„Együtt örülünk, együtt sírunk”

– Azt szokták mondani, a floorball a jégkorong szelíd változata, ráadásul elcsúszni sem nagyon lehet játék közben. Osztod ezt a véleményt?

– Részben egyetértek, részben viszont nem. Valóban kevésbé agresszív, nem mindennapos a verekedés, és elcsúszni sem lehet, de hasonlóan jelen van a keményebb, test a test elleni küzdelem.

– Hogyan találtál rá a floorballra?

– Még óvodás voltam, amikor a bátyám elkezdte űzni ezt a sportágat a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában. 2010-ben én is odakerültem, nem volt kérdés számomra, hogy mit válasszak. Előtte és közben sok minden mást kipróbáltam, de végül ez lett a nyerő.

– Bemutatnád röviden ezt az igen fiatal, ám egyre népszerűbb sportágat?

– Az USA és Svédország is a maga találmányának tartja, nagyjából egy időben kezdte játszani mindkét nemzet. Csapatonként egyszerre öt mezőnyjátékos és egy kapus van a pályán. Az öt játékos egy sor, és ideális esetben három sor játszik a meccsen, egy-másfél percenként cserélve egymást. Nagyon pörgős játék, akár az utolsó másodpercekben is fordulhat a kocka.

– Számodra mi jelenti benne a szépséget?

– Talán az egyedisége, hogy kitűnik a tömegből. Továbbá a csapatszellem. Együtt örülünk, együtt sírunk, mindig számíthatunk egymásra. Ezért is szeretek edzésre járni, mert tudom, hogy jókedvűen telik majd az idő, és kikapcsolódhatok. Világéletemben ugyanabban a csapatban játszottam, csak közben egyesületet váltottunk. Kezdetben a White Sharks HC-hoz tartoztunk, aztán ott megszűnt a floorball, és átigazoltunk az IBK Cartoon Heroeshoz, a jelenlegi csapatomhoz.

– A floorball alapvetően csapatsport, mégis, mennyire fontos az egyéni játék?

– Nagyon! Rengeteget számít, hogy ki mennyire technikás, és mivel rendkívül gyors a játék, mennyire tud hirtelen jó döntéseket hozni. Ez rengeteg tapasztalatot és gyakorlást igényel. Inkább csapatjátékos vagyok, de az utóbbi években sokat fejlődtem egyénileg. Még mindenben szeretnék ügyesedni, most a lövéstechnikámra gyúrok. A pálya összes részén megfordultam már, kivéve a kapuban. Jelenleg szélső támadót játszok.

– Milyen helyzetekben érzed magad legjobban a pályán?

– Nincs kedvencem, de támadóként leginkább a támadást élvezem. Vannak figurák, például szabadütéseknél, beütéseknél, labdakihozatalnál vagy emberelőnyös játékban. Nem egyszerű ezeket végrehajtani, sok odafigyelést és összehangoltságot igényelnek, ezért ritka, hogy góllal zárunk egy figurát. Amikor viszont sikerül, az óriási öröm!

– A pandémia megviselte a sportéletet is. Mi a helyzet a floorballal?

– Az alapból aprócska floorballtársadalom létszáma rohamosan csökkenni kezdett, így ebben az évben a női bajnokságban már csak három csapat tudott elindulni. Kevés a játéklehetőség, ami megnehezíti a fejlődésünket.

– Meddig lehet eljutni a floorballban, mi a célod? Melyek a legszebb emlékeid?

– Lassan tizenkét éve, hogy elkezdtem űzni ezt a sportágat. A legkedvesebb emlékeim közé tartozik, amikor megnyertük a brnói tornát, és egy hatalmas csarnokban játszottuk a döntőt. A meccs legjobbjának választottak. A másik hasonló élményem, hogy a nem olyan régen megrendezett világbajnoki selejtezőben a Hollandia elleni meccsen megszereztem életem első felnőttválogatott gólját. Mindezek ellenére, ahogy már említettem, egyre inkább úgy tűnik, itthon nincs jövője ennek a sportágnak. Ha a továbbiakban is komolyak maradnak a szándékaim, esetleg külföldön tudnék szerencsét próbálni. Remélem, szerepelhetek még a válogatottban, és egyszer kijuthatok egy világbajnokságra.

– Nemcsak a sportban, a tanulásban is jeleskedsz.

– Számomra jelenleg az utóbbi a fontosabb. Szerencsére soha nem volt annyira nehéz összeegyeztetni a tanulást a sporttal, mivel mind a volt, mind a jelenlegi iskolám nagyon elnéző és segítőkész a sportolókkal. Minden az időbeosztáson múlik.

– Kinek ajánlanád a floorballt?

– Azoknak, akik nem feltétlenül profi szerződésre, fizetésre vágynak, inkább csak egy megterhelő, ám élvezetes mozgásformára. Jó hangulatra, kedves emlékekre és egy kicsi, de annál jobb közösségre.

sm.