor az önkormányzat biztosítója megtéríti a javítás költségét.
Nem csak az útellenőrök által feltárt kátyúkkal foglalkozik az önkormányzat, hanem a kerületi kezelésű utakkal kapcsolatban számít a lakossági bejelentésekre is. Ezeket a www.hegyvidek.hu honlapon vagy a mobiltelefonra ingyenesen letölthető Hegyvidék-applikáció segítségével lehet megtenni. Fotó is feltölthető a kátyúról, a megnyíló térképen pedig pontosan megjelölhető a helyszín. A fővárosi kezelésű utak esetében a 301-7500-as telefonszámot kell hívni.
MM.