„Életét áldozza a magyarságnak és a magyarságért”

Esterházy János neve a történészeken kívül alig ismert, sőt a Felvidéken is csak a tájékozottabbak hallottak róla, annak ellenére, hogy emberi helytállása, a nácizmus és a kommunizmus idején elszenvedett megpróbáltatásainak elviselése révén példát adott és adhat nekünk ma is. A következőkben megemlékezések, újságcikkek és Molnár Imre történész munkái segítségével idézzük fel az életét és hegyvidéki kötődéseit.

*

Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon, egy előkelő főnemesi család sarjaként. Anyja lengyel grófnő volt. Apja, Esterházy János Mihály az Esterházyak galántai ágához tartozott, korán meghalt, János még csak 4 éves volt.
Budapesten járt gimnáziumba, később a saját birtokán gazdálkodott. A trianoni döntés családja 5000 holdnyi birtokát a tizedére csökkentette. 1924 októberében elvette Serényi Lívia grófnőt, akitől két gyermeke született, János és Alice. Kevesen tudják, de több évig az Istenhegyi úton éltek.
Politikai pályafutását az 1920-as években kezdte meg. Kitűnő szónoki képességeinek és nyelvtudásának köszönhetően 1932-ben a Csehszlovák Magyar Népszövetségi Liga elnökévé választották, majd az 1935-ös választásokon Kassáról bekerült a csehszlovák parlamentbe. Az 1936-ban újonnan megalakult Egyesült Magyar Párt elnöke volt egészen 1945 tavaszáig.Az első bécsi döntést követően Szlovákiában maradt. Ezzel mindenkit meglepett, mert a magyar parlamentben felsőházi tagság, tárca nélküli miniszteri poszt várt rá. Ám sokak megrökönyödésére Kassa átadásakor a város képviselőjeként bejelentette, hogy a Szlovákiában rekedt mintegy 70 ezer magyarral vállal sorsközösséget. A szlovákiai magyarságot saját családjaként szerette és védte, de amikor tehette, hitet tett a szlovákság jogai és a magyar–szlovák testvériség mellett is. Az első bécsi döntés utáni kassai beszédében jogszerű és igazságos bánásmódot kért a magyar kormánytól a Magyarországra kerülő szlovákok részére.
A szlovák parlamentben a szlovákiai magyar kisebbséget képviselte. A Pozsonyi Új Hírek 1941. március 14-i száma így írt róla: „Ha valaki, akkor elsősorban Esterházy János az, aki valóban életét áldozza a magyarságnak és a magyarságért. Munkabírását, mely már szinte közmondásos, elsősorban szűkebb környezete csodálja. A prágai képviselőházban rendkívül szívós és éles harcot vívott a magyarellenes és materialista cseh kormánypolitikával, amelynek során a magyar iskolás gyermek elnemzetlenítése, a magyar föld elidegenítése, a súlyos közterhek és a vallásellenes szélsőségek ellen szállott síkra. Politikai beszédeiért több ízben bíróság elé került, sőt szabadságvesztés bűntetést is szenvedett.” Vezetése alatt az Egyesült Magyar Párt hatalmas szervezetté alakult, amelynek hatása volt a magyarság kulturális, szociális és gazdasági munkájára is.Esterházy az előadásaiban és írásaiban többször rámutatott a közép-európai sorsközösség és testvériség, egymásrautaltság megkerülhetetlen tényére. Hivatalos nyilatkozataiban „A mi jelünk a kereszt” jelszóval fejezte ki meggyőződését az evangéliumot tagadó náci és kommunista ideológiával szemben. A szlovák parlamentben – egyetlen magyar képviselőként – egyedül ő nem szavazta meg a zsidótörvényt 1942. május 15-én. A parlament 80 képviselőjének karja az övé kivételével egy emberként lendült a magasba.
