Hétköznapi mikroműanyag-szennyezéseink
A szintetikus anyagok egyik nagy előnye, hogy tartósak, nem kezdik ki őket a rozsda, a napfény és a lebontó baktériumok sem. Ezért szeretjük, de ez okozza a problémát is, mert ha kidobjuk őket, akkor is ugyanilyen tartósan maradnak meg. Idővel többnyire mindössze annyi történik, hogy fizikai hatásra felaprózódnak. Így keletkeznek az ún. mikroműanyagok, vagyis a fél centiméternél kisebb, sőt jellemzően sokkal apróbb darabkák.
Nemrég vált nyilvánvalóvá, hogy a mikroműanyagok között tekintélyes részesedéssel bírnak a mikroszálak, amelyek műszálas ruháinkból származnak. Mosáskor a szálakból kis darabok válnak le, ezek a szennyvízzel együtt – jó esetben – a tisztítóművekbe jutnak. A folyamat végére a szennyvíziszapban halmozódnak fel, ahonnan viszont a légkörbe vagy a talajba kerülnek.
Közvetlenül a levegőt „gazdagítják” a kozmetikumok mikrogyöngyei, vagy a járművek kerekéről és egyéb alkatrészeiről kopó szemcsék is – ez adja a légköri mikroműanyag-szennyezés több mint háromnegyedét. Érdekes módon a jellemzően élő szervezetekkel dolgozó mezőgazdaság is jelentős műanyagszennyező.
A mikroműanyag-szennyezésnek még afféle körforgása is van: a tengerekbe és óceánokba jutó és ott a part menti vizekbe sodródó, lebegő szemcsék a hullámzás hatására hatalmas mennyiségben kerülhetnek a levegőbe. A plasztik akár egy hétig is lebeghet, mielőtt ismét földet vagy vizet ér. Ez idő alatt nagy magasságokba is eljuthat, és sok tízezer kilométert megtehet. Aztán fennakad a növényzeten, vagy a tereptárgyakon, és a csapadék a porral együtt lemossa a levelekről a talajba, vagy közvetlenül a természetes vizekbe. Így vagy úgy, de a vízfolyásokba jutva előbb-utóbb ismét elérhetnek a tengerekbe.
De miért baj, ha az apró szemcsés szennyezés a légkörbe kerül? Részben azért, mert így végeredményben ma már nincs olyan eldugott szeglete a bolygónak, ahol ne lehetne műanyaghulladék-szemcséket találni. Persze a koncentráció a keletkezés helyéhez közel, a településeken a legnagyobb.
Komoly probléma, hogy ma még nem kielégítően ismert a szemcsék ilyen széles körű jelenlétének egészségügyi kockázata. Aligha ússzuk meg kedvezőtlen hatások nélkül a szennyezett levegő belégzését, vagy a műanyag részecskéket is tartalmazó élelmiszerek fogyasztását. Egyes nemzetközi mérések szerint aki kizárólag palackozott italokat iszik, akár évi 100 000 mikrorészecskét is felhörpinthet. A mélyebb rétegekből érkező, ezért alaposa(bba)n átszűrt csapvízzel csak 4000-5000 részecskét nyelünk le.
Mit tehetünk? Levegőt venni és enni kell, de a mindennapi döntéseinkkel védhetjük magunkat. Közvetlenül például úgy, hogy a környezetünkben termelt élelmiszert fogyasztunk, ami ilyen szempontból is egészségesebb lehet sok ezer kilométert utazó társainál.
Részben közvetett, ám annál komolyabb segítség, ha legalább a saját háztartásunkban, életünkben elszántan küzdünk a mikroműanyagok felhalmozódása ellen. Ezt azzal tudjuk megtenni, ha minél kevesebb műanyagot használunk, vagyis például a ruházkodásban és a lakástextilek terén a természetes szálból (pamutból, gyapjúból) készült termékeket, csomagolás és tárolás céljára a papírt és az üveget, használati tárgyaink esetében a természetes anyagokból (fémből, fából, papírból, kerámiából, üvegből) készülőket részesítjük előnyben. Így esélyt adunk arra, hogy mire pontosan megismerjük a mikroműanyagok hatását, addigra még ne lépjünk át olyan határokat, amik visszafordíthatatlanná teszik a káros folyamatokat.
(BI.)