Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyári táborok úszással, tánccal, focival

Többféle nyári tábor indul a szünidőben a MOM Sportban, ahol kitűnő körülmények várják a gyerekeket. Buda legnagyobb strandjának szolgáltatásait kihasználva a hangsúly a „vizes” programokon van, emellett gazdag tematikus kínálatból választhat mindenki. Hatéves kortól lehet jelentkezni, a táborozók az úszástudásuk alapján kapnak besorolást a csoportokba.
A fiúk körében természetesen a labdarúgás az első számú kedvenc, a foci–úszás tábor ráadásul az idén számos újdonságot tartogat. Ott jártunkkor Zalán elmondta, hogy tavaly nem volt külön kapusedzés, ezúttal viszont erre is több idő jutott: „Szinte minden poszton játszottam, de a kapuban érzem magam a legjobban. Motivál a védés és a felelősség, hogy sok múlik rajtam, ezért is örültem a különfoglalkozásoknak. A hab a tortán az edzőkkel való meccs volt, megmutathattuk, hogy a tanítványok felveszik a versenyt a felnőttekkel.”Nyari_taborokAmi a fiúknak a foci, az a lányoknak a tánc. Nem véletlen, hogy körükben a tánc–úszó tábor a legnépszerűbb, amelyben turnusonként többféle stílust tanulhatnak meg.
„Szeretek úszni és táncolni, kíváncsi voltam, milyen a kettő együtt. A testvérem tavaly már volt itt, és csupa jót mondott, ezért megkértem a szüleimet, hogy hadd jöhessek. Megtanultam salsázni és makarénázni, de a kedvencem a Jerusalema” – mesélte Szofi, aki már most tudja, hogy jövőre is itt lesz.
Nem csak lányoknak szól az úszás–kreatív élménytábor, amelyben az alkotásé a főszerep. Toborzó is egyben az idei szezon egyik „slágere”, a vízilabdatábor, ahonnan a szeptemberben kezdődő gyerekbajnokságban induló SOTE csapatába is bekerülhetnek a tehetséges, 2010–2013 között született fiatalok. Feltétel a biztos úszástudás, mivel nyáron már a technika csiszolására és a labdás gyakorlásokra összpontosítanak a résztvevők.
Ami valamennyi táborban közös, az a sportfoglalkozásokat kiegészítő napi úszásoktatás. Mindenki legalább egy órát tanul úszni a speciális UV-technológiával tisztított vizű medencékben. (Ennek a technológiának köszönhető, hogy a MOM Sport Uszoda elsőként szerezte meg Budapesten az ötcsillagos állami védjegyet, a környezetbarát fertőtlenítés hatására pedig szinte megszűnt a bőr- és szemirritáció az erre érzékeny gyerekeknél.)
A strand és az úszómedencék mellett a nagyméretű, parkosított és kerítéssel körbevett kertet is birtokba vehetik a táborozók. A zöld környezetben különböző játékok, vetélkedők, készségfejlesztő foglalkozások, sorversenyek, előadások gondoskodnak az izgalmas és tartalmas időtöltésről. Akkor sem kell lemondani a szórakozásról, ha esik az eső, a MOM Sport csarnoka ugyanis egész nap rendelkezésre áll.
A táborok mellett az iskolaszünet végéig folyamatosan lehet jelentkezni az intenzív úszótanfolyamokra is. Mindegyik turnus hétfőtől péntekig tart, kivéve az augusztus 20-i hetet, amikor nemzeti ünnepünk miatt rövidebb a tanfolyam. Négyéves kor felett a vízhez szoktatótól a haladó szintig folyik a képzés, mindennap 15.45, 16.30 és 17.15 órai kezdettel.

MM.

A táborokra a tabor@momsport.hu, az úszókurzusokra az intenzivuszas@momsport.hu e-mail-címen lehet jelentkezni. További információk: www.buboreksport.hu