Ellenszavazatát követően azt mondta a szlovák parlament elnökének, hogy nem járulhat hozzá egy olyan törvényhez, „[…] mely minden isteni és emberi jogot lábbal tiport. A zsidók kitelepítésénél a szlovákok a zsidókat nem mint felekezetet, hanem mint fajt telepítik ki, és ez egy okkal több, hogy ellenszavazzak a javaslatnak.” Esterházy mélységesen elítélte a törvény megszavazását: „Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, amelynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportálja, a hitleri koncentrációs táborokba. És az is szégyenteljes, hogy ugyanez a kormány Szlovákiában koncentrációs táborokat állít fel, ahol a zsidókat és cseheket minden bírói eljárás nélkül tartják fogságban.”
Ekkor, a náci hadigépezet diadalának tetőpontján még nagyon kevesen mertek reménykedni a szövetségesek győzelmében, így Esterházy tiszta lelkiismerettel és józan ésszel szállt szembe a beteg ideológiával. Németország szlovákiai követe a hír hallatán azt mondta, hogy „aki ma ilyet mer tenni, azt én Közép-Európa legbátrabb emberének nevezem”. (Délamerikai Magyarság, 1957. április 12.) A Gestapónál és a szlovák rendőrségnél felmerült, hogy ellenszavazata miatt letartóztatják Esterházyt, azonban a pozsonyi német követ javaslatára elvetették az ötletet, ez ugyanis óriási diplomáciai és politikai botrányt robbantott volna ki Szlovákia és Magyarország között.Mindezek ellenére 1943-tól – a szlovákiai és a magyarországi politika radikalizálódása miatt – Esterházy fokozatosan visszavonult a politikai szerepléstől. 1944-ben zsidókat, lengyeleket és más üldözötteket bujtatott, segítette a menekülésüket. Ennek köszönhetően több ezer szlovák, magyar és több mint százezer lengyel került biztonságba Magyarországon. 1944 decemberében a nyilasok Budapesten letartóztatták, majd kényszerítették, hogy mondjon le az Egyesült Magyar Párt elnöki tisztjéről, de még ekkor is a magyarok érdekeit védte. Közben a Gestapo is elfogatóparancsot adott ki ellene, ezért bujkálni kényszerült, és bár nyugatra menekülhetett volna, ő a szülőföldjén maradt.
A második világháború után a szlovák kormány koholt vádak alapján, mint „háborús bűnöst”, kiadta a Szovjetuniónak, ahol egy szibériai munkatáborba hurcolták, kényszermunkára. Távollétében a szlovák bíróság 1947-ben kötél általi halálra ítélte, majd 1949-ben a szovjetek kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki „kegyelemben” részesült, életfogytiglani szabadságvesztést kapott.
Csehszlovákia szinte összes börtönében raboskodott. A fűtetlen zárkákban egyre inkább elhatalmasodott rajta súlyos betegsége. Nem részesült szakszerű gyógykezelésben, amnesztiakérelmeit pedig azzal az indokkal utasították el, hogy átnevelése egyelőre nem érte el a célját, mivel „még ragaszkodik a régi megrögzött elképzeléseihez, azaz a katolikus valláshoz és az igazság győzelmébe vetett hitéhez”.
Esterházy János a morvaországi Mírov börtönben halt meg 1957. március 8-án. Hamvait nem adták ki a családjának. Számos Esterházy által megjárt börtönből szabadult rab megerősítette, hogy fogolyként is néma alázattal viselte sorsát. Hétköznap szeretteiért imádkozott, vasárnapi imáit és szenvedéseit pedig jótevőiért és ellenségeiért ajánlotta fel.
Maradványait halála után ötven évvel, 2007-ben találták meg a kommunizmus áldozatainak prágai tömegsírjában. Emlékét Szlovákiában nem rehabilitálták, jogilag a mai napig háborús bűnösként tartják számon. Utolsó kérését azonban, hogy szülőföldjén lelhessen nyugalomra, a rokonság közbenjárásának köszönhetően 2017 szeptemberében teljesítették, így hamvait egyházi szertartás keretében, a krakkói érsek, a magyar és a szlovák tábori püspök vezetésével, az alsódoboki Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában helyezték el. A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte boldoggá avatási eljárásának megindítását, amit a krakkói főegyházmegye folytat le. 2019. március 25-én megkezdődött boldoggá avatási pere.

Esterházy János 1939-ben egy bizonyos Spitz Imrétől megvette az Istenhegyi út 5. szám alatti villát, amelyet 1942 novemberében felesége, Serényi Lívia nevére írtak. Valószínűleg ő maga is sokat tartózkodott a Hegyvidéken, de felesége és gyermekei biztosan itt laktak és nőttek fel.
A Hétfői Hírek 1958 novemberében így írt a Régi házak új lakói című cikkében: „…Istenhegyi út 5. számú házat, amelyet gróf Eszterházy több ezer holdas földbirtokos lakott egykor, a grófi család három sarjával. Akkor a villa hét szoba hallból állt és az alagsorban három személyzeti szoba volt. Mondanunk sem kell, hogy a személyzeti szobákban sokkal többen laktak, mint »fönt«, a házban. És hogy most kik a lakók? Stucker József mozigépész, Gombás György munkás, Schranek György tisztviselő, Szabó György munkás, Somogyi István csepeli munkásból lett főmechanikus, Kiss Bálint munkás.”
Kovács Gergelyné, a Hegyvidék díszpolgára 2013-ban szoborállítást kezdeményezett, ami hatalmas összefogást indított el, a kormány is támogatta, és létrejött az Esterházy János Szoborért Egyesület, amelyhez rengeteg adomány érkezett. A Nagy János felvidéki szobrászművész által készített szobrot ünnepélyes keretek között 2013. május 15-én, Esterházynak a zsidók deportálására vonatkozó törvényt visszautasító 1942. május 15-én elhangzó szlovák parlamenti beszéde évfordulóján avatták fel.
A műalkotás hűen ábrázolja Esterházy János személyiségét, az önfeláldozó, lelkiismeretes férfit, valamint a huszadik századi magyarság szenvedéseit. Nagy János így fogalmazott: „Az én szobrom egy embert ábrázol, aki mezítláb kint áll abban a rettenetes hideg pokolban, egy lópokróc katonakabátba burkolódzik, próbálja összefogni, védekezve a hideg ellen. Alatta meztelen a teste, kopasz, éhes, sovány és beteg. A vad szél meg fúj. Ebben a szélben áll, és néz szembe vállalt sorsával. Valahogy a szentté válást szerettem volna ábrázolni.”A Gesztenyés kertben álló szobor mögött faragott kőtömb áll, amely a befalazott börtönablakot jelképezi, a boltívben pedig a vékony, átlátszó üvegkereszt mellett olvashatók Esterházy szenvedéstörténetének helyszínei. A sok adománynak és összefogásnak köszönhetően valójában egy Esterházy János-emlékhely jött létre. A Hegyvidéki Önkormányzat nagyobb helyszínt bocsátott rendelkezésre, és a gesztenyefákkal, Esterházy-rózsákkal, vörös vesszejű sommal, padokkal körülvett szobor igazán méltó környezetet kapott.
Az avatáson Áder János köztársasági elnök a többi között ezt mondta: „Polgári demokráciánk csöndes ünnepe, hogy Esterházy János emléke itt lesz velünk a Gesztenyés kertben. Mutassuk meg neki, hogy nem élt és nem halt meg hiába. Hozzuk el hozzá gyermekeinket és unokáinkat! És mondjuk el, ha majd itt, a gesztenyefák árnyékában fogócskázó gyerekek megkérdezik tőlünk: kinek a szobra ez? Mondjuk el nekik, hogy ez a szobor egy igaz magyar emberé, aki sokakat mentett meg, és még többeknek mutatott példát. Aki csak egyetlen parancsnak engedelmeskedett: a lelkiismeretének.”

Földváry Gergely